Baba

10 jel, hogy menthetetlenül, nagyon terhes vagy

Valószínűleg már a kilencedik hónapra azért észrevetted, hogy teherbe estél, de az alábbi 10 tünet teljesen és visszavonhatatlanul tudatosítja majd benned ezt az állapotot.

1. A férjed egyre gyakrabban sóhajtozik

Leginkább azt a mondatot hajtogatja, hogy “csak szülnénk már meg”, méghozzá azért, mert a hormonok végső hajrába kezdenek benned, és a hangulatingadozásaid bámulatos magasságokba képesek repülni. De legalább izgalmas vagy, a párod sosem tudhatja, melyik éneddel találkozik majd, amikor hazaér.

10 jel, hogy menthetetlenül, nagyon terhes vagy

2. Reszketsz és kacagsz egyszerre

Teljesen normális, csak semmi aggodalom. Az, hogy ilyenkor egyik pillanatban boldogságban úszol attól, hogy már csak napok vannak hátra, és a kezedben tarthatod a kisbabádat, a másik pillanatban pedig pánikroham tör rád attól, mert “már csak napok vannak hátra és jaj, mi vár rád”, teljesen rendben van. Félni ér az utolsó időkben, elmúlik a szülés után öt perccel, ígérjük.

3. A nyomodban tárgyak hevernek szanaszét

Egyrészt kicsit dekoncentráltabb vagy, mint a szokásos, ezért hullanak ki a dolgok a kezedből. Másrészt akkora a pocakod, hogy ha eszedbe is jutna lehajolni az elejtett kiskanalakért, ruhadarabokért, esetenként fokhagymahéjakért, akkor is villámgyorsan lebeszéled magad róla egy “jó ötlet, elvetjük” gondolattal kísért nagyvonalú legyintéssel.

4. A bebújós cipő a világ legjobb találmányának tűnik

A lehajlás nemcsak a tárgyak felvételénél megoldhatatlan feladat, hanem a cipő bekötésénél is. Reggel még ugyan apjuk segít befűzni és megkötni azt az áthidalhatatlan messzeségben lévő cipőt a lábunkon, de mikor hazaérsz a CTG vizsgálatról két óra múlva, akkor bizony már nincs ott neked, és kénytelen vagy jobb híján cipőben mászkálni, amíg haza nem ér. Vagy akrobatikus képességeidet latba vetve lehámozod magadról éktelen szuszogások közepette. De inkább maradj a bebújós cipőknél, jobb a békesség.

10 jel, hogy menthetetlenül, nagyon terhes vagy

5. A kanapé mégsem kényelmes

Amikor megvettétek, azt hittétek, a világ legjobb kanapéja lett a tiétek. Valóban, ha csak az esti mozizáshoz használjátok, akkor abszolút a kényelem netovábbja. Ám most, hogy szobafogságra vagy ítélve, és a mozgás már nem tűnik olyan jó mókának, ezért inkább csak üldögélsz a kanapén horgolva egy harmadik babatakarót, rá kell ébredned, hogy bizony itt-ott hepehupás, pár óra után pedig kifejezetten betonkemény. Ne vegyetek újat, az sem lesz jobb, várjatok pár hetet, mielőtt az Ikeába rohannátok.

6. Régen minden jobb volt

Kezded azt érezni, hogy egész életedben terhes voltál, és ennek most már sosem lesz vége. Ez a kilenc hónap igazából már több éve tart és nehezen idézed fel magadban, milyen is volt hatalmas pocak nélkül létezni, akkor mozogni, amikor csak kedved tartja. Egy ideje már háromszor meggondolod, hogy tényleg kell-e valami a konyhából, vagy inkább odázható még pár óráig az a tejeskávé. Bezzeg időszámításunk előtt csak úgy pattogtál egyik helyiségről a másikra a lakásban és bepakoltad a mosógépet két mozdulattal anélkül, hogy utána kifulladva fújtattál volna fél óráig.

7. Az alvás csupán álom marad

Azt tanácsolták a gyakorlott anyukák, hogy aludj jó sokat, mert majd szülés után, baba mellett úgysem lesz rá esélyed. Hallgatnál rájuk, de az alvás az utolsó napokban már nem megy sehogy sem. Nem jó feküdni az oldaladon, mert bedobog a szív, nem jó feküdni háton sem, mert elnyomjuk azt a bizonyos eret, a hason fekvésre pedig már haloványan sem tudsz visszaemlékezni. Arról nem is beszélve, hogy éjjel kétóránként hív a természet és a vécét kell meglátogatnod újra és újra alvás helyett.

10 jel, hogy menthetetlenül, nagyon terhes vagy

8. A vécé a legjobb barátunkká válik

Amióta a baba akkorára nőtt, hogy a hólyagodra nehezedve éldegél a pocakodban, gyakori vendég vagy a mellékhelyiségben. Olyannyira kínos tud ez lenni, hogy amikor az utolsó randik egyikét szeretnéd nyélbe ütni életed párjával, akkor már az első sarokról kénytelen vagy visszafordulni, és étterem vagy mozi helyett otthon randizni a kanapén, amiről lásd az ötös pontot.

9. Nemi vágy? Az mi az?

Az utolsó napok bizony nem kifejezetten a szexuális életről szólnak. Persze benned van a NŐ, csupa nagybetűvel, akinek vannak vágyai, de ez valahogy nincs szinkronban a terhesség vége felé a párod vágyaival. Igazából ez csupán logisztikai és időpont-egyeztetési nehézség: mire odaérnétek mindketten az esti légyottra, te már csak aludni vágysz. De lett volna itthon délután három felé!

10. Gyorsan vásároljunk felesleges babacuccokat!

Az utolsó pillanatokban pánikszerűen rád tör az érzés, hogy valamit elfelejtettetek beszerezni, ami nélkül tuti nem tudjátok majd ellátni a kisbabát. Tartsd magad ilyenkor távol az internetes babás oldalaktól, nehogy mindent összevásárolj, ami a kezed ügyébe esik, és amit soha az életben nem használnátok aztán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top