Détár Enikő hosszú évek óta örvendezteti meg a nézőket előadásaival, életmódja azonban az utóbbi időben egyre jobban megbosszulta magát: a kevés alvás és a stressz megviselte a színésznőt. Nemrégiben kollégái ajánlottak neki egy módszert, ami segített a problémái kezelésében.
„Világéletemben éjjeli bagoly voltam, későn aludtam el, reggel pedig sokáig húztam a lóbőrt. Gyerekek, munka és háztartás mellett azonban nem tehettem már meg, hogy délig aludjak, viszont 3-4 előtt nem tudtam lefeküdni. Előfordult, hogy hatkor keltem, így körülbelül 3 óra alvással csináltam végig a napokat. Bevallom, volt, hogy altatókkal próbáltam segíteni magamon, de ezt hamar abbahagytam, mert tudom, hogy könnyen függőséget okoz. Viszont azt éreztem, hogy ez egyszerűen nem folyhat így tovább, mert az egészségem is rámehet. A kollégáim ajánlották a kannabiszolajat, amiben azért bíztam meg, mert patikában lehet kapni, de mégsem gyógyszer, hanem egy természetes megoldás. Nem lehet rászokni, csak a nyelvem alá kell csöppenteni, vagy a bőrömbe dörzsölöm és nem egy újabb kapszula” – magyarázta a színésznő.
,,Az olaj amúgy sok minden mellett segít a stresszoldásban is, amire mostanában elég nagy szükség van. Apukám ugyan mindig azt mondta, hogy olyan vagyok, mint a macska, mindig talpra esem, a jelenlegi helyzet engem is elbizonytalanít kissé. Az a legrosszabb, hogy nem tudom, meddig tart ez az időszak, és vajon visszatér-e az életünk a régi kerékvágásba, vagy teljesen megváltozik a világ… Persze, nem hagyom el magam, önkéntesként bevásárolok időseknek, sok időt töltök a családommal, tornázom, egészségesen étkezem. Sőt, a munkától sem félek! Már voltam is próbanapon egy cégnél, ha úgy hozza az élet, akkor új területeken is kipróbálom magam, amíg nem térhetek vissza a színpadra” – jelentette ki Détár Enikő.
Olvass még Détár Enikőről az nlc.-n:
- Détár Enikő a karrierje miatt nem töltött annyi időt a gyerekeivel, mint egy „normális” anyuka
- Détár Enikő: „Még az is lehet, hogy megkérem Péter kezét”
- Détár Enikő még gyerek volt, amikor autóbalesetben elvesztette az édesapját