Sikersztoriként írtak egy férfi újraélesztéséről a mentők, a felesége közölte: már eltemették
Megrázó részletek Presley Gerber halálával kapcsolatban: az orvosa adhatott neki drogot
Álhír volt, hogy lőfegyverrel fenyegette meg a társait három diák egy gyöngyösi gimnáziumban – FRISSÍTVE!
Ennyi pénzt kellene összegyűjteni a nyugodt nyugdíjas évekhez
Behívóparancsokat küldtek ki több megyében is, reagált a Honvédelmi Minisztérium
Szacsvay László bevallotta, mennyit keres: nem sok marad neki a hónap végére
Ez is érdekelhet
Gyorsabban száradnak a ruhák a lakásban: ezt az egy hétköznapi tárgyat kell csak használnod hozzá
„Katasztrofális” – súlyos képet festett a magyarok mentális állapotáról a miniszteri biztos, aki szerint jelenleg üresre söpört kasszákkal néznek szembe a szakértők
Nem fűtöttek, mégis több mint 650 ezres gázszámlát kaptak a nyári hónapokra
videó
„Ez a lakóink otthona, mi itt csak vendégek vagyunk!” – Páratlan nyugdíjasház Dócon, ahová mi is szívesen beköltöznénk
videó
5 hiba, amivel észrevétlenül becsalogatod a muslicákat a konyhába
Tegnap még egy sem volt, ma pedig apró rovarok keringenek a gyümölcsöstál és a mosogató körül. A muslicák megjelenése nem feltétlenül azt jelenti, hogy piszkos a konyha. Elég egy túlérett banán, egy ki nem öblített gyümölcsleves palack vagy néhány elfelejtett ételmaradék. Öt hétköznapi szokás különösen kedvez nekik.Videók
videó
Pétert az összes hajléktalanszállóról és kórházból kitiltották – megrázó út a végtelen gazdagságból a súlyos heroinfüggőségbe
Péter már sikeres zenész és üzletember volt, amikor először a drogokhoz nyúlt. Eleinte csak heti egyszer a buli kedvéért, aztán már semmi sem volt elég: csak a drog számított, az addigi élete nem. Luxuslakásából az utcára került, ahol olyan mélyre jutott, hogy már hajléktalan társai sem tűrték meg a szállón. Egy bolt melletti járdán haldoklott, amikor valaki mentőt hívott hozzá, Péter élete pedig 180 fokos fordulatot vett.
videó
Ha egy kezelés segített sérült lányán, azt azonnal meg is tanulta: Sára ma már sorstársain segít, ezúttal Surányban készül valami egészen különleges dologra
videó
„A gyerek találkozzon a pénzzel, és tapasztalja meg, hogy el tud fogyni!” – a pénzről beszélgettünk az APA! Podcast legújabb adásában
podcast
videó
Európa egyik legszebb őszi tája alig kerül fel a bakancslistákra
Kanyargó folyó mélyen a völgyben, vörös homokkősziklák, ködös reggelek, középkori várak és kilométereken át aranyba, narancsba és bíborba forduló erdők. Miközben ősszel turisták tömegei indulnak az Alpokba vagy a szlovén hegyekbe, Lettország legnagyobb nemzeti parkja jóval ritkábban szerepel a nemzetközi bakancslistákon. Pedig a Gauja Nemzeti Park ősszel olyan, mintha egy egész tájat átfestettek volna.
Ha a béna romantikus filmek a nők pornója, az mit árul el a kapcsolatainkról?
„Részt vettem egy orgián. Egyáltalán nem olyan, mint ahogy mindenki elképzeli”
Matthew McConaughey 18 éves fia igazi szívtipró: a milánói kifutón mutatta meg magát
Divatleckék az 1970-es évekből – ma is ugyanolyan menő, mint 50 éve

„Kezdenek működni az intézmények” – Zárug Péter Farkas és Fleck Zoltán Baka András jelöltjének elutasításáról
Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink
„Felbujtó szerepet játszhatott” – Simor András Matolcsy György meggyanúsításáról
Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat


színes
Koffein és vérnyomás: valóban megemeli a vérnyomást a kávé?
A koffein és vérnyomás kapcsolata az egyik legtöbbet vitatott kérdés a táplálkozástudományban. Vajon tényleg megemeli a vérnyomást a koffein, és kell-e aggódniuk azoknak, akik magas vérnyomással élnek?
Ezt a 6 dolgot csinálják azok, akik sokkal fiatalabbnak néznek ki a koruknál
Sokan a kozmetikai kezelésekben vagy a szerencsés genetikában látják a fiatalos külső titkát, pedig a szakértők szerint ennél jóval többről van szó. Azok az emberek, akik rendre évekkel fiatalabbnak tűnnek a koruknál, gyakran ugyanazokat a szokásokat követik.
Készen állsz egy kutya örökbefogadására? Ez a 3 kérdés segít eldönteni
Már régóta motoszkál benned a gondolat: ideje lenne örökbe fogadni egy kutyát. Szakértők szerint van 3 alapvető kérdés, amit mindenképp fel kell tenned magadnak ahhoz, hogy a közös élet valóban boldog legyen, mindkettőtök számára.
A főtt rizs meddig áll el a hűtőben? Ennyi ideig biztonságos a tárolása
A főtt rizs meddig áll el a hűtőben? Ez a érdés sokkal fontosabb, mint elsőre gondolnánk. Utánajártunk, mit mondanak a szakértők, és mennyi ideig számít biztonságosnak a hűtőben tárolt főtt rizs.