
Megszédült, amikor meglátta a számlát – ezt mondta az RTL Híradónak a rábapatonyi asszony, a családnak ugyanis több mint ezer köbméteres fogyasztást számláztak ki. A 650 ezer forintot az áprilistól júliusig tartó időszakra kellett volna kifizetniük, amikor alig használtak gázt, legfeljebb főzéshez és meleg vízhez, fűtésre pedig egyáltalán nem.
„Szóhoz sem jutottam. Annyi jött ki a számon: Ez hogyan?” – meséli Galambos Rebeka.
A hatalmas tartozás története tavaly márciusban kezdődött, amikor Rebeka édesanyja meghalt. A házat megörökölték a férjével. A szolgáltató ügyintézője akkor azt tanácsolta nekik, hogy a gázszerződés átírásával várjanak a hagyatéki eljárás végéig. Akkor derült ki, hogy az eddigi elszámolások alapján maradt egy 180 ezres tartozás a szolgáltató felé.
Rebeka felvette a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, hogy rendezze a számlát és a saját nevére írassa a szolgáltatást. Azt az ígéretet kapta, hogy a korábbi számlát sztornózzák, majd az ő nevére egy újat állítanak ki. Ehhez képest az újabb csekk is az édesanyja nevére jött. Ezt is próbálta elintézni, ekkor kapta meg a 650 ezres számlát. A fiatal anyuka értetlenül állt a történtek előtt.
A szolgáltató elismerte, hogy hibázott – újraszámolták a számlát
Hónapokig levelezett és telefonált az ügyfélszolgálattal, végül ma délelőtt felhívták, és kiderült: a szolgáltató rosszul számolt. Azt mondták, a télen elfogyasztott gáz egy részét is az április és július közötti időszakra számolták el, ezért jelenhetett meg a több mint ezer köbméteres fogyasztás a számlán.
Azt ígérték Rebekának, hogy újraszámolják és október elején értesítik arról, mennyit kell ténylegesen fizetnie.
Mielőtt bekapcsolod a fűtést, ezt mindenképpen tedd meg!
Amikor az első hűvösebb napokon bekapcsoljuk a fűtést, előfordulhat, hogy a lakásban rövid időre kellemetlen, égett porra emlékeztető szag jelenik meg. Ennek hátterében gyakran nem a fűtési rendszer meghibásodása áll, hanem az, hogy a hónapok alatt lerakódott por felmelegszik a radiátoron. A hajszárító azonban segíthet kifújni innen a szennyeződést.
A radiátor rendszeres tisztítása segít abban, hogy a levegő akadálytalanul áramolhasson körülötte, és az első fűtéskor jelentkező jellegzetes porszag is mérsékelhető.
Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó