Komoly indulatokat váltott ki a Házasság első látásra legutóbbi adása, miután Roli váratlanul hátat fordított a kísérletnek. A férfi két napra eltűnt, és mindössze egy rövid üzenetben jelezte feleségének, Livinek, hogy nincs a közelben. A történtek után pedig nemhogy nem próbálta rendezni a helyzetet, hanem egyértelművé tette: számára véget ért a házasság.
A műsorban korábban úgy tűnt, Roli és Livi legalább baráti kapcsolatban megpróbálhatnak tovább haladni, ám a férfi többször is visszalépett a közös programoktól. Ez Livinek érthetően rosszul esett, a kapcsolatuk pedig egyre feszültebbé vált. Roli végül arra jutott, hogy számára már nincs értelme folytatni a kísérletet. A vacsoraasztalnál aztán a többiek előtt is nyíltan beszélt arról, hogy már meghozta a döntését.
Én elmondtam a szakértőknek, nekem ez a kapcsolat már nem fontos. Én ezt lezártam, ezt mindenki tartsa tiszteletben. Nem tervezek a jövőre nézve semmit. Jövök a vacsorákra, a terápiákra, de nagyobb elánnal nem veszek részt benne. Nekem fontosabb volt, hogy a kislányommal legyek, mint hogy elmenjek egy másik találkozóra. (…) Aláírnám a válást. Ne húzzuk egymás idejét, beszéljünk egymással őszintén… Rám negatívan hat ez az egész kísérlet, a barátaim is látják rajtam, hogy én nem ilyen voltam. Szeretnék elválni, befejezni ezt az egészet
– fakadt ki Roli. A kijelentések több résztvevőnél is alaposan kiverték a biztosítékot. Petra különösen keményen reagált, és úgy érezte, Roli viselkedése tiszteletlen a feleségével szemben.
Teljes mértékben undorítónak tartom! Számomra ez azt mutatja, hogy semmiféle tisztelettel nincs Livi iránt. Az, hogy férfiként ezt megengedi magának, undorító, ezt biztos, hogy nem tűrném el!
„Kritikán aluli mindkét fél viselkedése”
– borult ki Petra. Roli közben arról is beszélt, hogy Livi bizonyos tulajdonságai korábbi párjára emlékeztetik, és ez tovább nehezíti számára a kapcsolatot. A magyarázata azonban Mayát sem győzte meg, sőt, ő is meglehetősen indulatosan reagált. „Livi helyében én már Rolit kibasztam volna, mint macskát sz.rni. Kritikán aluli mindkét fél viselkedése!” – dühöngött Maya.
(Forrás: TV2)
A heves reakciók ellenére Livi igyekezett higgadt maradni. Elismerte, hogy a való életben valószínűleg nem tolerálná azt a bánásmódot, amit a kísérletben tapasztal, mégsem akarja azonnal feladni. Úgy gondolja, hogy a történtekből akár tanulhat is, és személyiségfejlődés szempontjából fontos tapasztalatokat szerezhet. Roli számára azonban úgy tűnik, ez már nem kérdés: ő lezártnak tekinti a kapcsolatot, és mielőbb pontot tenne a házasság végére.