nlc.hu
Sztárok

Belekötött Kulcsár Edina öltözködésébe az ismert stílusszakértő

Keményen kritizálta több magyar sztár öltözködését Ragoncsa Orsolya. Az Orsi gardróbja vloggere Kulcsár Edina és Tóth Gabi stílusát is elemezte.

Meglepő témát boncolgatott legutóbbi videójában Ragoncsa Orsolya, az Orsi gardróbja vloggere – szúrta ki a Blikk. A divattal foglalkozó tartalomkészítő arra vállalkozott, hogy szakmai szempontok alapján megvizsgálja, szerinte melyik magyar celeb öltözködése hagy kívánnivalót maga után. Több ismert sztár megjelenését is górcső alá vette, Kulcsár Edina és Tóth Gabi kapcsán pedig meglehetősen határozott véleményt fogalmazott meg.

Az egykori szépségkirálynő öltözködésével kapcsolatban elsősorban a feltűnő márkajelzéseket kifogásolta. Orsolya szerint Edina az elmúlt években egyre gyakrabban választ olyan darabokat, amelyeknél a logó dominál, ez pedig szerinte nem feltétlenül tesz jót az összhatásnak.

Az, amit ő újonnan elkezdett az elmúlt pár évben, hogy nagyon sok logózott ruhája van… ezzel igazából csak közönségessé teszi magát. Én kifejezetten nem szeretem azokat a ruhadarabokat, amikről üvölt a márkajelzés, és semmi mást nem ad át, csak azt, hogy én meg tudtam venni ezt a pólót, ami egyébként a legolcsóbb a márkáknál, zárójel bezár… Sokkal drágábbak azok a ruhadarabok, amikről nem üvölt a márkajelzés

– fogalmazott a vlogger, ugyanakkor azt is elismerte, hogy a trendek követése önmagában nem feltétlenül probléma. Szerinte Kulcsár Edina megjelenésében éppen ez lehet egyszerre erősség és gyengeség: a követői számára azt mutatja, hogy tisztában van az aktuális divattal, ugyanakkor a különböző TikTok-trendek túlzott használata szerinte zsúfolttá teszi az összképet. Úgy látja, emiatt kevésbé érvényesülhet Edina saját, egyedi stílusa. A Blikk megkereste Kulcsár Edinát is a kritikával kapcsolatban, ám az egykori szépségkirálynő ezúttal nem kívánt reagálni.

kulcsár edina(Forrás: Schumy Csaba / Fotocentral)

Tóth Gabi öltözködése is terítékre került

Nem maradt ki az elemzésből Tóth Gabi sem, akinek esetében Orsolya egészen más problémát lát. Az énekesnő stílusát szerinte nem lehet egyetlen kategóriába sorolni, hiszen az elmúlt években több, egymástól jelentősen eltérő korszakon ment keresztül.

A stílusa nagyon érdekes, korszakokra bontva mondanám. Volt rockos korszaka, glamour korszaka, nép motívumokkal inspirált korszaka, modernebb és letisztultabb megjelenése is. Ahogy néztem az Instagramját… tényleg nagyon jól látszik, és konkrétan olyanok ezek a korszakok, mintha elvágnád egy zsinórral és mintha teljesen más stílus jelenik meg. Vagy az jön át nekem ebből, hogy szeret kísérletezgetni, ami egyébként egy pozitív dolog szerintem, ha az ember nem fél kipróbálni stílusokat, viszont az ő esetében nekem ez olyan, mintha gyakorlatilag csak stylistot cserélne, és lenne egy új ember, aki már mást mond neki, hogy mi illeszkedik jobban a személyes brandjéhez…

– mondta. Orsolya szerint tehát Tóth Gabi esetében nem feltétlenül a kísérletezés a probléma, hiszen szerinte kifejezetten pozitív, ha valaki mer új irányokat kipróbálni. Inkább azt érzi, hogy az énekesnő különböző korszakai között túl éles a váltás, mintha minden új időszakhoz egy teljesen más stílus tanácsadója társulna.

Vasvári Vivien és Csobot Adél megjelenéséről ezzel szemben pozitívan beszélt a vlogger. Azt azonban, hogy Tóth Gabi szerint mi állhat a látványos stílusváltások hátterében, egyelőre nem tudni: az énekesnőt nem érte el a lap.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top