Tárkonyos harcsa erdei gombával

Stahl Judit | 2006. December 27.





Hozzávalók:



Elkészítés:


A szárított gombát 30 percre annyi forró vízbe áztatjuk, amennyi bőven ellepi, majd leszűrjük, és apróra vágjuk. Az áztatóvizet ne öntsük ki, mert ha átszűrjük kávéfilteren vagy néhány réteg gézen, 1 napon belül felhasználhatjuk, lefagyasztva pedig később is. Gombaleveshez, gombás rizottóhoz nagyon finom. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, és kivajazunk egy 30 × 40 cm-es tepsit vagy sütőtálat. A harcsafilét kb. 10 × 15 cm-es szeletekre vágjuk, megsózzuk, megborsozzuk, és bőrös oldalával lefelé egymás mellé tesszük a tepsibe.

A tejszínt kézi habverővel simára keverjük a tejföllel, a liszttel meg a mustárral, aztán apróra vágjuk a friss tárkonyleveleket, és hozzászórjuk. Fakanállal beleforgatjuk a felpuhult, leszűrt gombát, megsózzuk, megborsozzuk, és ráreszeljük a citrom héját. Végül a citrom levéből is hozzáteszünk 3 evőkanálnyit, és a keveréket ráöntjük a halra.

A harcsafiléket 25 perc alatt megsütjük. Ezalatt a gomba teljesen megpárolódik, a hal körül pedig olyan kifinomult tárkonyos mártás születik, mintha hosszas munkával állítottuk volna elő.

4 adag lesz belőle.


A recept Stahl Judit Végre otthon! című könyvéből való.
Fotó: Tombor Zoltán










Stahl Judit: Végre otthon!





Régóta várt új könyvében Stahl Judit azokat a kedvenc receptjeit gyűjtötte csokorba, amelyek családi ebédek, baráti találkozók vagy épp ünnepi összejövetelek asztalaira valók. Ahogy Judit fogalmazza, ezek mind-mind olyan ételek, amelyekre jó hazajönni.
Olvasói mégse csupán otthon ülésre készüljenek, hanem egy izgalmas, gyakran szórakoztató és mindig nagyon jó ízű utazásra is. Tájakon és korokon, vidéki konyhákon és háromcsillagos séfek titkain át vezet az út, olyan megállókkal, mint a tartalmas toszkán bableves, a klasszikus francia hagymaleves vagy az ünnepi ínyencségnek számító skandináv pácolt lazac.
Kulinária Kiadó, 2006
www.stahl.hu

Exit mobile version