Fokhagymás báránylapocka

nlc | 2008. November 24.

Hozzávalók:

Elkészítés:

A megtisztított húst jó erősen dörzsöld be sóval és a mozsárban szétnyomkodott tarkaborssal. Egy nagy serpenyőben, kevés olajon, mindkét oldalán pirítsd elő a húst. Ha túl hosszú lenne a lapocka, akkor vágd félbe.

Fektesd egy nagy tepsibe az elősütött húsdarabokat, tedd mellé héjastul a fokhagymafejeket, a babérleveleket, dobd rá a rozmaringágat, és öntsd fel 3 dl fehérborral.
Takard le alufóliával, és tedd be a húst az előmelegített sütőbe, ahol 60-70 percig párold. A mézet keverd össze a ketchuppal, és öntsd fel a maradék 0,5 deci borral. Ezzel kend meg a húst, és süsd pirosodásig, további 25-30 percig.

A körethez főzd meg a burgonyát héjastul, majd hámozd meg, és vágd fel negyedekbe. A pecsenyeléből vegyél ki 3-4 evőkanálnyit, és forgasd át rajta a burgonyát. Egy másik serpenyőben forrósíts fel 1,5 evőkanál pecsenyelét, majd rövid idő alatt süsd meg rajta a félbevágott paradicsomokat.

Tálaláskor a húst vágd fel a lapockáinál, és szórd mellé a burgonyát és a paradicsomot. Kínálj mellé bagettszeleteket, amelyekre a sültfokhagyma-krém is rákenhető.

Exit mobile version