Nyerj NLC bögrét 2011 adventjén!

nlc | 2011. November 28.
Nincs jobb egy forró, habos, illatos kávénál! Ennél csak egy pompás Nők Lapja Cafés csészében gőzölgő kávé finomabb! Nyerd meg bögrénket a reggeli kávédhoz!
Nyerj NLC bögrét 2009 Adventjén!

A magyarok kifejezetten szeretik a kávét, ez derült ki egy felmérésből. Eszpresszó, capuccino, vagy hosszú kávé? Vajon melyik az abszolút kedvenc? Most kiderül!

A felmérés alapján határozottan kijelenthetjük, hogy a magyarok szeretik a kávét, hiszen a válaszadók 78 százaléka nyilatkozott így, akik saját bevallásuk szerint elsősorban az íze és aromája miatt, másodsorban a hatásáért szeretik ezt az italt. Leginkább napi egy-két kávét fogyasztunk, ez a válaszadók 55%-ára jellemző, 23% iszik ennél több, három-négy kávét is naponta. Az extrém fogyasztásnak számító napi hét kávénál többet már csak a megkérdezettek 2%-a iszik, míg nagyon ritkán 13%-uk fogyaszt kávét.

Hazánkban jelenleg a legnépszerűbb, kávéból készült italok, figyelembe véve, hogy van, aki többfélét is megjelölt, az eszpresszó (36%) rögtön utána a capuccino (34%) és a tejeskávé (33%) szinte holtversenyben, majd a sor végén a hosszúkávé (16%). Így ha vendégül látunk valakit, először eszpresszó kávéval érdemes megkínálni, majd utána jöhet a capuccino és tejeskávé opció.

Kicsit más megközelítésben derült az ki, hogy ugyan elsősorban az íze miatt szeretik az emberek a kávét, de tudatosan mégis fáradtság ellen használják leginkább. A megkérdezettek 52 százaléka emelte ki ezt a helyzetet, amikor arról kérdeztük hogy mikor, milyen okból iszik kávét. A másik jellemző élethelyzet az étkezés volt, melynek sok ember számára szerves részét képezi a kávé. Érdekes, hogy forró italként hideg időben szinte egyáltalán nem gondolnak a magyarok a kávéra.

A darált és instant kávéfajták közül szinte pontosan 50-50%-ban oszlanak meg a vélemények. A darált kávé mellett az erősebb, zamatosabb illetve „az az igazi” érvek szólnak, míg a megkérdezettek másik fele szerint az instant kávé gyengébb, lágyabb, nem olyan savas, gyorsabban készen van, és határozottan krémesebb, valamint jobb az íze, mint a darált kávénak.

Az emberek nagy része otthon (60%) illetve a munkahelyén (51%) fogyaszt leginkább kávét, beleértve azokat is, akik egy nap több helyen is kávéznak. Ezek után kissé lemaradva a vendéglátó ipari egységek következnek (25%), majd a nyilvános helyek, ahol elsősorban automatákból vásárolnak kávét a fogyasztók (18%).

Úgy tűnik, hogy kávé tekintetében igen igényes a magyar közönség, hiszen háromból két kávéfogyasztó csak és kizárólag a minőséget tartja szem előtt, amikor kávét vásárol, 10-ből egy az ár-érték arányt mérlegeli, és ugyanekkora a csak az árat figyelembe vevők aránya is.

Érdekes, hogy annak ellenére, mennyire szeretjük a kávét, csak nagyon kevesen vagyunk tisztában a kávé eredetével, például a főbb kávébab-fajtákkal. A válaszadók mindössze 4%-ban ismerték a két fő, az arabica illetve robusta kávéfajtát. Legtöbbjük valamilyen intenzíven reklámozott őrölt kávé márkával válaszolt a kávébab fajtákkal kapcsolatos kérdésre.

Ennél sokkal többféle kávéból készült italt ismerünk, hiszen a válaszadók átlagosan hat ilyet soroltak fel. Az eszpresszó, capuccino, tejeskávé mellett a macchiato, melange és frappé, valamint érdekes módon a kávélikőr fajták kerültek elő leginkább.

Egészségi szempontból a válaszadók egy harmada gondolja azt, hogy a kávé egészséges, 48 százalékuk szerint pedig kifejezetten egészségtelen. A többiek nem tudják, vagy nem érdekli őket a kávé egészségre gyakorolt hatása. Pozitív érvként általában a következőket említették: javítja a vérkeringést, felélénkít, energiát ad, természetes eredetű, hangulatjavító, míg a negatív érvek közt elsőként a vérnyomás emelése szerepel, valamint a gyomorpanaszok kialakulása és a káros anyagok bevitele, itt kiemelve elsősorban a koffein.

A kávégépeket tekintve három a kettőhöz arányban inkább a gépek által főzött instant kávét részesítik előnyben az emberek, ami bevallásuk szerint finomabb és krémesebb a darált kávéból főzött italoknál. A magyar otthonok 32%-ban rendelkeznek saját kávégéppel, míg 68%-ban nincs ilyen gép, itt fele-fele arányban oszlik meg azoknak a száma, akik szeretnének, és akik teljesen elzárkóznak a saját kávégép gondolatától.

A fentieket összegezve tehát a kávét szeretjük, főként az íze miatt, bár nagyobbrészt egészségtelennek tartjuk. Elsősorban a hatásáért isszuk, legfőképpen otthon, naponta egy-két alkalommal. Az eszpresszó és a capuccino a leginkább kedvelt ital, és gyakorlatilag mindegy hogy darált vagy instant kávéból készült. A minőség és az íz a kávé tekintetében elsődleges a magyar fogyasztónak, de a kávé eredetéről kevés információval rendelkezik. A gépi instant kávét finomabbnak találjuk, mint a darált kávéból készült italokat, és minden harmadik lakás rendelkezik kávéfőző géppel.

A Valdo felmérése a magyarországi kávéfogyasztási szokásokról.

Nézd meg kávés videóinkat:

Mindent a kávéról – tejhab »

Mindent a kávéról – pirítás »

 

Exit mobile version