Felhívásunk eredménye

nlc | 2004. December 20.
Mint bizonyára tudjátok, a Nõk Lapja Cafe és a Születés Hete Portál közös adománygyûjtést szervezett koraszülött csecsemõk életbenmaradási esélyeinek javítására.





Az NLC-n egy hónappal ezelőtt hirdettük meg az akciót, melynek célja, hogy a Madarász utcai Kórház Koraszülött és Csecsemőosztálya számára megvásároljunk egy intenzív inkubátort. Novemberben azt ígértük, hogy december végén visszatérünk a témára, és megnézzük, hogy mennyi pénz gyűlt össze.

A gyűjtési akció kezdete óta (2004. augusztus 1.) összesen 60.000 Ft gyűlt össze. Felhívásunk időpontjától ehhez az összeghez még 27 ezer forintot sikerült összegyűjteni a Ti segítségetekkel. 

Az intenzív inkubátor költsége 1.600.000 forint. Arra az esetre, ha az akció alatt nem gyűlne össze ennyi pénz, meghatároztunk egy másodlagos célt is. Egy kórházi eszközt fogunk vásárolni 40.000 forint értékben.

Ha ez sem sikerülne akkor az akció végén összegyűlt kézpénzzel a korház szabadon rendelkezhet. Az akció 2005 januárjában ér véget.

Kérünk Titeket, hogy továbbra is adományozzatok erre a célra az alábbi bankszámlaszámon:

Születéspénztár: 17000019-11424176

A támogatást rózsaszín postai utalványon is feladhatod. Ebben az esetben a feladóvevényre rá kell írni a Születéspénztár címét: 1028 Bp. Kövidinka u. 24/a.

A közlemény rovatba írd be: „Intenzív inkubátor projekt“.

Ne feledd, hogy Magyarországon minden 11. születendő csecsemő koraszülött. Számukra létkérdés, hogy világra jöttük után azonnal intenzív inkubátorba kerüljenek, és ezáltal megfelelő ellátásban részesüljenek, mely nélkül nem lenne esélyük az életben maradásra.

Támogatásod előre is köszönjük!

A Születés Hete Portál felhívása itt található » 

Ha szeretnél a Születéspénztár rendszeres támogatójává válni, kérlek, kattints ide » Belépés.

Exit mobile version