Színek
A karácsony színei a zöld, a piros és az arany. A zöld szín azt a reményt szimbolizálja, hogy a tavasz hamarosan visszatér hozzánk, míg a piros, a vér színe Krisztus sebeire és az Aprószentek lemészárlására emlékeztet karácsonykor, de ezzel párhuzamosan az isteni szeretet és megbocsátás szimbóluma is. Az arany a természetfeletti, isteni és a nap színe.
A karácsonyi vacsoránál mindennek megvolt a maga előírása és jelentése. A szépen hímzett karácsonyi abroszt kizárólag erre az alkalomra használták. Az ünnep fontos kelléke volt az asztalon a kenyér, néhol a kalács mostanában pedig a bejgli. Jelentősége volt annak is, hogy az asztalra kerülő kenyér egész legyen, hogy a teljes esztendőre bőven jusson Az asztal alá szénát, szalmát tettek, hogy a gazda majd azt tegye az állatok alá, ezáltal biztosítva egészségüket a következő esztendőre. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. A palócoknál például egy almát annyi felé vágtak, ahányan voltak a családban, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család, vagy ha valaki eltévedne, hazataláljon. Jósoltak is vele ha valakinek férges alma jut, az megbetegszik , másrészt beletéve a kútba, vödörbe, pohárba ebbõl ittak emberek, állatok, hogy egészségesek maradjanak. A karácsonyfára akasztott almák a Tudás fájának gyümölcsét is jelképezik, és így az eredendő bűnről sem hagynak minket elfeledkezni.
A karácsonyi dióevés széles e hazában elterjedt szokás volt. Az egészséges dió egészséget, a rossz betegséget jelentett. Szokás volt a diódobálás. Jelentősége, jelentése tájanként különbözött. Nyitragerencséren ezt mondták:
Édes angyalkáim, megajándékoztatok erővel, egészséggel, én megajándékozlak egy-egy dióval.
A karácsony és a megelőző adventi időszak ünnepi eszközei nagyrészt a fény közeledtével, az év megújulásával függnek össze. A fény (a tavasz) közeledtét elsősorban az északi népek várják ma is, a várakozás hónapjait náluk különösen nagy mennyiségű gyertya, mécses, vagy újabban apró égőkből álló füzér jellemzi. Ennek eredete valószínűleg a téli napforduló környékén Wotan isten tiszteletére gyújtott tüzekig nyúlik vissza, bár ma már szinte az egész világon elterjedt.
A tűz a gonoszság, bűn, sötétség elűzésének szimbóluma is. Ezért gyújtottak nálunk a régiek karácsonyi gyertyát vagy raktak tüzet, melynek 12 napig nem
A kerek év, a végtelenség és az örök élet szimbóluma a kör, mely a kelta, a germán, de az Európán kívüli kultúrkörökben is jóval a kereszténység előtt felbukkant festett, faragott, épített, vagy akár vesszőkből, indákból, tollakból készített mandalák formájában, s a 18. században mint adventi koszorú tért vissza, először 24, később 4 gyertyával. Az ünnepre való készülődést hangulatosabbá teszi, ha advent minden vasárnapján újabb gyertyát gyújtunk meg a koszorún.
A pogány időkben égő gyertyákkal díszített ágakat akasztottak a házakra, védelmül minden gonosz szellem ellen
A fenyőfa állítása viszonylag újkeletű szokás. Németországból indult útjára a 18. században, hozzánk osztrák közvetítéssel jutott el az arisztokrácia kezdeményezésére, a reformkor kezdetén, de teljesen csak a 20. századra terjedt el. Ám eleink a megújulást, az örök életet annyi más néphez hasonlóan fához, jelképesen faághoz kötötték korábban is. A Borbála napján, december 4-én vízbe rakott, karácsonyig hajtatott ág ennek továbbélése. A felhasznált ág a legtöbb nép körében örökzöld, nálunk pl. a boróka volt az.
A karácsonyfa hagyományos díszei közül az alma, a dió, az aszalt szilva és minden kör vagy gömb alakú tárgy a termékenység ill. a gazdagság jelképe. A fát díszítő papír- vagy textilláncok a hagyomány szerint a bibliai kígyót jelenítik meg. Sokan helyeznek csillagot a fenyő tetejére, mely a Jézus születését jelző üstököst idézi meg közénk.