A “barbár”, aki szent szűz

Csörgő Zoltán | 2008. December 04.
December 4-én ünnepeljük a Borbálákat. Nevük a Barbara magyarosításával keletkezett, azt jelenti: idegen, külföldi nő.

A Barbara eredetileg a barbár szóból ered, s ez kapcsolatban áll a szakáll jelentésű latin „barba” szóval is, azaz az idegen népeket legszembetűnőbb jellegzetességük folytán úgy különböztették meg a rómaiak, hogy azok barbárok, vagyis szakállasak. Nehéz a szakállas barbárokról a nőkre, különösen a szentnek tartott, finom lelkű Szent Borbálára asszociálni, ám december 4-e kapcsán érdemes megemlékezni róla, hiszen Európa csaknem minden országában évszázadok óta ünneplik e napon Szent Borbálát.

A középkori prédikációkban gyakran szerepeltek a Szent Borbála nevéhez fűződő legendák. a legenda szerint a kisázsiai Nikodémiában született a III. század végén egy gazdag kereskedő lányaként. Borbála nemcsak feltűnően szép, de nagyon okos is volt, s mivel – akkoriban igencsak szokatlan módon – írni és olvasni is tudott, levelezni kezdett korának tudós teológusával, Origenésszel. Amit Istenről és a keresztény hitről megtudott a püspöktől, mély hatással volt rá.

A nagylánnyá serdült Borbálát pogány apja, Dioscurus férjhez akarta adni egy gazdag legényhez, de ő ellenállt, mire apja egy hatalmas kővel agyon akarta csapni. Borbála félelmében az apjának dolgozó bányászokhoz menekült. Az apa itt is üldözte, azonban a lány megmenekült és azzal hálálta meg a bányászok segítségét, hogy megmaradt jótevőjűknek: mindig megsejtette és megmondta, hogy hol éri őket veszedelem. Egy vasárnap, amikor lement a tárnába, nagy recsegést hallott. Ezt intő jelnek vette és kérte édesapját, hogy a bányászok más vasárnap ne dolgozzanak. Apja azonban kérlelhetetlen maradt. Borbála a bányászokat is figyelmeztette és kérlelte, hogy be ne menjenek le a mélybe. Ők hallgattak rá és jól tették, hiszen nemsokára a tárna csakugyan beszakadt, de emberéletben nem esett kár.

Borbála makacsul kitartott a gazdag kérő elutasítása mellett, ezért az apja toronyba záratta, hogy akkor más kérők se férkőzhessenek hozzá. A toronynak volt ugyan két ablaka, de Borbála apja távollétében rávette az építőket, hogy vágjanak a falba (más változat szerint a toronyhoz tartozó fürdőházba) egy harmadik ablakot is, apjának adott későbbi magyarázata szerint azért, mert a Szentháromság világosította meg a lelkét. Amikor az apja egyszer hosszabb időre elutazott, az ablakon át becsempészett magához egy papot, aki megkeresztelte. Amikor ezt apja megtudta, a pappal együtt megszökött.

Egy csoda folytán megnyílt sziklahasadékban rejtőztek el, Dioscurus azonban rájuk talált, mert egy pásztor elárulta őket. A pásztor később úgy bűnhődött, hogy juhai sáskákká váltak.

Apját annyira elkeserítette lánya megkeresztelkedése, hogy megkorbácsolta, majd maga panaszolta be és átadta lányát Nikodémia római helytartójának, Maximinius Daiának. Borbálát a rómaiak bebörtönözték, majd nyilvánosan megvesszőzték volna, de a vesszők tollá változtak.
Ezután kegyetlenül megkínozták, arcát tüzes fáklyával verték, mégsem tagadta meg új hitét. Halála előtt azért imádkozott, hogy aki Krisztusnak és mártírjainak szenvedéseiről megemlékezik, az az Utolsó ítéletkor kegyelmet találjon.
Egy égi hang megígérte ennek a kérésnek a teljesítését. Végül is az elvetemült apa fejezte le lányát saját kezűleg. Az ő büntetése sem maradt el, szörnytette színhelyén villám sújtotta halálra.

Borbála népi hagyományai

 

Borbála napjához évszázadokon át sok hiedelem szokás fűződött. Az egyik ilyen népszokás, hogy a lányok termés-, de leginkább szerelmi jósló céllal, például egy legényre gondolva – a néhány nappal korábbi Katalin, András, vagy a későbbi Luca napjához hasonlóan – egy cseresznye-, vagy alma-, barack-, orgona-, esetleg mandulaágat vágtak, a levágott ágak végét ferdére metszették és úgy fektették őket meleg vízzel teli fürdőkádba. Az ágakat azután olyan vázába állították, amibe langyos vizet töltöttek, s egy kevés cukrot és egy rézpénzt is tettek a vizbe.

Mi is persze kipróbálhatjuk ezt, talán a rézpénz nem is olyan fontos, de ne feledjük minden második nap kicserélni a vázában a vizet, s akkor a Borbálaág pontosan Karácsonyra virágba borulhat. Ha az ág kizöldül, az azt jelzi, hogy a következő évben lánykérés lesz. Akinek pedig megkérik a kezét, az örömben és boldogságban fog élni.

Ha nem zöldül ki, a leányzónak várnia kell egy évet, hogy újra próbálkozhasson.

Hajdan a lányok pártfogójuknak tekintették Borbálát, ezért más szerelmi jósló eljárás is fűződött e naphoz, például a lányok az András napján (november 30-án) az eresz aljába dugott almát Borbála napján a másik felére fordították, s magukkal vitték Karácsonykor az éjféli misére. Aki a mise után először szólította meg őket, annak a családjából várhatták a vőlegényt.

Néhol a Luca napján ismert női munkatilalmak Borbála napjához kapcsolódtak. Borbála napján a hiedelmek szerint nem szabad varrni, fonni. Utóbbi tilalmat úgy is magyarázzák néhol, hogy azért nem nyúlnak a rokkához, mert Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna és a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Borfejtésre a legtöbb helyen kimondottan alkalmasnak tartották e napot, ugyanakkor Baranyában ezen a napon a férfiak nem fejthettek bort, mert a fonáshoz hasonlóan ez is felgerjesztené az ártó szándékot a világban és megbetegíthették volna a marhát. Nem volt szabad söpörni sem, mert elsöpörnék a szerencsét, helyette tollat fosztottak, vagy Karácsonyig búzát csíráztattak, melynek hosszából jósoltak a következő év terméskilátásaira.
A számokban rejlő mágiát alkalmazták, amikor Borbála napjának estéjén más-más ház tizenhárom sarkáról vakolatot, meszet vakartak és azt a tyúkok közé dobálták, hogy sokat tojjanak.

Akárcsak az egész téli ünnepkörben, a hagyomány szerint Borbála-napkor sem nem hoz szerencsét a házra a női látogató – netán még boszorkányt rejt magában! – inkább seprűvel kellett kiverni. Száradó ruhát nem volt szabad kint hagyni, mert a boszorkányok megszerezhetnék rontásra. Az ajándékozás, kölcsönzés is elvinné a szerencsét a háztól, ezért sem vizet a kútból, sem tejet a házból nem adtak ki. Egyes helyeken a férfi vendég nem volt szívesen látott, mert elvitte a ház szerencséjét.

 

 

 

Exit mobile version