Legyen hozzá kellő időd és megfelelő nyugodalmas helyed, ahol zavartalanul az írónő mellé szegődhetsz, aki a címben ígért toronyiránt helyett ugyancsak kacskaringós úton vezet el az emberi létezés és lelkület útvesztőihez. Arra is rájössz majd, hogy e lélekutazásban a toronyiránt ezúttal egészen mást jelent.
Schäffer Erzsébet módszere a látszólag kényelmes passzív riporteré: azé, aki nem nagyon kérdezget, csak megjelenik, inspirál és végighallgat. Hogyan teszi ezt, csak ő tudja:
„Hallgatunk. Néha kérdezek valamit, de azt érzem, amit már sokszor megéltem, amikor emberi drámák, sorstragédiák részesévé leszek, hogy a történet pontos kronológiája nem igazán fontos… De fontosabbak a szemek árnyai, a hang elcsukló fáradtsága, a hirtelen indulatok és hirtelen föltoluló érzelmek.” És ő mindvégig erre a lényegre figyel. Úgy figyel, ahogyan mindenkinek figyelnie kellene, ha más embert hallgat. Márpedig ő nagyon „más” embereket hallgat. És alighanem éppen ez a másik titka: hogyan, miként, honnan bukkan riportalanyaira. Akik itt-ott tűnnek fel a világ valamelyik sarkában, mintha csak a szerző személye vonzaná oda őket. Akik, ha nagyon különböznek is egymástól, mégis valamiben ugyancsak hasonlítanak: mindegyik szeretni való, küzdeni tudó, a hétköznapi sivárság ellen tenni akaró ember. Olyan ember, aki pozitív adottságai egy részét ingyen kapta, még magzati életében, de a többiért ugyancsak meg kellett küzdenie, sőt szenvednie.
Schäffer Erzsébet szereti és „embermeséi” által megszeretteti velünk ezeket a népmesébe illő embereket. Vágyat ébreszt bennünk, hogy megismerkedhessünk velük, de legalább is lelki rokonainkká fogadjuk őket. Vágyat ébreszt az utazás iránt is, amely számára minden alkalommal új emberi kapcsolatokat jelent. Karácsony táján lehet-e szebbet, jobbat üzenni ennél?
Szerző: Schäffer Erzsébet
A könyv címe: Toronyiránt – Utak és emberek
Kiadó: Nők Lapja Műhely, Sanoma-könyvkiadás, Budapest, 2008