Az 5 legjobb karácsonyi ajándék óvodásoknak

m.e. | 2009. November 27.
Minden szülő jól tudja, hogy a sokemeletes rózsaszín babaház, az etethető és pisilő babák vagy a kisautók tömkelege a kislányok és kisfiúk nagy álma. A közös játékot, a sikerélményeket és a szellemi fejlődést viszont egyik sem garantálja. Olyan játékokat ajánlunk, amelyek nemcsak megfelelnek a fenti kritériumoknak, de a kidolgozottságuk is magas színvonalú.

Az óvodáskorú gyerekek számára készített fejlesztőjátékok száma szinte végtelennek tűnik, nem véletlenül. 3 és 6 éves kor között szinte valamennyi képességet, illetve készséget lehet fejleszteni. A szülőnek is látnia kell, hogy melyek azok a területek, amelyeken a gyermeke elmaradottabb, ezért fejleszteni kell, és melyek azok, amelyeken kimagasló. Érdemes olyan játékokat a kezébe adni, amelyek fontosak a tehetséggondozás szempontjából.

Tipp:
•  5+1 ötletes apróság Mikulásra »
Mesés karácsonyi keksz gyerekeknek »
A föld, ahol a Mikulás él »

Kreatív gyöngyök

Bölcsődéseknél és kisóvodásoknál érdemes a nagy mozgásokra koncentrálni, később a finom motorikus mozgások kerülnek előtérbe. Ezek készítenek fel az írásra, vagy az olyan mindennapi tevékenységekre, amelyekhez aprócska mozdulatokra van szükség – legyen az szerelés, varrás, hímzés, számítógépezés vagy telefonhasználat.

A képpé vasalható Hama gyöngy közkedvelt kreatív játék. A figurákat egy sokszor felhasználható alaplapra kell kirakni, eközben ügyesednek a gyerekek ujjai. A kirakott figura egyik oldalát megvasalva a gyöngyökből akár színes karácsonyfadíszt is kaphatunk.

Hama
Hama

Gyurmagolyócskák

A gyerekeket órákon keresztül lekötik a színes gyurmagolyócskák, amelyekből a legkülönfélébb figurákat hozhatják létre. A könnyű, formálható habszivacs golyócskák nagy előnye, hogy nem száradnak ki, nem ragadnak, nem koszolnak, a színek összekeveredve szivárványos elegyet képeznek (mert a golyócskák megtartják az eredeti színüket). Létezik sötétben világító és csillámos kiszerelés is.

Playfoam

Playfoam

Okosító játékok

Talán az óvodás gyerekek számára a legfontosabb, hogy játszva tanuljanak. Ebben segítenek az okosító játékok, amelyek a színek és a formák megtanulására, ezek elkülönítésére, csoportokba rendezésére tanítják a kicsiket. A többrétegű kirakókkal játék közben elmagyarázhatjuk csemeténknek, hogyan lesz a kisbabából nagypapa, miként készül a csokoládé vagy a pattogatott kukorica.

Hor Zrt.

Társasjátékok

Az óvodásoknak szóló fejlesztő társasjátékok összetettek abból a szempontból, hogy nem csak egy területet fejlesztenek. Az óvodásoknak szóló társasok közül elsősorban a koncentrációs készséget finomító, a megfigyelőkészséget javító, illetve célirányos – például a színek tanulására alkalmas – játékok közül érdemes választani. A kisóvodásoknak szól például az „Egérvadászat” című játék, amelyet minél több ember játszik, annál szórakoztatóbb. Az ügyességet, a gyorsaságot és a koncentrációt fejlesztő játék lényege az egerek megmentése a macska elől. A masszív, természetes anyagból készült figurákkal való játék garantálja a hangos nevetést.

Chelona

Vezesd a helyére!

Íráskészség fejlesztésére, a helyes ceruzafogás megtanulására nem csak úgy lehet rávenni csemeténket, hogy szigorúan rajzoltatjuk. Léteznek olyan játékok, amelyek megkövetelik a koordinált kézvezetést, így előkészítik a gyerekeket az írástanulásra. Ilyenek például a „Vezesd a helyére!” játékok. Ezek lényege, hogy a gyerekek egy mágneses pálcával a labirintuson keresztül vezessék, majd a célba juttassák a golyókat.

Hor Zrt.
Hor Zrt.

Nézd meg, mire vágynak még az ovisok:

 

Exit mobile version