Janus Pannoniustól tudjuk, hogy sokáig csupán Itália földjén termettek a könyvek, és aki komoly műveltségre óhajtott szert tenni, Bolognáig, Firenzéig kellett zötykölődnie a szekéren. Mátyás király külföldi mesterekkel, kultúremberekkel népesítette be az udvarát, sohasem látott szellemi fejlődést indítva el itthon. Később Párizsra vetettük vigyázó szemünket, a felvilágosodás korában ott szívhattuk magunkba a fentebb stílt, a klasszicizmus pedig Bécs egyeduralmát hozta. A külföldön tanulás, a mesterségek idegen országbeli elsajátítása nem újdonság, mára azonban a folyamat általában elveszítette retúr jellegét, és aki a határainkon túl helyezkedik el egy-egy neves iskolában, vagy talál tanítómestert a szakmájában, az a legritkább esetben tér vissza Magyarországra. Egy hazai reklámcég közösségi oldalon feltett költői kérdésére – „Hol vagytok, kreatív magyar fiatalok?” – a következő komment érkezett: „Londonban mosogatunk.” Ez pompásan összefoglalja a munkaerőpiac jellemző áramlási irányát. Mi azonban a kivételeket kerestük.
Utak, irányok
Interjúalanyaim a szélrózsa minden irányából érkeztek a beszélgetésünkre, úgy földrajzilag, mint szakterületeiket tekintve. Ami közös bennük, az a különleges életút. Volt, aki tudatosan indult
Az elme kertésze Csikungmester, angol titulusát tekintve „clinical meditation advisor”, aki kínaiakat oktatott saját gyógymódjukra tulajdon hazájukban. Évekig élt Kínában, dolgozott Londonban, Norvégiában – most a Mindgardennél a liverpooli John Moores Egyetem professzorával, Peter Malinowskival itthon oktatja azt a speciális, tudományosan igazolt módszert, amelyet mesterétől megtanult. |
külföldre, másokat véletlenszerűen ragadott magával egy-egy ország, táj, kultúra, és formálta át az egész addigi életét. Oscar például táncosként jutott el Ázsiába. „Japán sohasem szerepelt az úti céljaim között, nem is voltam különösebben izgatott, amikor megérkeztünk, ám ahogy leszálltam a gépről, döbbenten tapasztaltam, hogy vakító, színes fényfoltokat látok emberek helyett. Dörzsöltem a szemem, de a lenyűgöző energetikai élmény csak lassan ülepedett le bennem. Harminckét várost barangoltam végig, és onnantól spóroltam, hogy visszatérhessek.” Patrik (akkor már elismert csikungszakemberként) négy évet töltött Pekingben, ahonnan azonban jóval racionálisabb emlékeket őriz. „A Mao-féle kultúrpolitika igyekezett felszámolni Kína túlzott ragaszkodását a
Magyar mentalitással
Fruzsina eleve azzal a szándékkal indult Londonba, hogy többéves zeneipari múlt után egyetemi szinten tanulja a menedzsmentet olyan minőségben, ahogyan itthon nem lehet, majd
Morcz Fruzsina, London baby A University Of Westminster Music Business menedzsment szakán végzett. Szakmai gyakorlatait a legendás World Circuitnál és a The Agency Groupnál töltötte. Tudását nem félti másoktól: zeneipari tanfolyamokon, az imPro Schoolban, illetve a Budapesti Corvinus Egyetemen és az International Business Schoolban is oktat – saját kurzusain. |
Magyarországon hasznosítsa újonnan szerzett kapcsolatrendszerét és tudását mások – néhány fiatalabb kollégája, diákok és főleg zenészek – javára. „Amikor a Magyar Zenei Exportirodát koordináltam, sok kiváló zenekarral találkoztam, amelyek éppen a menedzsment-, az információ- vagy a tudáshiány miatt nem indulhattak el nemzetközi színtérre. Ez megerősített abban, hogy az oktatás, a konferencia- és a kurzusszervezések felé kell fordulnom. Idehaza, nyilván a piac mérete miatt is, a szervezők igen óvatosan kezelik a megszerzett kontaktokat, információt és főleg a szakmai tapasztalatot. Egy-egy zenei esemény szervezésében együttműködni akkor igazán kényelmes és örömteli, ha minden háttérember érti a dolgát. Ezért is fontos, hogy felnőjön egy olyan generáció, amely a tudásmegosztást inkább előnynek, mint veszélyes jótékonykodásnak látja.” Magyarországon a mentalitás más szempontból is különbözik: „Nőként bizonyos munkakörökben (menedzsment, színpadmester) még mindig nehezebb elhelyezkedni. Alkati, fizikai és egyéb jellemzők miatt szokás azt gondolni, mi nem úgy vagy nem ugyanannyira vagyunk alkalmasak a kapcsolódó feladatok
Az avignoni kisasszony Étteremtulajdonos, séf. Egy provence-i nyaralás során ejtette rabul a francia táj, életforma és ízvilág. Pályaelhagyóként visszatérvén Avignonba kitanulta a szakácsmesterséget, néhány hónapja pedig Budapesten kínál egy falatnyi Provence-t Bistro 181 nevű bisztrójában. |
ellátására. Az Agency Groupnál a csapat egyharmada nőkből állt. Itthon ez az arány egyelőre még csak nagyon különleges helyzetekben van így.” No igen, itthon elképzelhetetlennek tűnő jelenségekről, esetekről bőven esik szó a beszélgetés alatt. Judit a zordon, önérzetes franciákról szóló mítoszt cáfolja: „Vidéken egész másak az emberek – ez egyébként szerintem itthon is így van. Emlékszem, anyukámmal gyalogosan betértünk egy benzinkútra, mert nem találtunk egy bekötőutat. Próbálták elmagyarázni, de nemigen értettük, akkor még nem beszéltem franciául. Erre a kutas elvezetett bennünket egy lezárt kapuhoz, mutatta, hogy bár ezt elvileg nem szabad, vágjunk ott át, nehogy eltévedjünk.” Oscar japán bolyongásai során tapasztalt hasonlót: „Betévedtem egy kertészetbe. Díszfák, bonszaiok, orchideák – lenyűgözve sétáltam a sorok közt, amikor jött a tulajdonos, egy idős hölgy. Kézzel-lábbal elmagyaráztam, hogy Magyarországról jöttem, mire autogramot kért, mondván, még sosem látott magyar embert. Távozáskor egy csokor virággal várt a kapunál, és annyit mondott: érezzem jól magam Japánban.” A pesszimizmus hungarikum, ám interjúalanyaim nem látják borúsan a helyzetet. „Én nagyon-nagyon szeretek itthon élni, ezért tértem haza annyi év után – mondja Patrik –, még ha látom is, milyen a mentalitás. Elmentem négy évre, és amikor hazajöttem, szinte semmi sem változott: ugyanazok a sztorik, ugyanazok a játszmák. De ha edzed a tudatod, a környezeted nem tud befolyásolni, nem fog agyonütni a pesszimizmus. És éppen emiatt is van bőven tennivaló itthon. Sportolókkal, üzletemberekkel foglalkozom, de hamarosan lesz nyilvános tanfolyamom is, mert egyre több az érdeklődő. Szerintem egy jó szakember a világon bárhol megtalálja a számítását.”
Foci, csajok, satöbbi
Persze máshol sem fenékig tejfel az élet, Fruzsina például tisztában volt azzal, hogy odakint még ennél is nehezebb dolga lett volna. „Magyarnak lenni annyit tesz, hogy senki más nem fogja tudni helyesen kiejteni a nevedet a világon, olvastam nemrég egy Jászberényi Sándor-novellában, és
Varázsló ecsettel Magyarország vezető sminkese. Volt koreográfus, táncos, számos kreatív területen kipróbálta magát. Egy színtársulattal járt először Japánban, ám hamarosan már a sminkelés fortélyait tanulta kinti mesterétől. Ma már ő a Maybelline vezető sminkmestere itthon. |
mélyen átérzem” – nevet. Oscar a japán női szereppel barátkozott meg nehezen: „Bevallom, nem tetszik, hogy a japán nők még ma is háttérbe szorulnak, ám azt tapasztaltam, hogy otthon, a négy fal között a nő az úr. Az pedig, ahogy a hölgyek a külsejükkel törődnek, példaértékű: az átlagos napi arctisztítási rituáléjuk tizenkét lépésből áll, magába foglalja a nyak, a dekoltázs, a kézfejek és az ajkak ápolását is. Szinte elszégyelltem magam, amikor bemutatták. Lenyűgöző az a letisztultság, higiénia és igényesség, amely Japánt jellemzi. Feltűnt például, hogy
Minden út hazavezet
A komoly szaktudásra márpedig égető szükség van idehaza – ironikus módon az illetékesek néha nem is sejtik, mennyire. „Évente minimum 10-15 diák keres meg, hogy segítsek neki a szakdolgozatában” – mondja Fruzsina, aki szívesen segít, hisz átélte, milyen az, amikor valaki nem jut információhoz. „Amíg a könnyűzenei menedzsmentről nincs széles körű, egyetemi szintű szakmai párbeszéd, amíg ez nem egy akadémiai szinten is elfogadott szakterület, igen nehéz a nyugati hagyományokba bekapcsolódni. Ez nem egyszerűen művészetmenedzsment, hanem annak egy speciális ága, amely más készségeket és tudást igényel, mint mondjuk egy színházi művészeti titkár, egy galéria- vagy egy gyártásvezető esetében.” Judit (provence-i mentalitásához hűen) fontosnak tartja hozzátenni, hogy itthon is számtalan kellemes élmény éri. „Nemrég egy házaspár vacsorázott nálam. A hölgy odahívott magához, és egy ajándékdobozt nyomott a kezembe, benne egy gyönyörű levendulás bögrével. Azt mondta, neki is az volt az élete álma, hogy egy francia éttermet nyisson, csak nem volt rá lehetősége. Amikor nemrég olvasott a Bistro 181-ről, elhatározta, hogy megajándékoz, mert nagyon boldog, amiért kicsit valóra váltottam az ő álmát is.”