Bartos Enikő idén negyedszer rendezte meg a Meselovagok Napját. Ez hagyományosan a tanulási- beilleszkedési nehézségekkel bíró vagy sajátos nevelési igényű, esetleg hátrányos helyzetű, tehát általában az elismeréshez nehezen jutó gyerekek versenye. A Richter Aranyanyu Díj a változásért küzdő nők díja. 2011 egyik díjazottjával, Enikővel most arról beszélgettünk, hogy jelenlegi életében a legbiztosabb pont éppen a változás.
Enikő azzal kezdi, hogy a változás most két vonalon is nagyon mélyen érinti. Örökbefogadott kislánya elsős lett. Büszke elsős, igaz, az örömben üröm, hogy adminisztrációs hiba folytán ő sajnos nem kapta meg az ígért tankönyvcsomagot. Így most a tanító néni kölcsönkönyveivel kezdi meg az iskolát, októberre van remény, hogy korrigálni tudják a hibát.
| Balról a második Bartos Enikő a 2011-es Aranyanyu-díjátadón a zsűrivel |
Másik nagy változás, hogy Enikő újra tanít a gyes után, ugyanis asztmás kislányával a megszokottnál hosszabb ideig volt otthon. De most egy ötödikes osztálynak lett az osztályfőnöke, méghozzá egy új iskolában, ahol meleg szeretettel fogadták őket. A közös iskolaváltás mögött költözés áll. Családi okokból Budapestet hátrahagyva, egy barátságos kis faluban, Pándon telepedtek le.
A szűk családból sem nyugdíjas édesanyja, sem hallássérült öccse és annak hallássérült felesége, illetve egyedülálló szülőként ő sem tudott fenntartani külön háztartást. Összeültek és döntöttek arról, hogy a kétségbeesés helyett „a túlélésre kell játszani”! Vettek egy közös házat kerttel. Kezdetben volt aggodalom, hogy miként fogják feltalálni magukat a vidéki élet kihívásaival szemben igazi városi emberekként, de amikor kellett, mindig jött segítség. Ha nem tudták, mit tegyenek a lyukas tetővel, csak jött egy falubeli mester, és megoldotta.
Ahogy minden más is jól alakult, mióta elkezdték új életüket. A tanári karban mindenki segítőkész, a Meselovagokra büszkék, nem irigyek. Ha a gyerekekről kérdezzük, milyen most újra köztük, azt mondja, hogy „ez egy szanatórium”, ahol töltődik és energiát kap. Na és vajon az írás, mostanában hogy megy, min dolgozik? Enikő azt meséli, esténként ír, mert azzal tud kikapcsolni, akár annak árán is, hogy néha kiiktatja az alvást. Mostanában viszont néha megijed a saját írásait visszaolvasva, mondván, mintha nem is gyerekeknek írná már ezeket a történeteket.
Az elképzelt kisvárosban játszódó mesében létezik egy kapu, ami egy másik, idegen világba visz. A titokzatos kapun túlról azonban egyszer csak átkerülnek ide az idegenek, akiket az itteniek addig csak Láthatatlanoknak hívtak. Ha az ütemezés tartható és a látótérbe került kiadók valamelyikével sikerül megállapodni, karácsonyra már megjelenhet a kalandok sorozatával teli meseregény. De Enikő tervei között van a Facebookon csak egyperces szösszenetekként megjelent hétköznapi történeteinek kötetbe szerkesztése is.
Búcsúzóul megkérjük, hogy játsszunk el a gondolattal: ha a jövő iskolájában, a klasszikus – bár nem túl szerencsés – magyarórás fordulattal élve azt kérdeznénk mostani meséiről, hogy vajon az író, Bartos Enikő itt mire gondolhatott, akkor arra mi lenne a jeles válasz? „Sok döntésedért nézhetnek bolondnak mások, de ha magadban erős a hited, hogy valamit meg kell lépned, hogy ezt kell tenned, akkor merj gyereknek lenni, és a csoda megtörténik!”
Itt szavazhatsz a Richter Aranyanyu Díj jelöltjeire! Ki lesz a győztes?