Apák a szülőszobán
Írásunk nem arról szól, hogy a papás szülés az egyetlen járható út. Két ember kapcsolatának minősége nem azon múlik, hogy együtt szülnek-e. Célunk az, hogy minél több szempontból végigjárjuk a kérdést, s így segítsünk a döntésben azoknak a pároknak, akik egymás mellett szeretnének maradni a szülés óráiban is.
Kismamaegészség:
Nem a várandósság rontja a fogakat
A gyermekvárás kilenc hónapja alatt a kismamák sokszor élnek át kellemetlen perceket fogaik miatt. Vajon törvényszerű a terhesség alatti fogromlás?
Mit tegyünk, ha fáj a szoptatás?
Ha minden szerencsésen alakul, elkerülhető a mellgyulladás, hisz nem az egyik pillanatról a másikra kezdődik. A szoptatásnak nem szabad fájnia, éppen ezért a megelőzés érdekében törekednünk kell arra, hogy már az apróbb kellemetlenségek okát is felderítsük.
Masszázs kismamáknak
Minden erő benned van!
Az életerőről szól és az önátadásról. A hagyományos masszázshoz csak annyiban hasonlít, hogy érintések sorozatából áll. Nem kemény gyúrás, hanem lágy, dallamos, érzelmekkel és költészettel teli tánc, melyet a Ma-Uri gyógyító lejt meztelen test körül.
Útban az önállóság felé
Majd én! – makacsolja meg magát egy napon a gyerek, aki addig engedelmesen hagyta befűzni a cipőjét, tátogatta kicsi száját a közeledő kanál láttán. Mit tehet ilyenkor a szülő?
Látogatóban
Gyógyulás a szülőkkel:
a Heim Pál Gyermekkórházban jártunk
A kórházi ápolás ma már nem azt jelenti, hogy a kicsit csak üvegen keresztül szabad megnézni. A szülő is elkísérheti, szeretetével, törődésével segítheti a gyógyulását.
Mit üzen a baba?
Az apróságok még nem sokat akarnak, ezért azt gondolhatnánk, nincs is egyszerűbb dolog a világon, mint boldoggá tenni őket. Néha mégis olyan nehezen megy!
Vízi torna kismamáknak
Az utolsó hónapokban egyre nehézkesebben mozgó kismama megkönnyebbül, amint a medencébe lép. Megszűnik a gerincoszlop és a lábak terhelése, a víz ellennyomására lelohadnak a duzzadt végtagok.
Fogyókúra:
Könnyebben elhíznak a diétázók
Egy újabb, csodákat ígérő fogyókúra! Nem is számoljuk már, hányadik, és az eredmény? A kezdeti lendület után testünk megmakacsolja magát, és a mérleg mutatója meg se moccan.
Babakonyha
Sárgarépa édesen és sósan
Sokan csak az aranyló vasárnapi húslevesből ismerik a sárgarépát, pedig sokféleképpen elkészíthető és egész évben rendelkezésünkre áll.
Sorban állni a szeretetért
Tom Cruise és Nicole Kidman, Woody Allen és Mia Farrow, de még folytathatnánk a sort olyan hírességekkel, akik büszkén fotóztatták magukat örökbefogadott gyermekeik társaságában. A pálmát minden bizonnyal Josephine Baker viszi el, aki nem kevesebb, mint tizenegy különböző színű és nemzetiségű gyermeket nevelt fel anyaként Párizs melletti kastélyában. Azok a gyermektelen házaspárok, akik Magyarországon várnak évekig arra, hogy magukhoz ölelhessenek egy csöppséget, nem kerülnek majd reflektorfénybe, de alig várják, hogy átéljék azt a csodálatos érzést, amelytől a természet megfosztotta őket.
Egészségőr
Rázzuk le a kullancsokat!
Közép-Európa, ezen belül hazánk is a kullanccsal fertőzött területek közé tartozik. Mivel az élősködő két veszélyes betegséget: a vírusos agyvelőgyulladást és Lyme-kórt is terjeszthet. Jobb, ha felkészülten várjuk a nyolclábúak támadását.
Mit vigyünk magunkkal?
A játszóterek a maguk egyre barátságosabb világával valóságos oázist jelentenek a városba szorult kisgyermekes anyukák számára. Érdemes jól összeállított “vándorbatyuval” útnak indulni erre a kirándulásnak is beillő kiruccanásra, hogy ne kelljen idő előtt visszafordulnunk, mert otthon felejtettük a váltóbugyit, a kedvenc macit, a pokrócot.
Továbbá:
Csecsemők
Egyévesek
Három-négyévesek
Fontos, hogy a kismama biztonságban érezze magát, amikor világra hozza gyermekét. Gondos, körültekintő kórház- és orvosválasztással máris sokat tettünk a célért, sokan mégis a szülőszobában szembesülnek azzal, hogy is zajlik valójában a szülés. Vajon elkerülhetők a kellemetlen meglepetések, ha szülési tervet készítünk?
Itt fizethetsz elő a Kismama magazinra!
Itt tudsz levelet írni a szerkesztőségnek