Az előnyben részesített szülési testhelyzetek igen sokat változtak kortól és térségtől függően a történelem folyamán. Tőlünk északabbra például térdelve szültek a nők, a segítők pedig kétoldalt álltak. Másutt inkább a négykézláb szülés terjedt el, amikor is hátulról segítették világra a magzatot. A kórházi szülések térhódításával a hanyattfekvés vált általánossá.
A hanyattfekvés persze nem a legújabb kor találmánya, több száz éves metszeteken is láthatók olyan nők, akik így hozzák világra gyermeküket. Ősi termékenységszobrokon leggyakrabban guggoló testhelyzetben ábrázolták a szülő nőt.
Ma Európában a fekve szülés az általános gyakorlat, bár ezen belül léteznek fokozatok. 10-20 évvel ezelőtt még általános volt – néhol sajnos még ma is –, hogy a méhszáj eltűnésétől és a kitolási szak kezdetétől jobbra-balra, kengyelbe felrakott és leszíjazott lábakkal kellett szülni. Ezt a sterilitás érdekében vezették be. Azért is előnyös volt az orvos számára, mert a megfelelő testrészeket tökéletes megvilágításban, éppen kézreeső magasságban, zavartalanul láthatta el, úgy, hogy lehajolnia se nagyon kelljen közben.
A hanyattfekvés természetesen adott esetben akár előnyös is lehet a nő számára. Aki nagyon elfárad és legyengül a vajúdás alatt, annak talán éppen így, vagy oldalt fekve a legkényelmesebb, mert önerejéből már nem volna képes sem guggolni, sem felállni.
Testhelyzetek és bútordarabok
A szülési testhelyzet szabad megválasztásának a berendezés elavultsága is korlátja lehet. A keskeny, magas szülőágyak háttámlája ugyan állítható, de valójában nem a mozgolódó vajúdóknak találták ki, hanem a kórházi fekve szüléshez. Kényelmetlenek, kemények, ezért az ülés nem esik jól rajtuk, aki pedig guggolni próbál, könnyen leszédülhet a magasból. Mivel azonban egyre több szülő nő szeretné gyermekét legalább némiképp függőleges testhelyzetben világra hozni, kialakulóban van a “félig ülés” gyakorlata. Ilyenkor a háttámlát 45˚-os szögbe állítják.
Néhány klinikán és kórházban már látható szülőszék is, de a bábák bevallása szerint nemigen használják. Ebből sokan azt az elhamarkodott következtetést vonják le, hogy az asszonyok nem is akarnak ülve szülni.
Az évszázados hagyományokra visszatekintő, alacsony, patkó alakú szülősámli voltaképpen filléres dolog, mégis kevés szülészeten találkozhatunk vele. Ennek talán az az oka, hogy a segítőknek csaknem a padlón kell csúszniuk ahhoz, hogy a gáttájékhoz hozzáférjenek, egy sámlin ülő nőnél pedig gátmetszést sem lehet végezni.
Kétségtelen tény, hogy a vajúdást jelentősen rövidítheti, ha a kismama szabadon mozoghat, s ugyanilyen áldásos hatása van a szabad helyzetváltoztatásnak a kitolás során is.
A függőleges testhelyzet gyorsítja a magzat megszületését, mert ilyenkor a nehézségi erő is segít. A gátrepedések megelőzésekor is nagyon fontos, hogy az anya a számára pillanatnyilag legkényelmesebb testhelyzetet választhassa. “Itt bármilyen testhelyzetben lehet szülni”– mondják sok kórházban, de aztán hozzáteszik, hogy négykézláb, guggolva még senki sem akart. Annyi bizonyos, hogy a rutinszerűen bekötött infúzió, a folyamatosan zajló CTG-vizsgálat megnehezíti, ha nem lehetetlenné teszi a szabad mozgást.
A kisbaba szerencsére akkor is megszületik valahogy, ha a mama fejreáll, ám a szülés gyors, szövődménymentes és természetes lezajlásában sokat segít, ha az anya áll a középpontban, s az ő pillanatnyi igényeihez igazodik minden segítő.
A cikket kivonatosan közöltük, teljes terjedelemben a Kisbaba 1999 márciusi 3. számának 12. oldalán olvasható.