Ha a gyermek az Ikrek jegyében született

Podonyi Hedvig | 2001. November 30.





május 21. – június 21.

Tudjuk, hogy a kisgyermeket minden érdekli, ami csak történik körülötte, de ha az Ikrek jegyében született, csaknem mindenkin túltesz kíváncsiságával. Igyekszik mihamarabb kapcsolatba kerülni a körülötte élőkkel. Erős közlésvágya miatt általában korán elkezd beszélni, és hogy megtudhassa, mi van a kiságyon-pelenkázón túl, többnyire gyorsan és ügyesen megtanul helyet változtatni is. Szereti, ha sétálni viszik, ha változatos helyszíneken tájékozódhat arról, milyen is a világ; örömmel szerez új ismerősöket.

Élénk figyelemmel kíséri a körülötte zajló eseményeket, és rendkívüli mértékben igényli a társaságot. Amit lát és hall, azt a későbbiekben javarészt rögtön tovább is adja, mivel igen lényeges számára, hogy az aktualitásokról ő tájékoztathassa elsőként környezetét. Érdemes már akkor is sokat beszélni hozzá, amikor ő maga még csupán mimikával és hangokkal képes visszajelezni.
Mozgékonyságából adódóan nevelése sok türelmet és odafigyelést kíván. Fontos, hogy nap mint nap biztosítsuk számára a megfelelő mozgáslehetőséget és levegőzést, különben nem lehet vele bírni. A rendszeres tevékenységekre, a szokásrendszer elfogadására elég nehezen vehetjük rá, ám éppen azért, mert igencsak könnyen motiválható, az Ikrek-gyermek számára nagyon fontos a jó napirend kialakítása.

Mindig gondoskodni kell arról, hogy eleget pihenjen, mivel a sok élmény intenzív befogadása és feldolgozása során hajlamos túlfárasztani magát. Elalvás előtt teremtsünk körülötte nyugodt körülményeket, és türelmesen, nyugodtan várjuk ki, amíg lassan lecsendesedik.
Étkezései nem zajlanak feltétlenül mintaszerűen. Inkább többször eszik keveset, mint egyszerre sokat, és ha már elégnek találja, nem táplálkozik tovább. Önállóbb korában meg-megfeledkezhet arról, hogy a neki csomagolt uzsonnát elfogyassza, hiszen mindig történik körülötte valami érdekes dolog, amiből semmiképpen sem akar kimaradni.
Játékait viszonylag hamar megunhatja, ezért pénztárcakímélő megoldásként ajánlatos olyasfajta eszközöket beszerezni számára, melyek variálhatók vagy mozgáshoz köthetők.

Amint az Ikrek-szülött nagyobbacska lesz, szülei megtapasztalhatják, hogy a kitartás és a rendszeretet nem tartozik legfőbb erényei közé. Egyszerre több dologba is belefog, közülük sokat félbehagy, hogy máris új kaland után nézhessen. Nem árt biztatni, hogy lehetőleg fejezze be, amit elkezdett, vagy legalábbis számolja fel megkezdett tevékenységét (rakja el a széthajigált játékokat, ruhákat). A példamutatás természetesen jelentősen megerősítheti az ilyesféle nevelő szándékú kérést.
A gyermekközösségekbe többnyire jól beilleszkedik, sok barátot szerez, igaz, váltogatja is őket. Bár a hangyaszorgalom távol áll tőle, gyors felfogásának köszönhetően nemigen akad problémája a tanulással. Az alapos, elmélyült ismeretszerzés helyett sokkal szívesebben választja az információk könnyed felcsipegetését, ez pedig hajlamossá teheti a felületességre is..

Növekedése során, mint mindenki más, az Ikrek-gyermek is egyre gyakrabban kerül önálló döntéshelyzetbe. Ez pedig nem ritkán problémát jelent számára, ugyanis egy-egy lépés mellett és ellen egyaránt rengeteg racionális, logikus érvet képes kiagyalni. Végül aztán az önmagával folytatott belső vitába belefáradva fejest ugrik az eseményekbe, vagy ha teheti, halogató technikát választ. Mindez épp olyan erőteljesen kihathat kapcsolatai alakítására, mint pályaválasztására.
Felnőttként javarészt emberközeli, mozgékonyságot és jó kommunikációs készséget kívánó területen bukkan fel. Jól megállja a helyét kereskedelmi, újságírói, szállítmányozási, utaztatási pályán, de tolmácsként, tanárként vagy menedzserként is boldogul.


Ha Ön személyre szóló, írásos babahoroszkópot, illetve családi horoszkópot szeretne készíttetni, “Horoszkóp” jeligére írhat az 1255 Budapest, Pf.: 244. címre. Szükséges adatok: születési hely, év, hó, nap, óra, perc, továbbá lakcím és telefonszám, hogy az asztrológus az elemzés feltételeiről részletes tájékoztatást nyújthasson.

Exit mobile version