Testvér a láthatáron

A kistestvér érkezése számos gyakorlati problémát és elméleti kérdést vet fel a család életében. Jó, ha előre átgondoljuk, hogyan tehetjük könnyebbé a többgyerekes mindennapokat. A gyermekről, aki eddig „a kicsi” volt, néha már úgy gondolkodnak, mint komoly bátyról vagy nővérről. A kistestvér érkezése feletti öröm mellett – főként az anyának – kezdettől szembe kell néznie bizonyos nehézségekkel. A hányinger, a fáradékonyság és más, a várandóssággal együtt járó testi és lelki megterhelés mellett továbbra is helyt kell állnia otthon. Ez talán akkor a legnehezebb, ha még a „nagy” is kicsi, hiszen egy első éveiben járó gyermek ellátása meglehetősen sok, és többnyire halaszthatatlan fizikai munkával jár együtt. Az egyévesnek nehéz elmagyarázni, hogy mostantól a mama nem hordozhatja naphosszat a csípőjén, a másfél éves kis vadóc szokásos öltözködési hisztijét sem lehet leállítani azzal az érvvel, hogy „ne rúgkapálj, mert bajt okozol a testvérkédnek”. Szerencsére ezek a várható és előre látható nehézségek csak kevés anyát tántorítanak el az újabb gyermek vállalásától.

Kell-e egyáltalán testvér?

Testvér nem kell, de jó, ha van. Azt gondolhatnánk, hogy az egyedüli gyereknek szebb az élete, hiszen több gondoskodást, nagyobb anyagi jólétet tudnak biztosítani számára szülei. Ez igaz is, az egykének vitathatatlanul békésebb, kényelmesebb a gyermekkora: kimaradnak belőle a testvérek közt szokásos villongások, senkivel sem kell versengenie a szülők kegyeiért, és kicsi az esélye annak is, hogy kizárólag örökölt ruhákat hordjon élete első éveiben. Mégis jobban jár, aki nagyobb családban nő fel. A testvérek ugyanis az együttélés során olyan készségeket sajátítanak el, amelyek életük során gyakran hasznukra válnak. Megtanulnak alkalmazkodni, a másik javára lemondani valamiről, de megtanulnak küzdeni is a jussukért vagy az igazukért. Saját bőrükön tapasztalják, milyen az: gondoskodni valakiről, védelmet kapni, vagy védelmet adni.
Persze nagy jelentősége van annak, hogy a gyermek hányadik a testvérsorban. Az elsőszülött feladata, hogy anyját, apját szülővé nevelje. Ő visel el minden kísérletezést, ő éli át leginkább a szülők bizonytalankodását, szorongását, ő kapja a legtöbb figyelmet, néha túl sokat is. Az elsőszülött általában szorongóbb, mint a testvérei, kortársai helyett inkább felnőttek társaságát keresi. Ugyanakkor a kistestvérekkel való foglalkozás közben elmélyíti tudását, gyakorolhatja „tanítói” képességeit.

A kezdet nehéz

Sok anya szerint kifejezetten kényelmes, ha valakinek több gyereke van. Persze csak akkor, ha már túljutottak az első kritikus éveken. Ha a gyerekek „összenőttek”, ha már lekötik egymást, és jól tudnak együtt játszani, akkor a mama fellélegezhet: itt a nagy lehetőség, hogy akár egy teljes mosogatásnyi időt megússzon lábába kapaszkodó mancsocskák és kitartóan mesét vagy éppen biciklizést követelő mancstulajdonosok visítása nélkül. Egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a testvérek elmélyülten állatkertet építenek, gyurmáznak, vagy Forma 1-es versenypályává alakítják át a gyermekszobát. Anyát végtelen boldogság tölti el ezekben a percekben. Most jön rá, milyen élmény saját gondolataiba merülve, zavartalanul mosogatni. Igen: erre vágyik három éve. Csakhogy idáig el kell jutni valahogy.
A megpróbáltatások már az első együtt töltött napokban elkezdődhetnek. Ekkor rendszerint még nem a testvérféltékenység, hanem ennél sokkal prózaibb dolgok nehezítik meg a család mindennapjait. Nagyon nehéz például napirendet egyeztetni az újszülött és a rendszeresebb életritmust követő nagytestvér között. Bizony, nemcsak az anyának, de a gyerekeknek is kompromisszumokat kell kötniük. Az igény szerinti szoptatás az első hetekben szinte lehetetlenné teszi, hogy a nagy mindent az eddig megszokott időpontban kapjon meg. Az étkezések, a séta, a délutáni alvás, az esti nagy pancsizások bizony elcsúszhatnak, hiszen a kicsi még elég öntörvényűen működik. Gyakran szopik, utána még böfiztetni kell. Minduntalan bekakil, a pelenkacsere sokszor teljes átöltöztetéssel jár együtt. A leglehetetlenebb időpontokban elalszik, így meghiúsul a nagynak beígért séta vagy a barátnő-látogatás. A megszokotthoz képest tehát teljes a káosz. Az első hetekben legalább egy segítő kézre szüksége lesz az édesanyának ahhoz, hogy valamelyest sínen tudja tartani a család életét. Ne szégyelljünk segítséget elfogadni! A legjobb, ha az édesapa el tud szabadulni a munkahelyéről, és ő serénykedik a ház körül, ő biztosítja az állandóságot a „nagy” tesó életében. Ha a papa nem teheti meg, hogy otthon maradjon, vagy – van ilyen is – többet árt, mint használ, akkor egy nőrokon vagy egy barátnő jó megoldás lehet.
Amikor némi rendszeresség kezd mutatkozni a kicsi életében, az anya általában már maga is elboldogulhat a két gyerekkel. Meg tudja tervezni a napot, át tudja alakítani a nagyobb gyerek mindennapjait és a kicsi gondozásának módját úgy, hogy mindhármuknak megfeleljen. A délelőtti séta vagy vásárlás indulási időpontját igazíthatjuk valamelyik szoptatás végéhez. Ilyenkor már pelenkázásnál öltöztessük úgy a kicsit, hogy később ne kelljen túl sokat bolygatni. Böfiztetés után tegyük rögtön a babakocsiba vagy a hordozóba, és indulhatunk!

Szoptatás testvérek mellett
Ha időre megyünk valahová, vagy többórás családi programot szervezünk, kénytelen lesz az apróság alkalmazkodni (és a mama is, természetesen). Meg kell barátkozniuk a házon kívüli szoptatás gondolatával. Ez sokaknak nem esik nehezükre, olyan természetesen tudják megetetni gyermeküket egy buszmegálló padján vagy a játszótér füvén, hogy az arra járó észre sem veszi, mi zajlik a póló alatt. Mások mindezt elképzelhetetlennek tartják. Ezt az idegenkedést azonban a legtöbben legyőzik magukban, mivel rájönnek, hogy így mennyivel több lehetőségük van a nagy gyerek igényeit kielégíteni anélkül, hogy a kicsit megfosztanák a szopizás örömétől.
A kisbaba gondozása, szoptatása az otthoni „nyugodt” körülmények között sem egyszerű, ha a nagy testvér véletlenül nem ért egyet a szoptatás időpontjával. A többgyerekes anyák jól tudják: a nagyobbnak mindig akkor kell pisilni, inni, ruhát cserélni, amikor már hozzáfogtunk a kicsi pelenkázásához vagy etetéséhez. Megpróbálhatjuk megelőzni a komplikációkat úgy, hogy időben felkínáljuk a bilit, az italt a nagyobbnak, de ez nem mindig jár sikerrel. A nagyobbacskák ugyanis rendkívül találékonyak. Jobb megoldás, ha lekötjük valamivel. Pelenkázásnál kérhetjük: adja a kezünkbe a törlőkendőt, a krémet, a tiszta pelust. Válasszon ő rugit a kicsinek. Szoptatás alatt mesélhetünk neki, mondókázhatunk, játszhatunk vele. Elmesélhetjük, milyen volt, amikor ő volt ekkora, hogyan telt egy napunk, ki jött hozzá látogatóba, mit csinált szívesen, mit nem. A három év alatti gyerekek nagyon szeretnek olyan „meséket” hallgatni, ami róluk szól. Még izgalmasabb, ha a mi családunk mindennapjait mondjuk el, csak éppen egy cicacsalád szerepeltetésével. Ez felnőtt szemmel unalmas lehet, de a kicsinek segít feldolgozni, átgondolni a saját életét. Kiderülhet, hogy érzi magát, mit gondol a testvéréről, mik a vágyai, kire mérges. A máskor küzdelmes szoptatási idő így akár mindenki számára hasznos mini pszichoterápiává is válhat.

Rakjuk a nagyot a járókába!

A tapasztalatok szerint a klasszikus testvérféltékenység nem rögtön a kicsi megérkezése után köszönt be. Az első időszak érdekes, mozgalmas a nagy számára is, és ha nem szorítjuk őt a szükségesnél jobban a háttérbe, komolyabb konfliktus nélkül átvészelhetjük ezt az időszakot. Az igazi gond akkor kezdődik, amikor a kicsi mászni kezd, és ő is birtokba akarja venni a lakást, a játékokat. Ilyenkor kerülnek veszélybe a nagy építményei, játékai, ceruzái és egyéb kincsei, és ez jogos felháborodást kelthet benne. Vegyük komolyan a nagy testvért, próbáljuk úgy alakítani a dolgokat, hogy a kis betolakodó ne tehesse tönkre a nagy műveit. A lakás adottságaitól, az anya temperamentumától függően több megoldás is szóba jöhet. Kialakíthatunk egy elkülönített, védett helyet a nagynak, miközben hagyjuk, hogy a kicsi kedvére barangoljon a lakásban. Ez a megoldás épp a fordítottja a megszokottnak: általában a kicsit szokták járókába dugni, annak érdekében, hogy a család többi tagja békésen tevékenykedhessen, és ő se tegye ki magát veszélynek. A legtöbb nyolc-tíz hónapos gyerek azonban nehezen tűri a bezártságot: ő most inkább menni akar, hiszen itt az idő, hogy kipróbálja új képességeit. A nagyobb gyerekek viszont sokszor szívesen játszanak, rajzolnak, alkotnak egy helyben ülve. Rakjuk be a nagyot a járókába kis asztallal, székecskével együtt. Itt akár gyurmázhat, vághat, festhet is zavartalanul, míg a kicsi szabadon garázdálkodik a gyerekszoba kincsei között.

Testvérvillongások
Az első együtt játszások időszakában tovább szaporodhatnak a konfliktushelyzetek: jön az enyém-tied kérdése, ami előreláthatólag jó pár évig eltart majd. Ilyenkor a gyerekek életkorától függően segíthet a szülői beavatkozás. Ha a nagy már elég érett hozzá, talán használnak az észérvek vagy az, hogy felajánlunk egy másik játékot, de ha túl fiatal mindkét küzdő fél, erre nem alapozhatunk. Ilyenkor – ha már nem tudjuk tovább hallgatni a vitát – a kérdéses játékot kivonhatjuk a forgalomból, vagy az egyik gyereknek fölajánlhatunk valami érdekesebb tevékenységet, amivel elvonjuk a figyelmét.

A veszekedés a szülőnek szól
A testvérvillongásokról tudnunk kell, hogy többnyire nem egy bizonyos tárgy birtoklása a valódi ok. Hányszor előfordul, hogy amíg a gyerekek nem tudnak arról, hogy a mama hallótávolságban van, akkor békésen játszanak, de ahogy a szülő megjelenik, kirobban a veszekedés? A „balhé” tulajdonképpen a szülőknek szól. Minket tesznek próbára: melyiküket választjuk, kinek a javára döntünk, kit szeretünk jobban. Jó, ha nem folyunk bele az ilyen vitákba, vagy egyenlő ítéletet hozunk mindkét félre nézve. Ez sokszor nem könnyű, mivel a helyzet, amivel szembesülünk, általában az egyik fél „bűnösségét” látszik bizonyítani. A legjobb, ha ilyenkor nem hiszünk a szemünknek. Többnyire ugyanis azt látjuk, hogy a nagy csap oda a kicsinek. Azt viszont soha nem tudhatjuk, hogy a kicsi csendes ingerkedése, gonoszkodása mióta teszi próbára a nagy önuralmát.
Végül, de nem utolsósorban: a testvér olyan lelki és testi támasszá válhat bizonyos helyzetekben, ami mással nem helyettesíthető. Sokszor meglepetést okoz, hogy a mindig egymásra acsarkodó testvérek milyen aggodalommal, segíteni akarással fordulnak a másik felé, ha az bajba kerül. Ilyenkor láthatjuk, hogy valójában erős kötelék alakult ki köztük. Ez a kötelék a szeretet.

Mivel nehezíthetjük meg a nagy gyerek dolgát? • Elvárjuk, hogy rögtön örüljön a kicsinek, szeresse csak azért, mert a testvére. • Nem engedjük, hogy kifejezze indulatait a kicsivel szemben csak azért, mert a testvére. • Háttérbe szorítjuk az igényeit. • Gyakran rábízzuk a kicsit, s ezzel megrövidítjük saját játékidejét. • Elvárjuk, hogy mindig ő engedjen. • Eleve azt feltételezzük, hogy ő volt a hibás. • Semmiféle testvérviszályt nem tűrünk el a háznál, mivel a testvéreknek szeretniük kell egymást.