Akkoriban még semmilyen választási lehetőség sem illette meg a szülő nőt, így Tímea, majd kilenc évvel később Dániel is hagyományosan, hanyatt fekve és gátmetszéssel született meg. Az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy nincs két egyforma szülés. Az is nyilvánvaló lett számára, milyen fontos, hogy a családot és a nagyobb testvért is bevonják az eseményekbe:
– Akkoriban az avatatlan szemlélő még nemigen tudott mit kezdeni az ultrahangképekkel. Amikor Tímeának megmutattam a kistestvéréről készült, szürke felhőkhöz hasonlító felvételt, és elmagyaráztam, mi micsoda, ő rögtön rávágta: Anya, én pont ilyennek képzeltem el a kistestvéremet!
Erzsi pályafutása a II. Számú Női Klinikán izgalmas esettel indult, hisz saját kozmetikus barátnője példáján tanulhatta meg, hogy nem mindig úgy zajlanak a szülések, ahogy a tankönyvben meg van írva. Erzsi épp kezelésen volt várandóssága 38. hetében járó barátnőjénél, aki a szempillafesték kikeverésénél tartott, amikor Erzsi furcsa változást észlelt az arcán.
– Nincs valami bajod?
– Hááát… olyan vizes lett a bugyim… – válaszolta, mire Erzsi már rohant is haza a steril gumikesztyűért (lám, lám, a jó bába minden eshetőségre felkészül!). Bezárták a kozmetikát, s ott a helyszínen megvizsgálta. Döbbenten tapasztalta, hogy a méhszáj máris öt-hat centis, miközben barátnőjének még egyetlen érezhető fájása sem volt. Gyorsan átkopogtak a szomszédba Imrének, a hentesnek, aki ezerkétszázas Ladáján máris készségesen rohant velük a klinikára. Az autópályán (Törökbálinton laktak akkoriban) már olyan erős fájásai voltak, hogy Erzsinek kétségei támadtak, vajon beérnek-e idejében a klinikára… S valóban, mire a klinika széles lépcsőjére értek, barátnője már mozdulni sem bírt, tolófájásai voltak, s kijelentette, hogy innen egy lépést sem megy tovább. Erzsi fején átcikázott, hogy nyugdíjig azzal fogják cikizni a kollégák, hogy a saját barátnőjét sem volt képes időben a szülőszobába juttatni, ezért villámgyorsan felpakolták egy betegkocsira, aztán futás!
A gyerek végül néhány perccel később a szülőszobában látta meg a napvilágot…
– A klinikán eltöltött tizenhat év, az évi háromezer szülés igen jó iskola volt, hiszen egy szülésznő életében talán a képzésnél is ezerszer fontosabb a tapasztalat – meséli Erzsi, aki végül tíz évvel ezelőtt főnökével, Dr. Siklós Pállal együtt került a Szent István Kórházba.
– Az egyik utolsó klinikai élményem egy olyan asszony szülése volt, akivel a mai napig is jóban vagyok. Nagyon szeretett volna négykézláb vajúdni, valósággal könyörgött. Bármennyire is szerettem volna, nem engedhettem meg neki, muszáj volt a hátán feküdnie. Nem volt jó érzés. Amikor aztán itt az Istvánban szinte ugyanez az eset ismétlődött meg, megkérdeztem a főnökömet: – Emlékszel, nem engedtük, hogy felkeljen… Mi lenne, ha most megpróbálnánk?
Az eset érdekessége, hogy a kismama előző babája császármetszéssel született. Most nagyon szeretett volna minél természetesebben szülni. Nagyon izgatott voltam, s hatalmas élményt, boldogságot jelentett számomra, amikor térd-könyök testhelyzetben, sérülés nélkül, gátvédelemmel szülte meg a kisbabáját. Ez volt az első „rendhagyó” szülésünk. A kollégák számára, aki csodájára jártak az esetnek, túl naturálisnak bizonyult ez a póz. Persze, mert a hanyatt fekvőt szokták meg! Én azonban még a szülőszéknél is jobban szeretem, mert a vajúdó úgy nyomhat, ahogy jólesik, nem lehet rákönyökölni, könnyen hozzá lehet férni a gáthoz, és változtatni is pillanatok alatt lehet, ha valami nem elég kényelmes.