Azért szeretnénk elmesélni Dorka lányunk születésének történetét, hogy tanácsot és erőt adjunk azoknak, akik ma még nem olyan szerencsések, mint mi vagyunk, ma még nem mondhatják el magukról, hogy boldogan, szabadon, természetesen született kisbabával teljesedett ki a családjuk. Más baba különösebb invitálás nélkül kopogtat szülei életében, Dorkának a Jónás-módszer segített. Ez a szelíd, csupán naptári számításon alapuló módszer az egyoldalú orvosi gyakorlattal ellentétben nem a menstruációs ciklus, hanem a holdfázisok alapján ad személyes útmutatót a fogantatás időpontjára. Nálunk is bevált. Amíg Dorka első hónapjait töltötte odabent, mi idekint még nem nagyon foglalkoztunk a születés, szülővé válás gondolatával, egyszerűen örültünk annak, hogy hárman vagyunk, még ha ez kívülről nem is látszik. Jó négy-öt hónap telhetett el, amikor már úgy gondoltuk, komolyan készülnünk kell az előttünk álló feladatokra. Szerencsére még semmiről sem késtünk le. Nem késtünk le arról, hogy anya–magzat kapcsolatanalízisre kezdjünk járni Dorkával dr. Hidas Györgyhöz. Bár ez a program nem váltotta be teljes mértékben a hozzá fűzött reményeinket – vannak édesanyák, akik a kapcsolatanalízis segítségével egészen közel tudnak kerülni kis magzatukhoz –, nem adtuk fel, és úgy gondoljuk, megérte törekedni a kötődés korai kialakítására. Énekeltünk Dorkának, beszélgettünk vele, simogattuk, masszíroztuk a pocakban minden este. Meg tudtuk figyelni, melyek a kedvenc dalocskái, melyek számára a legkedvesebb érintési módok.
Az ismerkedést segítette az is, hogy részt vettünk a Gordon Iskola Szülősuli programján. Ez a hét teljes estés, intim légkörben zajló, a családok és a babák szeretetét sugárzó, testi-lelki támogatást nyújtó felkészülés sok mindennel megismertetett bennünket. Talán a Szülősuli indított el igazán a boldog, szabad, természetes szülés felé. Itt találkozhattunk szülész és gyermekorvos szakemberrel, dúlával és pszichológussal, valamint – ami ugyanilyen fontos – hozzánk hasonlóan babájukat váró párokkal. Olyan emberekkel, olyan szemlélettel ismerkedtünk meg, akiket és amit magunkhoz és kisbabánkhoz közel állónak éreztünk. Közelebb kerültünk egy nagy döntéshez is. Bár a kismamagondozással nagyon elégedettek voltunk a budapesti Kútvölgyi úti kórházban, világossá vált számunkra, hogy az az intézmény és ott dolgozó orvosunk a szüléssel kapcsolatban más elképzeléseket követ, mint amilyeneket mi a magunk életében ideálisnak tartunk. Elbúcsúztunk tehát tőlük, és a Péterfy Sándor utcai kórházat, illetve dr. Boros Judit szülészorvost és Vargáné Erős Gabi szülésznőt választottuk. Mint utólag beigazolódott, nagyon jól döntöttünk.
Azt, hogy maga a szülés milyen szépen és könnyen fog zajlani, előre nem sejthettük, legfeljebb remélhettük. De visszatekintve biztosak vagyunk abban, hogy nemcsak Dorka ügyességének, anyukája ráhangolódásának, apukája felkészültségének volt köszönhető a szép élmény, hanem a születést segítő szakemberek gondosságának és törődésének is, annak, hogy ők meg tudták érteni, el tudták fogadni szándékainkat, és odaadóan támogattak valóra váltásukban. Papíron elkészített szülési tervünket komolyan vették, és azt követve elkerültük a sok kórházban rutinnak számító, számunkra azonban cseppet sem vonzó felvételi bürokráciát, beöntést, borotválást. Ami még ennél is fontosabb, Judit, ismerve elképzeléseinket, nem sürgette a születést, időt hagyott a nyugodt, nagyrészt otthoni vajúdásra, ami egyébként elviselhető fájdalmakkal járt.
Szövegközi kiemelés: Ezután nem csoda, hogy sem gyorsító oxitocin adagolására, sem a ki tudja miért, de sokszor szintén rutinként végzett gátmetszésre sem volt semmi szükség.
Ezért és az általunk szintén nem kívánt fájdalomcsillapítás elkerüléséért Gabi szülésznőt is köszönet illeti. A tudatosan csendben, lágy szavakkal és mozdulatokkal dolgozó szakemberek között Dorka saját ritmusában látott napvilágot – eszébe sem jutott sírni, annál rátermettebben szopizott viszont már a szülőágyon is. A természetes szülés nemcsak Dorkának, hanem anyukájának is jól esett, aki úgy érezte, szinte éveket fiatalodott a szép élmény hatására. Ez talán hihetetlenül vagy banálisan hangzik, mégis így volt igaz… A kórházban csak két napot töltöttünk – elsősorban azért vágytunk haza, mert reményeinkkel ellentétben nem tudtunk saját, háromszemélyes szobába kerülni. Az anyuka és a baba ugyan huszonnégy órában együtt lehettek, de a makkegészséges, vidám családnak vajon mi értelme lett volna a kórházi ágyat nyomni?
Az élménnyel azóta sem győzünk betelni, pedig a történet megírásakor Dorka már több mint három hónapos. Úgy gondoljuk, az érzelmi ráhangolódás alapján tudatosan hozott jó döntéseknek köszönhetjük boldogságunkat. Megértjük azokat, akiknek az otthonszülés a választásuk – hiszen ez is hozzátartozik az emberi szabadsághoz. Talán a mi Dorka lányunk már otthon fogja megszülni saját gyermekét. Mi ma még a kórház mellett döntöttünk, ott sikerült otthonos, nyugodt körülményeket találnunk.
Forró Katalin és Porosz Péter, Budakeszi
Megjelent a Kismama magazin 2002/6-os számában.