Apaszemmel

nlc | 2003. Június 01.
"...az ikreket nevelõ apa sorsa, hogy az anyáéhoz hasonló gyakorlatra tegyen szert a gyerekek ellátásában."




A feleségem állítja: mindig is tudta, hogy ikrei lesznek. Ráhagytam; bár nagybátyáim ikrek, megérzésének nem tulajdonítottam jelentőséget. Az első ultrahangon az orvos öthetes ikerterhességet állapított meg, de figyelmeztetett, igen gyakori, hogy az első harmadban az egyik magzat felszívódik. Kriszta kijelentette: nem fog. Igaz, azt is mondta, hogy két lányunk lesz, de ez mit sem von le megérzései hiteléből.
A terhesség félidejéhez közeledve szembesültünk az első ikerproblémával. Kriszta kora miatt orvosunk magzatvíz-vizsgálatot javasolt, ikerterhességnél azonban nagyobb a vetélési kockázat, mint egy gyereknél, viszont annak az esélye, hogy mindkét magzat beteg legyen, elhanyagolható. Hosszú vívódás után mégis a vizsgálat mellett döntöttünk, és így kiderült, hogy egészséges fiúgyermekeket várunk.
Fiaink az ultrahangvizsgálatok szerint a harminchatodik héttől már nemigen nőttek, ráadásul a „B” baba farfekvéses volt, így orvosunk programozott császármetszés mellett döntött. A Semmelweis Egyetem I. Női Klinikáján az apa is jelen lehet a műtétnél, én azonban nem éltem ezzel a lehetőséggel. Részben azért, mert mindig is úgy éreztem, hogy a szülés a nők ügye, talán titka is, ahol nincs helye a férfinak. Tudom, manapság ez nehezen tartható nézet, és különösen császármetszés esetében tűnik értelmetlennek, de döntésemnek volt egy sokkal gyakorlatibb oka is. Mégpedig az, hogy fizikailag nehezen viselek minden olyasmit, ami egy műtőben történik, különösen abban az izgalmi állapotban, amiben azon a napon voltam. Jól is tettem, hogy a szülőszoba ajtajának belső oldalánál nem merészkedtem messzebbre, mert a műtét során egyedül az én állapotom adott okot aggodalomra. A falfehéren szédelgő apák azonban szerencsére nem tartoznak az ikerszülés veszélyforrásai közé, így Ábelt (50 cm, 2500 gramm), majd három perccel később Andrást (52 cm, 2600 gramm) minden gond nélkül világra segítették.Az ikreket nevelő apák sorsát bizonyára úgy volna a legkönnyebb érzékeltetni, ha az egygyerekes szülőkével vetném össze, nekünk azonban soha nem volt egy gyerekünk, így ilyen összehasonlítással nem szolgálhatok. Bennünket mindenesetre a legrosszabbra készítettek fel. Már tudtuk, hogy ikreink lesznek (illetve a feleségem állítja, hogy ő mindig is tudta), amikor egy alkalommal összetalálkoztunk az utcán egy régi ismerőssel, aki hármas ikrek harcedzett apja; megtudván, hogy ikreket várunk, tekintete elsötétült, és egyetlen szót préselt ki összeszorított fogai között: „emberkínzás.” Kilenc hónapos ikrek apjaként mondhatom, erről azért közel sincs szó. Igaz, az ikergyerekek apjának élete valószínűleg gyökeresebben változik meg, mint más apáké. De az első néhány zűrzavaros hónap után (amikor legalább három felnőtt minden idejét igénylik a gyerekek, mert valakinek a szülőket is el kell látnia, nekik ugyanis nem marad idejük magukra és a háztartásra), az ikrek apja is beletanul a mesterségbe, és kialakítja technikáit a hétköznapi nehézségek kezelésére. Megtanulja szinte felébredés nélkül, az éjszaka sötétjében is kiemelni a bajkeverőt a tömegből (mert jaj annak a szülőnek, aki hagyja, hogy ikrei felverjék egymást álmukból), megtanul egyszerre jobb kézzel pelenkázni és bal kézzel már félig megcsócsált képes újságot kisgyerek szájából kipiszkálni, babakocsit úgy tolni, hogy se a nap ne süsse (András követelése), se a szél ne fújja (Ábel igénye). Megemlíthetném még azt a mutatványt, amikor az egyik gyerek kezét kibányászom a porszívóból, miközben a másik, a videóba csörgőt dugni készülő gyerek útjába úgy gurítok labdát, hogy ezzel elfeledtessem vele eredeti szándékát. Ez a módszer Ábelnél működik igazán, mert ő minden labdára ráveti magát – kapus lesz: Iker Casillas. Az ikrek apjának azért kell ilyen és még sok hasonló készséget elsajátítania, mert egy dolgot biztosan nem tehet meg: hogy a gyerekeket mindig csak az anyjukra bízza. Az ikrekhez ugyanis két ember kell, ha nem is mindig egyszerre, de mindenképpen egymást váltva – már ha meg akarjuk óvni egymást a végkimerüléstől. Ezért az ikreket nevelő apa sorsa, hogy az anyáéhoz hasonló gyakorlatra tegyen szert a gyerekek ellátásában. Bizonyára más, nehezebb a helyzet ott, ahol az apa munkaideje nem annyira kötetlen, mint az enyém – mi szerencsések vagyunk, hogy sokat tudok otthon dolgozni. Én talán épp azt tanulom meg a legnehezebben, hogyan lehet egyáltalán az ikrek mellett otthon dolgozni. Arra mindenképp fel kell készülni, hogy ne várjunk el magunktól nagy teljesítményeket a munkánkban a gyerekek első évében. Ha valaki úgy érzi, halaszthatatlanul fontos dolga van a világban, nehéz sorsa lesz ikrek apjaként. De azt hiszem, emiatt kár aggódni: valójában egyáltalán nem nehéz elhalasztani a szakmai ambíciókat, mert ezek (legalábbis egy időre) súlytalanná válnak a nagyon is örömteli apasors mellett. Ha pedig valakit mégis aggasztana, hogy az ikrek majd túlságosan átalakítják az életét, annak megnyugtatására egyik ismerősömet idézném, aki szerint az ikrek megszületése nem pontot tesz a munkánk végére, hanem: kettőspontot.

Komáromy Zsolt
Exit mobile version