S hogy miért? A magyar szülészetek egy része a magzat állandó monitorizálására, vagyis a szívhang és fájáserősség vizsgálatára hivatkozva nem teszi lehetővé, hogy a vajúdó kismama sétálhasson a vajúdás és szülés idején. Ezekben az intézményekben a magzat világrahozatala is kizárólag fekvő helyzetben történik, többnyire az úgynevezett „kőmetsző” helyzetben, vagyis hanyatt fekve, kétoldalt kengyelbe szíjazott lábakkal. Kizárólag ezt tartják szakmai szempontból biztonságosnak, megfigyelhetőnek, csak a fekvő kismamánál tudnak bizonyos beavatkozásokat elvégezni.
Az egyetemi tankönyvben sincs szó arról, hogy az úgynevezett vertikális, tehát függőleges testhelyzetben történő szülés milyen előnyökkel járhat, milyen alternatív vajúdáskönnyítő eszközök léteznek, s ezek pontosan mit és hogyan könnyítenek meg a kismama számára. Könnyebb helyzetben vannak azok a bábák és szülészorvos nők, akik maguk is átélhették, milyen sokat segíthet az egyre erősödő méhösszehúzódások közepette a fiziológiás labda, a különböző testhelyzetek, a sétálgatás – ezért pontosan tudják, nem csupán divatos hóbortról, külsőségekről van szó.
Másrészt persze nem várható el, hogy az orvos könnyű szívvel beleegyezzen olyan szülési módozatokba, melyeket nem ismer, hiszen bármilyen szövődmény esetén elsőként őt teszik felelőssé a problémáért.
Magyarországon ennek ellenére egyre több olyan szülészetet találunk, ahol a kismamáknak nem kell végigfeküdniük a vajúdást, ahol gondoltak vajúdáskönnyítő eszközök beszerzésére, és ahol vették a fáradságot, hogy külföldi gyakorlat, tudományos közlemények, ezzel a témával foglalkozó szakkönyvek vagy videófelvételek segítségével ismereteket szerezzenek a nálunk megszokottól eltérő szülési testhelyzetekről. Ezekben a kórházakban komolyan vették azt a kismamák részéről egyre gyakrabban jelzett igényt, hogy szeretnék úgy világra hozni gyermeküket, ahogy az adott pillanatban a legkényelmesebbnek tűnik.