A kisfiam 2001. július 8-án 3350 grammal és 56 centiméterrel született az I. számú Szülészeti Klinikán, Dr. Szendei György segítségével.
Már jóval korábban elterveztem, hogy harmincéves korom körül szeretnék kisbabát. Imádtam terhes lenni, figyeltem a testemet, később a bébi jelzéseit. Büszke voltam a pocakomra, ezért az öltözködésemen is alig változattam. Sajnos adódtak nehéz pillanatok is: a vesémben ciszták vannak, ezért felmerült az a lehetőség, hogy a gyermekem is beteg vesével fog születni. A következő problémát az jelentette, hogy kiderült, valószínűleg toxoplazma-fertőzést kaptam. Gyötrő napok voltak ezek, de mindig úgy éreztem, akarom a kisbabámat!
Barnabás még nagyon jól érezte magát a pocakomban, amikor a testem már jelezte a szülés közeledtét: fokozatosan elkezdtem tágulni. Július 8-án, a vizsgálat alapján úgy döntött az orvosom, hogy megindítja a szülést. Nem voltak fájdalmaim, és én izgatottan vártam a pillanatot, amikor átölelhetem a kisbabámat. Délután fél ötkor repesztett burkot a doktor úr, de nyolcig semmi sem történt: anyukámmal beszélgettem, sétálgattunk. Édesanyám bent volt velem a szülés alatt. Nem voltak „rettenetes” fájásaim, és nem bántam egyetlen pillanatot sem! Egyszerűen csak több odafigyelésre, összpontosításra volt szükség… Úgy éreztem, Barnabás még szívesen maradt volna abban a biztonságos, meleg, apró világban. Talán bosszankodott is, amiért az ő kis világa a fájások szorításában hirtelen elkezdett szűkülni, én pedig igyekeztem megnyugtatni őt, és gondolatban folyamatosan magyaráztam neki, hogy mi miért történik. Sajnos a kitolási szakasz idejére elsimultak a fájások, ezért a kisbabám nehezen tudott kibújni: egy kicsit megijedtem, hogy baja történhet, de ez a gondolat csak villanásnyi volt. Bíztam magamban, a testemben, az orvosban, a szülésznőben, de legfőképpen a kisfiamban, akivel korábban számtalanszor megbeszéltük már világra jöttének pillanatait. Nagyon szerettem volna segíteni neki, és azokban a percekben erre koncentráltam: megszűnt minden, csak a szülésznő hangját hallottam, és azt tettem, amit mondott. Végül az orvos és a szülésznő együttes „munkája” segített át a nehézségen. Őszinte leszek: fájdalmat akkor éreztem, amikor Barnabás kibújt a pocakomból. De az csak néhány másodpercig tartott. (Számomra a gátseb varrása és elviselése nehezebb és fájdalmasabb volt.) Amikor a mellemre fektették, hirtelen összeszűkült és kitágult a világ körülöttem. Csak mi voltunk ketten abban a pillanatban, ugyanakkor úgy éreztem, mintha az egész világ bennünk lenne.
Pocakos lányok, asszonyok, akik első babátokat várjátok! Ne féljetek! Képzeljétek el úgy a szülést, mint egy csodálatos eseményt, amely tovább mélyíti a köztetek lévő kapcsolatot, ajtót nyit egy másfajta kapcsolatra közted és gyermeked között!
Szeretném megosztani veled a tapasztalataimat!
Hogyan tudsz felkészülni a szülésre? A felkészülésnek szerintem három eleme van:
– Testi felkészülés: tested, szervezeted feladata, hogy bírja a megterhelést, és segítse a kisbabádat ebben a folyamatban. Ennek érdekében vigyázz a súlygyarapodásra, és ami nagyon fontos: tornázz! Akár otthon, akár szervezett körülmények között, de csak a megfelelő, speciális módon. Kiemelném a szülés alatt felvett testhelyzetet is: keresd meg a számodra legmegfelelőbbet, mert az lényegesen csökkenti a fájdalmat! (Én az első szakaszban sétáltam, azután az ágy szélén ültem, végül az utolsó két órát az ágyon félig ülve töltöttem úgy, hogy a fájás ideje alatt erősen magam felé húztam a lábaimat, mintha már ki akarnám tolni a kisfiamat.)
– Szellemi felkészülés: lehetőségeidhez mérten szerezz be minden fontos információt a szülésről! Tudnod kell, mi vár rád, mi a feladata az orvosnak, a szülésznőnek, mihez van jogod, milyen a szülés folyamata.
– Lelki felkészülés: keresd a kapcsolatot gyermekeddel már magzatkorában is, készüljetek együtt a találkozásra. Fontos, hogy felmerülő problémáidra, kérdéseidre választ kapj! Sokat segít, ha gondolataidat meg tudod osztani kismamatársaiddal. Gyakorold a lazítást, koncentrálást, relaxálj! (Én Dr. C. Molnár Emma pszichológus asszony csoportjába jártam, hidd el, nagyon sokat számít, ne sajnáld az időt magadtól és gyermekedtől.)
Ne szenvedésként éld meg a szülést, és ne koncentrálj a fájdalomra! Képzelj el inkább egy gyönyörű mezőt, tele pipacsokkal! Vagy azt, hogy a háborgó tengeren utazol egy hajón! Gondolatban egyenként tépd le a virágokat minden fájáskor, vagy küzdj meg a hullámokkal! Minden virág és hullám egy-egy fájást jelképez, ami közelebb hozza a várva várt pillanatot!
Remélem, hogy levelem segít Neked a felkészülésben, és megnyugtat! Sok sikert!
Pénzes Krisztina, Göd
Megjelent a Kismama magazin 2002/2-es számában.