Le a pelenkával!

Érthető, ha minél előbb szabadulni szeretnénk a pelenkázással járó kiadástól és tennivalóktól. Gondoljunk azonban arra is, hogy sürgetéssel, erőszakos szoktatással sokszor épp az ellenkezőjét érjük el annak, amit szerettünk volna. Az ürítés épp olyan természetes folyamat, mint a táplálkozás, akkor is elsajátítjuk a módját, ha senki sem tanítja. Túlzott ügybuzgalmunkkal csupán annyit érünk el, hogy a kicsi megtanulja: a kakilással, pisiléssel, illetve a nem kakilással, nem pisiléssel kiválóan irányítani tudja a családot. Örömet és bánatot tud okozni vele, indulatokat képes kiváltani.

Megtanulja irányítani

A magzat az anyaméhben is pisil, a vese már ekkor aktívan működik. Az ürítés a csecsemőkor végéig gerincvelői szabályozás alatt áll, a baba szándékaitól függetlenül: ha a hólyag megtelik, a húgycső záróizmai elernyednek. Az idegrendszer érése szükséges ahhoz, hogy akaratlagosan tudja befolyásolni, mikor kakil és pisil. Az egyik első lépés, hogy észrevegye, megérezze az ingert. Ez kétéves kor előtt ritkán teljesül, ezért teljesen fölösleges ennél korábbi időszakban bilizésre kényszeríteni a gyerkőcöt. Nem ritka még ma sem, hogy a már ülni tudó babát bilire ültetik a szülők, és nagyon megdicsérik, ha véletlenül belepisil vagy belekakil. A gyerek látja a felnőttek örömét, de nem ért az egészből semmit, hiszen olyasmiért kap dicséretet, ami csak megtörtént vele. Szobatiszta tehát nem lesz sokkal hamarabb, mint ahogy „szoktatás nélkül” lett volna – magyarázza dr. Büki György gyermekneurológus az ürítés akaratlagos szabályozásának kialakulását.

Mint a nagyok!
A legtöbb gyerek másfél éves kora körül magától érdeklődni kezd az iránt, hogy többi családtagja vajon hogyan végzi el a dolgát. Nem kell szemérmeskedni: nyugodtan megmutathatjuk neki a vécét, akár használat közben is. Ez a mindennapi életben szinte elkerülhetetlen. Jó, ha már ebben az időszakban beszerzünk egy megfelelő (nem túl kicsi, nem borulékony, nem zenélő) bilit, megmutatjuk a csöppségnek, és elmondjuk: ez is arra való, mint a vécé, ha akarja, kipróbálhatja. Nem mindenki lesz azonnal lelkes ettől a lehetőségtől, hagyjuk hát békén,



tegyük a bilit olyan helyre, ahol szem előtt van. Néhány hét múlva újra rákérdezhetünk, nem akarja-e kipróbálni, de lehet, hogy ő maga veszi majd elő. A nyári időszak sokat segít abban, hogy felismerje és irányítani tudja a folyamatokat. Ha meztelenül szaladgál a kertben, érzi és látja a pisilés eredményét. Könnyen lehet, hogy ő maga kezd olyat játszani, hogy vissza tudja-e tartani, főleg, ha kijelölünk neki egy bokrot, vagy kitesszük a bilit, és megkérjük rá, próbálja csak ott kiengedni a pisit. Ha ez nem sikerül, természetesen nem kell megszidni a gyereket, és ha sikerül, akkor sem kell örömtáncot járnunk: elég egy-két dicsérő szó, és az élet mehet tovább.
Van olyan gyerek, akinek elég néhány nap „gyakorlás”, és megtanulja visszatartani a pisilést. Másoknál ez elhúzódik, gyakran előfordul, hogy belefeledkeznek a játékba, és észre sem veszik, ha nedves a nadrágjuk.

Átmenetek
Egyszer eljut a kisgyerek arra a fejlettségi szintre, hogy már érzékeli, ha pisilnie kell, szól is rögtön, de a visszatartással még gondok vannak. Addig még kibírja, amíg előrántjuk a bilit, de a játszótéren nem mondhatjuk, hogy majd fél óra múlva, ha hazaértünk. Fontos, hogy ilyenkor legfeljebb öt percen belül teremtsünk pisilési lehetőséget a számára. Adjunk rá olyan ruhát, amit könnyű lehúzni (nem kantárosat, hanem gumis derekút), és valószínűleg nem pisili le. Legyen nálunk mindig két váltás alsóruha és nadrág vagy szoknya, zacskó a pisis holmiknak, valamint törőkendő, amivel letisztogathatjuk. Rendszerint nem célszerű felszólításra pisiltetni, az átmeneti időszakban azonban hasznos lehet, ha elindulás előtt megkérdezzük, ráülne-e a bilire. Kapható a babaáruházakban összecsukható, eldobható betéttel árusított úti bili, ami különösen hosszabb autóutakon, strandon, nyaraláskor bizonyulhat hasznos segítőtársnak.
A legfontosabb szülői erény itt is a türelem: ne tekintsük feladatnak a szobatisztaság kialakítását. Érési folyamatról van szó, mely magától is halad a maga útján. A szülő jól teszi, ha figyel a kicsire és támogatja, de nem avatkozik bele, amíg rendben zajlanak az események.

Mit tekintünk normálisnak?
– Ha a gyerek másfél és hároméves kora között megválik a pelenkától, és képes visszatartani szükségleteit, amíg el nem ér a vécére.
– Az éjszakai bepisilés még egy-két évig „megengedhető”. Ha a gyerek még ötéves korában is rendszeresen – nappal vagy éjszaka, hetente legalább egyszer – bepisil, akkor már kóros állapotról – orvosi szaknyelven enurézisről – beszélhetünk.
– Érdemes szakemberhez fordulni akkor is, ha gyerekünk egyszer már tartósan (hónapokig) szobatiszta volt, de visszaesett.

Miért pisil be?
Az ikerkutatások tanúsága szerint nagy szerepet játszhat az öröklődés: egypetéjű ikreknél annak az esélye, hogy mindkét gyermek enurézisben szenved majd, 68 százalék, míg kétpetéjűeknél ez a valószínűség csak 36 százalék. Bizonyos kutatási eredmények az idegrendszer éretlenségének szerepét vetik fel. Nem véletlen, hogy sok figyelemzavarral, viselkedésproblémával, hiperaktivitással kezelt gyereknél jelentkezik kísérő tünetként a bepisilés. A meglevő gondokat (a kiválasztó szervek alaki, működésbeli eltéréseit, hormonális zavarokat) rossz szokások is befolyásolhatják: gyakori, hogy a gyerek cumisüveggel alszik el, és éjszaka is többször megitatják. Normális körülmények között nagyon ritka, hogy egy gyerek rendszeresen megszomjazzon éjszaka. Többnyire a szülő szoktatja rá az éjszakai ivásra. Az ötéves kor után még mindig bepisilő gyereket tehát először orvosi kivizsgálásra vigyük, majd ha kizárták a szervi bajt, érdemes pszichológushoz fordulni.

Mit vizsgál az orvos?
Ezt a kérdést tettük fel Dr. Visy Mária nefrológusnak, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika munkatársának.




Az enurézis – a mai álláspont szerint – az esetek nagy részében nem önálló betegség, hanem a kiválasztó szervek zavart működésének egyik tünete. Ezekkel mindig foglalkozni kell, mert a későbbiekben komoly vesebetegségbe torkollhatnak, így azonban van esélye a megelőzésnek. A bepisilős gyerek nem akaratgyenge, akit megszégyenítéssel kellene jobb belátásra bírni. Nem ritka, hogy őt magát is legalább annyira zavarja a nedves lepedő, mint a szülőket. Néhány egyszerű, nem túl kellemetlen orvosi vizsgálattal sokat meg lehet tudni arról, hogy mi folyik odabenn.
– Hormonális okok
Tudjuk, hogy a hormonok termelődésének jellemző napi ritmusa van. Ez egyéni ingadozást mutathat. A bepisilés egyik oka lehet, hogy a vizelet visszaszívásáért felelős hormonból (antidiuretikus hormon – ADH, azaz vazopresszin) éjjel kevesebb termelődik, mint nappal. Ez a vesék gyűjtőcsatornácskáinak falában fejti ki hatását, jelenlétében fokozódik a vízfelszívódás – vagyis a már „kész” vizeletből visszaszívja a vizet, ha szükség van rá. Így éjjel nagyobb mennyiségű, de hígabb vizelet termelődik. Mi sem könnyebb, mint ezt az okot kiszűrni: egy teljes napig gyűjteni kell a vizeletet, majd laboratóriumi körülmények között megmérni a fajsúlyát (vagyis a töménységét). Ha az éjszakai vizelet hígabb, a bepisilésért – legalábbis részben – a nem megfelelő hormonszint a felelős. Ez az állapot változhat az évek folyamán, a probléma tehát magától is megszűnhet, de ma már nem muszáj tétlenül várni: a gyerek mesterségesen előállított hormonkészítményt kaphat orrcsepp formájában. Bár sokan tartanak tőle, nem kell attól félni, hogy ez a saját hormontermelést megváltoztatja.
– Régi és friss gyulladások
Más a helyzet, ha a vese kisebb szerkezeti hibája okozza a bajt. Sok csecsemő már magzatkorában vagy a korai hónapokban áteshet egy-egy olyan húgyúti fertőzésen, ami a szülők számára szinte észrevétlen marad, hiszen kevés tünettel jár, és ezek sem fertőzésre utalnak. Sajnos nagyon kevesen gondolnak erre a lehetőségre, ha a baba sírós, láthatóan hasi fájdalmai vannak, sírás közben légzéskimaradás tapasztalható, lassú a súlygyarapodás, és a nemi szerveken (vagy a pelenkán) kis mennyiségű gennyes váladék látszik. A sérült vese a kelleténél több kalciumot enged át. Az apró kalciumkristályokból homok keletkezik, ami izgatja a vesét és a kiválasztó szervrendszer nyálkahártyáját. Ez vezet bepisiléshez. Az orvos alaposan kikérdezi a szülőt a magzati és csecsemőkor történéseiről, vérvételt rendel el, végül megkéri a szülőt, hogy tizenkét órán át és egy alkalommal éjszaka gyűjtse steril tartályba a gyerek vizeletét. Ekkor figyelemmel kell kísérni, hogy az aznap fogyasztott ételeknek mekkora volt a kalciumtartalma. Ha alacsony a kalciumbevitel, és mégis magas a vizelet kalciumtartalma, ez veseműködési zavarra vagy húgyúti fertőzésre utal. Ha a táplálkozás megfigyelésekor az derül ki, hogy a gyerek túl sok kalciumot fogyaszt a mindennapi táplálékaival, akkor pusztán az étrend kiigazításával is jó eredményt érhetünk el. A kalcium-visszatartást gyógyszeres kezeléssel is lehet fokozni. Erre azért is szükség lehet, mert túlzott kalciumürítés esetén a csontokból vonja el a szervezet a meszet, tehát a mozgásszervek is veszélybe kerülhetnek.
– Anatómiai eltérések
Az enurézis hátterében a húgyhólyag, a húgycső és a záróizmok normálistól eltérő fejlődése és működése is állhat. Ezt ultrahangvizsgálattal lehet kimutatni, ha megfelelően érzékeny készülék áll az orvos rendelkezésére, így többnyire nincs szükség kellemetlen katéterezésre. A hólyagműködést gyógyszeres kúrával is befolyásolhatjuk, de nagyon sikeres lehet az úgynevezett hólyagtréning: az orvos megkéri a gyereket, hogy akár kell, akár nem, csak előre meghatározott időközönként (mondjuk kétóránként) pisiljen. Így a gyerek hozzászokik az akaratlagos visszatartáshoz és az akaratlagos ürítéshez. A módszer a hólyag beidegzésére is nagyon jól hat. Hasonló eredménnyel jár, ha elalvás után három órával fölébresztik a gyereket, és megpisiltetik.

Mi játszódik a lélekben?

Dr. Visy Mária szerint ha egy gyerek kiegyensúlyozott körülmények között él, a fennálló kisebb szervi elváltozásokat le tudja küzdeni, és akaratlagosan meg tudja tanulni az ürítés szabályozását. Ez az állapot

viszont ingatag: ha lelki trauma éri (válás, kistestvér születése, kórházi kezelés), a test „leggyengébb pontján” jelenik meg a tünet, újra kezdődik a bepisilés. Ilyenkor az orvosi kezelés mellett pszichológus segítségére is szükség van. Emellett elengedhetetlen, hogy a szülő együttműködjön, és ne szidja, ne verje, de ne is tekintse újra csecsemőnek, ne pelenkázza be, mert ez is növeli a szégyenérzetét. Maga a bepisilés is lelki válságot okozhat, hiszen a gyerek nem mer közösségbe menni, táborban vagy ismerősnél aludni, alacsonyabb rendűnek érzi magát kortársainál a „balesetek” miatt. Kialakulhat egy ördögi kör, amit a szülő, a vesegyógyász és a pszichológus együttműködésével lehet megszakítani.

Hogyan működik a vese?
A salakanyagoktól megtisztítandó vér egy artérián (verőéren) keresztül jut a vesébe. Az artéria újra és újra elágazik, egészen addig, amíg pirinyó hajszálerekké nem vékonyodik. Ezek a hajszálerek kis gombolyagokat alkotnak, és a lehető legtöbb folyadékot préselik ki magukból, gyakorlatilag a vérplazmát – fehérje nélkül. Ennek az anyagnak nagy részére azonban szükségünk van a szervezetben, nem szabad csak úgy kipisilnünk, a fontos alkotóelemeknek vissza kell szívódniuk. A kipréselt folyadék az érgomolyagokat körülvevő tokba érkezik, mely kis vezetékekké alakulva nyúlik a vesekéregbe. A tok végül a vesevelőbe nyúlik, majd egy hirtelen kanyarral visszafordul, és megint a kéregbe érkezik. Itt kezd hatni az ADH, ez a terület szívja vissza a szükséges vizet, mindig annyit, amennyire a szervezetnek éppen szüksége van. Innen kerül a folyadék (ez már gyakorlatilag vizelet) az elvezető csatornán át a vesekelyhekbe, és onnan a vesemedencébe, ahonnan már a hólyagba vezet az út a húgyvezetéken át.

Bekakil
A széklet-visszatartási probléma sokkal ritkább, mint a bepisilés. Ez – ha nem bélfertőzés váltja ki – szinte biztos, hogy lelki okokra vezethető vissza. Sok ember reagál a stresszhelyzetekre hasmenéssel. Kisgyerekkel is előfordulhat, hogy a családban uralkodó feszültség vagy a túlságosan komoly elvárások miatt állandóan szorong, ezért krónikus hasmenése van, és gyakran bekakil. Ilyenkor természetesen a körülmények megváltoztatása, és nem a gyerek megalázása a megoldás. Más a helyzet, ha azt tapasztaljuk, hogy időnként kakis a bugyija. Ez akkor szokott előfordulni, ha a gyerek a végletekig visszatartja a székletét (mert nem mer, vagy bizonyos helyeken, helyzetekben nem akar kakilni), és végül elzáródik a végbél. A folyékonyabb széklet azonban keresztüljut az akadályon, úgy, hogy a gyerek észre sem veszi. Ne szidjuk meg, inkább beszélgessünk róla, miért nem mer vécére menni. Próbáljunk változtatni az étrendjén, ám ha állandósul a probléma, vigyük pszichológushoz.
Ritka, de nagyon kellemetlen, ha a már szobatiszta gyerek, bár nincs sem székrekedése, sem hasmenése, időnként bekakil. Ezt „manipulatív szennyezésnek” nevezi a szakirodalom, a gyerek – sokszor nem tudatos – célja a szülők büntetése, a figyelem felkeltése.

Megvesztegetés
A módszert, amivel gyerekeimet rávettem a vécé használatára, senkinek sem ajánlom, mert tudom, mennyire káros a jutalmazás és büntetés mint nevelési eszköz. Mégis leírom a tapasztalataimat, hátha segít a végső kétségbeesés idején.
Hároméves volt a fiam, amikor a forró nyárban megszerette a pelus nélküli életet. Boldogan locsolta a füvet, a járdát, és igazi férfi módjára elszántan célzott a kagylóba is. Napok alatt lett ágytiszta, az a néhány vizes pizsamaalsó is gyorsan száradt a napon, megérte! Boldogan kezdtük az ovit. Egy gond maradt csak: a nagydolog. Az bizalmi kérdés! Hazahoztuk délután, ahogy betette a lábát a házba, már a kezében volt a pelus, dugta az orrom alá, hogy szeretné fölvenni. Ahogy ráadtam, rotty, kész, abban a pillanatban. Isten bizony mindent megpróbáltam: pelust tettem a vécébe, mert a bilit mélyen megvetette. Megengedtem, hogy pelusban trónoljon, de az se ment. Mit mondjak, elegem volt, hiszen mellette még a kishúgát is én takarítottam. Négy és fél éves volt már, amikor végül nemtelen eszközhöz folyamodtam: a fiam vasútimádó, ezért egyik délután megígértük, hogy apa elmegy megvenni az áhított váltókat, ha termés lesz a kagylóban, mire megjön. Ha nem, visszaviszi a váltót. Hát csoda történt! Sikerült! Még egy hétig állt a váltók doboza a polcon, hátha „vissza kell vinni”, mert kis gazdájuk megint pelust akar. Egy hét után dobtuk ki a dobozt, soha többet nem kellett ajándék a nagydologért. Ment minden, mint a karikacsapás.
Két nyárral utána jött a lányom. A dolog sürgős volt, mert őszre vártuk a harmadikat, és rettegtem, hogy megint két pelenkahuszárom lesz. A pisilésből nem csinált ügyet, ment az akárhová, bilibe, vécébe. A pelusmentes nagydolog jutalma az ő gyenge pontja volt, az édesség. Egy szem Smarties. Két hétig igényelte, aztán elfelejtettük. Örökre!!
B. E., Diósd

Juli
Huszonkét hónapos korában, egy szép februári napon közölte a családdal, hogy „nem kell pelus”. Egy kicsit meglepődtem, mert ennek semmi előjele nem volt, de elfogadtam a javaslatot. Azt még őrült ötletnek tartottam, hogy éjszakára se adjak rá pelenkát, ezért volt egy kis birkózás lefekvés előtt. Másnap este megint győzködött róla a lány, hogy éjjel sem fog bepisilni. Most elfogadtam a javaslatot. Hát éjjel sem pisilt be! Így lett Juli két nap alatt szobatiszta – és mi ott álltunk öt csomag érintetlen pelenkabetéttel.
Sz. J.

Gyerekszáj
A kétéves Krisztián tisztába tevés közben a pelenkát díszítő állatfigurákat nézegeti:
– Ez majmos, ez elefántos, ez zebrás…
– És ez milyen? – kérdezem a piszkos pelenkára mutatva.
– Kakás – válaszolja elégedetten.
Pétermann Csaba

Összeállította: Sződy Judit és W. Ungváry Renáta