Szoptató sztárok

Otthon is ezt láttam
Onyutha Judit kedves ismerősünk a televízió képernyőjéről, ahol nap mint nap az időjárás alakulásáról tájékoztat bennünket.

– Csodálatos, gondtalan nyaralás áll mögöttünk, és ezt a szoptatásnak köszönhetem. Nem kellet Annának főzni, gyümölcsöt passzírozni, üveget kifőzni, az anyatej bármikor rendelkezésére állt. Mindig találtunk megfelelő helyet, ahol kettesben lehettünk. Érdekes, ehhez nem csak én ragaszkodom, Annának is szüksége van a teljes csendre, nyugalomra, hogy semmi ne vonja el a figyelmét. Az sem volt utolsó szempont, hogy nem kellett fertőzéstől tartani, hiszen a nyári hőségben, ha az ember kimozdul az otthoni környezetből, nehéz betartani a higiénia alapvető szabályait.
Számomra mindig természetes volt, ha egyszer kisbabám lesz, anyatejjel fogom táplálni, amíg csak ő akarja. Valahogy én is ezt szívtam magamba az anyatejjel. Kislánykoromban Ugandában éltünk, ott akármerre jártunk, anyákat láttunk, mellükön gyerekkel, sokszor nem is olyan kicsivel. Aztán már felnőttként idehaza is azt láttam a barátnőimtől, hogy az ő gyerekeik is anyatejen nőnek fel. Talán szerencsém volt, hogy csupa ilyen példa állt előttem. Vagy csak ezt láttam meg, mert én is így képzeltem el a jövőt? Nem tudom. Később, amikor már megismertem a férjemet, és sejtettük, hogy összeházasodunk, lesznek közös gyerekeink, elkezdtem komolyabban foglalkozni a kérdéssel, mi a legjobb a kisbabának. Egyik barátnőmtől megkaptam a Kismama összegyűjtött példányait, onnan vettem a tudományom legjavát. Olvasmányaim végképp meggyőztek, és ennek köszönhetem, hogy amikor jöttek a problémák, akkor sem hagytam eltántorítani magam. Mert a problémák jöttek. Anna baba három hónapos koráig lelkesen és a saját maga megszabta időbeosztás szerint szopizott. Egy szép tavaszi reggelen azonban azzal lepett meg, hogy elfordította a fejecskéjét, amikor meg akartam etetni.
Legközelebb három-négy szívással beérte, úgy hogy pár nap alatt sikerült is engem a teljes kétségbeesésbe taszítania. Kezdtem mérni, mennyit eszik. Volt olyan nap, hogy összesen kétszáz millilitert szopizott, és mivel ebben a folyadék fogyasztás is benne volt, attól féltem, kiszárad. Hívtam persze a gyerekorvost, kivizsgálták, de semmi bajt nem találtak. Így telt el két hét, aztán megint magától minden szép lett. Anna ismét jól evett, fejlődött, de a jelenség persze megismétlődött. Akkor mondta az orvos először, hogy adjak neki tápszert. Erőltessek bele legalább egy kis gyümölcsöt. Igen elcsodálkoztam. Biztos voltam benne, hogy a tejem jó, szereti, hiszen eddig is rajongott érte. Kitartottam az eredeti tervem mellett. Olyan jó volt, hogy a férjem is erre bíztatott. Így sokkal erősebbnek éreztem magam. Bár se tápszert, se gyümölcsöt nem adtam Annának, persze azt nem álltam meg, hogy anyatejjel ne kínálgassam többször, mint ahányszor ő kérte. Amikor kinyitotta a kis szemét, már dugtam is a szájába a cicit. Ettől az én rendszerető kislányom egy kissé összezavarodott. Már ott tartottunk, hogy öt hónaposan is háromszor evett éjszakánként. A cél érdekében persze együtt is aludtunk. Mi tagadás, ebben rettenetesen elfáradtam. Jókat nevetünk azon, hogy a pilóta férjem külföldön alussza ki magát. Tulajdonképpen akkor, amikor dolgozik. Csak magamat okolhatom a kialakult helyzetért, ezért most a lehető legszelídebb módon próbálom Anna kompromisszum készségét előcsalogatni. Bár most is akkor eszik, amikor akar, de nem hagyom a mellemen elaludni. Mielőtt álomba merülne, beteszem az ágyába. Ezt a helyzetet elfogadta, és már csak éjféltájban, meg hajnalban ébred fel. A második szopás után nekem már fel is kell kelnem, ha reggel dolgozom. Munka után spuri haza, hogy egy cumisüveges evéssel megússzuk.
Anna étvágya most is kiszámíthatatlan. Amikor napokig alig eszik, megkínálom teával, és megnyugodva tapasztalom, hogy még azt sem fogadja el. Én viszont elfogadtam a helyzetet. A kislányom, nem dundi, de nem is sovány. Egészséges, nyugodt, értelmes baba. Ő tudja, mennyi tejre van igénye.
Hajnal Éva
Fotó: Rátkai Éva 

Megjött az önbizalmam!
Varga Izabella, a Barátok közt tévésorozat közkedvelt Nórája remekül össze tudja egyeztetni munkáját és kislánya szoptatását.





A friss anyukának rendszerint kevés az önbizalma, én sem voltam ezzel másként. Főként azért, mert úgy tűnt, csak nekem vannak gondjaim. Kevesen említik, hogy eleinte nehézségeik lettek volna, inkább azt mondják, minden ment, mint a karikacsapás. A szülés csodálatos élmény volt, de két nap elteltével már gondjaim akadtak a szoptatással. Nem kellett sok idő, úgy éreztem, pocsékul csinálom a dolgot. Anna aluszékony volt és kicsit sárga, gyakran csak öt-hat óránként ébredt. Talán a túlzott tenni akarásom gátolt leginkább a sikerben. Jól akartam csinálni, ezért minden szabályt igyekeztem betartani. Csak meghatározott időközökben szoptattam. Egész éjjel fejtem, kisebesedett a mellem, ráadásul egy hónap is eltelt úgy, hogy Anna jóformán semmit sem hízott. Úgy volt, tápszert kell kapnia, hogy végre gyarapodjon. Rengeteg tévhit él a köztudatban a szoptatásról. Számomra sem volt eleinte nyilvánvaló, hogy a gyakoribb szoptatástól termelődik több tej. Végül az Interneten találtam segítséget. A Babanet szoptatási tanácsadója, aki maga is négy gyereket szoptatott, főként arra biztatta az anyákat, hallgassanak magukra, figyeljék kisbabájuk jelzéseit, és majd beáll az egyensúly. Védőnőnk, Bucsy Cecília is azt javasolta, hogy a babára figyeljek, ne a mérlegre.
Végül úgy döntöttem, ezentúl mindent úgy csinálok, ahogy én akarom, és nem a „szabályok” betartását fogom szem előtt tartani. Anna egy hónapos volt akkor. Egy hétre ágyba bújtunk, pihentem, és amikor csak lehetett, megszoptattam. Ha három óránál többet aludt egyhuzamban, még éjszaka is felébresztettem. Nemcsak húsz percig hagytam szopni, hanem addig, amíg akart. Az eredmény magáért beszélt! Anna látványosan gyarapodni kezdett, és még a sebesedés is attól kezdett gyógyulni, hogy ilyen gyakran szoptattam.

A megkönnyebbülés korszaka
Mire Anna három hónapos lett, az igény szerinti szoptatásnak köszönhetően megjött az önbizalmam. Soha többé nem mértem, nem fejtem (csak kivételesen, ha távollétem miatt kimaradt egy-egy szoptatás). Ettől kezdve tulajdonképpen gond nélkül teltek napjaink. Féléves volt a kislányom, amikor visszamentem dolgozni, de egyéves koráig jóformán csak anyatejen élt. Ehhez persze a munkahelyem rugalmasságára, segítőkészségére is szükség volt. Úgy csoportosították azokat a jeleneteket, amikben szerepeltem, hogy egy-két napot kellett csak ott töltenem. Ez hihetetlen könnyebbséget és kényelmet jelentett. A forgatás helyszínén füstmentes szobát rendeztek be nekünk, ahol a férjem vigyázott Annára, amíg felvettük a jeleneteket. Zoli egyébként nagyon jól megtalálja a hangot a kislányunkkal. Jókat sétáltak a környéken, és a pelenkázás, öltöztetés sem jelentett neki soha gondot. Ennek köszönhető, hogy Anna nem sírt utánam, mindig rugalmasan alkalmazkodott a helyzethez. Nem volt lelkifurdalásom, hogy megint dolgozom, mert hat hónap elteltével kifejezetten jólesett visszatérni a megszokott csapatba. Mióta a kislányom a világon van, sok tekintetben megtáltosodtunk. Mindenre több időnk van, mint azelőtt, mert jól beosztjuk, jobban szervezünk, mint azelőtt. A szerepem megtanulásához rövidebb idő kell, mint régen, mert már belejöttem, és talán jobban törekszem a hatékonyságra.

Továbbra is együtt
Egyéves kora körül hirtelen megjött Anna kedve az evéshez. Mindent szívesen elfogad, s mi mindig olyan egészséges ételt adunk neki, amit kíván, sosem kényszerítjük az evésre. Nem csak akkor állhat fel az asztaltól, ha az összes zöldbablevest megette. Előfordul, hogy egy ideig sok húst eszik, majd később alig. Van kenyeres korszaka, de előfordul, hogy egyáltalán nem kér. Szeptemberben lesz kétéves, még mindig szemmel látható örömmel és lelkesedéssel szopik. Ha beteg, akár hatszor-hétszer naponta, máskor, ha lekötik a külvilág eseményei, egyszer sem jut eszébe, hogy kérje. Nem gondolkodom az elválasztáson, mert ez úgyis magától alakul. Anna megszokta, hogy ha vele vagyok, szophat, és arra is ügyelek, hogy mindig én fektessem le aludni. Mostanában, ha forgatok, a bátyám vigyáz rá délelőttönként, délután pedig a nagyszülők. Ezt a helyzetet is rugalmasan elfogadta, örömmel várja, hogy ki fog rá vigyázni, sírás-rívás sosem volt.
Jókor vállalkoztunk a szülésre, amikor ez már minden másnál fontosabbá vált. Keményen dohányoztam, de fél évvel a fogamzás előtt abbahagytam, egyik napról a másikra. Jó döntés volt, hogy nem közvetlenül a terhesség vagy a szoptatás miatt mondtam le róla, hanem még jóval előtte. Így nem a gyerekem születéséhez kapcsolódott a lemondás érzése. Látom, hogy sokan tulajdonképpen azért hagyják abba időnek előtte a szoptatást, mert nem tudnak hosszabb ideig lemondani erről a szenvedélyükről.
Meggyőződésem, hogy azért alakult ilyen jól minden, mert idejében tudtam váltani, s így szabályok és előírások tisztelete helyett a magunk útját merjük járni.
Lejegyezte: W. Ungváry Renáta
Fotó: Story

Nincs sírás, csak cuppogás…
Epres Juditot nem kell bemutatnunk a Kismama olvasóinak. A szép modellt láthatták címlapunkon és óriásplakátokon is pocakosan, egy gyerekkel, két gyerekkel.





– Tizenhat órát vajúdtam, a végén elfogyott az erőm, ezért epidurális érzéstelenítést kértem. Ennek ellenére, amikor megszületett Benedek, azonnal megszoptattam. Még most is megborzongok, ha arra a pillanatra gondolok, ahogy forgatja a fejét, nyitogatja a száját, és keresi a mellemet. Ezt az élményt nem lehet elmagyarázni… Ma már tudom, nagy hiba lett volna kihagyni ezt. Bár a testem a „munkaeszközöm”, soha nem jutott eszembe, hogy az alakomat féltve inkább a tápszeres táplálást válasszam: két év szoptatás áll mögöttem. Nem mondom, hogy szebb vagyok, mint terhesség előtt, de ez nem számít. Belül viszont teljesebb és gazdagabb lettem. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de én soha nem azért szoptattam, hogy a gyerekeim egészségesek legyenek. Nekem a szoptatás alatt kialakult lelki kapcsolat miatt volt fontos az egész.
A kórházban mindkét szülés után rooming-inbe kértem magam. Persze sokan mondták, hogy most kéne pihenni, mert otthon úgyse lesz rá módom. Hát én nem pihenni akartam, amikor végre megszületett az a kis csoda, akire hónapokig vártam. Így is, úgy is elfárad az ember, nem a baba közelsége okozza a kimerültséget.

Tengernyi tej
„Amikor megszületett Benedek, mindenki azt mondta, fejnem kell, csak akkor lesz tejem. Fejtem is, de annyit, hogy a védőnő több babának is adott belőle. Végül lett egy állandó tejtestvérünk, Zsanett. Akkor már azért fejtem, hogy neki elég legyen, és persze Benedeknek is kellett otthon hagyni tartalékot, ha fotózásra, forgatásra mentem. Három hónappal a szülés után már dolgoztam. Anyukám maradt otthon a babával, ő etette anyatejjel, nem tudok elég hálás lenni érte. Ha otthon voltam, igény szerint szoptattam, éjjel-nappal. Benedek tíz hónapig csak az anyatejet fogadta el, Ágoston is már a hetedik hónapban járt, amikor megkóstolta a főzeléket. Az anyaság, a szoptatás miatt nem estem el egyetlen munkától sem, sőt, új lehetőségeket is kaptam, ahol a gyerekeimmel együtt szerepelhettem. Olyan bemutató is volt, ahol szünetben együtt fejtem a kolléganőmmel, őt is kisbaba várta otthon. Szóval nem kellett négy fal között sínylődnöm. Utaztam is sokat, a repülőgépen áldás a szoptatás: se felszállásnál, se leszállásnál nem fáj a baba füle, nincs sírás, csak cuppogás. Én voltam az utaskísérők kedvence. Nem mondom, hogy először nem voltam zavarban a nyílt színi szoptatás közben, de hamar megszoktam: mindenhol találtam egy nyugodt zugot, ahol összebújhattunk.”

A bűnös cumisüveg
– Visszatekintve úgy érzem, elég jól megoldottam az anyaság–szoptatás–munka kérdését, de azért van, amit legközelebb másképp kellene csinálni. A fiúk ugyanis a mai napig fölébrednek éjjel, a bűnös pedig a cumisüveg, vagyis én, hiszen én szoktattam rá őket. A megoldást még nem tudom, hiszen a munkám mellett mindenképpen szükség van arra, hogy rendszeresen más etesse a babákat, és nem várhatom el senkitől, hogy kanalanként adja oda a kétszáz gramm anyatejet. Ezenkívül semmire nem panaszkodom. Szoptatási problémám mindössze egy-egy bimbósérülés volt, de az is elég hamar rendbejött a kórházi védőnő segítségével. A második babánál már a folyamatos fejés hibájába sem estem bele, nem is volt olyan rettenetesen sok tejem, de kevésnek azért sosem bizonyult. Mindkét fiú egyéves kora körül hagyta abba a szopást, Benedeket az orvos javaslatára választottam el, mert rövid idő alatt tíz kilót fogytam. Ágoston maga hagyott fel a szopizással. De azóta is szeretnek hozzám bújni. Ilyenkor nosztalgiázunk egy kicsit, és az jár a fejemben, hogy milyen jó lesz majd a kislányomat szoptatni. Mert lesz egy kislányom is, ezt biztosan tudom.
Lejegyezte: Sződy Judit

Nem válhattunk el egymástól!
Szentpéteri Csilla zongoraművész a klasszikus és a könnyűzene ötvözésével egyre szélesebb közönség számára teszi élvezhetővé a komolyzenét. A művésznő már több mint négy éve egy kisfiú boldog édesanyja.





– Tizenhat éves korom óta készültem az anyaságra, mindig száztíz százalékos anya szerettem volna lenni. Az pedig, hogy a szülés és a szoptatás csodája megadatott nekem, életem egyik legnagyobb ajándéka. Úgy éreztem, hogy szimbiózisban élek a gyerekemmel. Talán az eltökéltségemnek is köszönhetem, hogy valóban remekül sikerült a szoptatási időszakom, csodálatos évet éltünk át együtt. Egyetlen alkalom volt, amikor megzavartam ezt, ugyanis Kristóf hathetes korában elvállaltam egy koncertet. Ő a nagymamával maradt az öltözőben, én pedig a színpadon zongoráztam, amikor elérkezett az etetési idő. Nekem szép lassan elkezdett szivárogni a tejem, ő pedig bent sírt a színfalak mögött. Ekkor döntöttem úgy, hogy amíg ő szopik, nem válhatunk el egymástól. Egy évig még bevásárlóközpontba sem mentem, hogy minél nyugodtabban tudjunk a másikra figyelni. Mivel füzetet vezettem, pontosan tudtam, hogy két és fél óránként lesz éhes, és ha eljött az idő, készen álltam az etetésre. Öthónapos kora körül kicsit elfáradtam és elkezdett fogyni a tejem. De ekkor felsorakoztak a nagymamák, és elvállalták, hogy cumisüvegből adják neki az anyatejet, hogy én megszakítás nélkül végigalhassak öt órát. Ennek köszönhetően helyre állt a rend. Ugyanebben az időszakban a fiamnak kijött négy foga, tehát akár harapdálhatott is volna. Én azonban mindig szépen elmagyaráztam neki, hogy nekem ez fáj, így – mintha megértette volna – nagyon gyengéden, rágcsálás nélkül szopott. Mindvégig rendszeresen fejtem a mellem, és ennek eredményeként a szoptatási időszak után még hat hónapig anyatejjel főztem a főzelékeit. Egyéves korában Kristóf úgy döntött, hogy áttér a reggeli és az esti szopásra, és ez tulajdonképpen másfél éves koráig így is maradt. Az igazat megvallva, még így is megrázkódtatás volt számomra, hogy véget ért a szoptatás. Mindenesetre ha újrakezdeném, ugyanígy csinálnék mindent, hiszen ennél szebb dolog nincs egy nő életében.
Fotó: Fülöp Csaba

Rajongott a szoptatásért
Temesvári Andrea teniszezőnk egykor a világranglista hetedik helyét foglalta el. Több mint harminc egyéni győzelem után ma a teniszválogatott csapatkapitánya, és két kisgyerek büszke mamája.





– Szándékosan terveztük úgy, hogy kicsi legyen a korkülönbség két gyerekünk között. Ahogyan azt is elhatároztam, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a legtermészetesebb módon tudjam táplálni őket. Pontosabban úgy döntöttem, hogy soha nem fogok semmilyen szeretetet, jóságot megvonni tőlük, és ha ezt a szoptatás jelenti, szóba sem jöhet, hogy a mellem alakjáért aggódva megtagadjam tőlük, amit adni tudok. Arra is mindig törekedtem, hogy csak az otthoni meghitt környezetben kerüljön sor a szoptatásra, mert így intimebb viszonyban lehettem a kicsivel. A fiammal akkor estem teherbe, amikor Timike kilenc hónapos volt, és azt kellett tapasztalnom, hogy onnantól kezdve – nyilván a megváltozott összetétel következtében – nem fogadta el többé az anyatejet. Márk négy és fél kilóval született, és az első perctől kezdve remek étvággyal evett. Egy „nagylány” és egy baba mellett természetesen nem sok időm jutott a pihenésre, és valószínűleg ez okozhatta, hogy Márkot csupán négy hónapos koráig tudtam anyatejjel táplálni. Nagyon rossz érzés volt az elszakadás, komoly válságon mentem keresztül. A mai napig is azt mondom, ha születne még egy gyermekem, nála is ragaszkodnék a szoptatáshoz. Végül édesanyám szavai segítettek, aki elmesélte, hogy ő is kénytelen volt tápszerrel táplálni, mégsem voltak egészségügyi problémáim. Ez kicsit megnyugtatott. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy amíg Tímea szopás mellett még a cumisüveget sem fogadta el, addig Márk könnyen átállt a másfajta étkezésre.
Lejegyezte: Makarész Rita