Nõk egymás közt

Dr. Boros Juditot nem kell bemutatnunk olvasóinknak, hiszen havonta olvashatják írásait magazinunkban. Dr. Bábinszki Ágota nevével a szüléstörténetek között találkozhattak, Pop Andrea pedig leendő nőgyógyászként fogadta el meghívásunkat. Arra voltunk kíváncsiak, vajon női mivoltuk mennyire befolyásolta pályaválasztásukat, tapasztalataikat, s mennyire határozza meg mindennapi munkájukat. Jó dolog nőként szülész-nőgyógyásznak lenni?
– BJ: Vidéken különösen tekintélytisztelőek és férfiközpontúak az emberek. Előző munkahelyemen, ahol húsz évvel ezelőtt elkezdtem a szakmát, és gyakorlatot szereztem, egy ízben fiatal, pályakezdő férfikollégának magyaráztam egy beavatkozást a páciens mellett. A kolléga aztán távozott, én még a beteg mellett maradtam, aki ezt kérdezte tőlem: „Nővérke, visszajön még a doktor úr?” Vagyis azon is érdemes elgondolkodni, vajon a páciens el tud-e egyáltalán képzelni nőt szülészorvosként, feltételezi-e róla a szaktudást, megbízik-e benne. Tapasztalataim szerint nőként nincs könnyű helyzetben az ember ebben a szakmában. Többször is megkérdezték tőlem a

férfikollégák, hogyan viszonyulnak hozzám a nők. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy egy nő számára kellemetlen lehet, ha intim testrészeit nem férfi, hanem egy másik nő érinti meg. Mély nyomokat hagyott bennem az is, amikor életem első műtétjét végeztem. Bal kézzel nyitottam meg a beteg hasfalát – ez azért olyan furcsa, mert a műtőben a műszerek adogatása, a segédkező személyek felállása mind a „jobbkezes menetrendhez” igazodik. Az idősebb férfikolléga döbbenten kérdezte: miért vág bal kézzel? Amikor bevallottam, hogy balkezes vagyok, így sóhajtott fel: na még ez is! Tessék megtanulni jobb kézzel operálni! Így történt, hogy jobb kézzel is megtanultam ezeket a műveleteket, s ma már mindkét kezemmel egyformán jól tudom végezni.
– PA: Másodéves voltam, amikor a kislányom született. Ez nagyon kellemes élmény volt. Juditnál szültem, aki rám bízta, hogyan szeretném világra hozni a gyerekemet. Én voltam az első, aki a szülőszobára érkezett aznap, nem sokkal éjfél után (épp szilveszter volt), és az utolsó, aki megszült kora délután. „Szabad



kezet” kaptam abban, hogy magam válasszam meg azt a testhelyzetet, amely számomra a legmegfelelőbb a vajúdás alatt. A kitolási szakban azonban magukkal ragadtak az események, kevésbé tudtam kontrollálni a helyzetet. Végül négykézláb szültem meg a kislányomat, bár ez nem tudatos választás volt, egyszerűen jó volt ebben a testhelyzetben lenni a méhösszehúzódások idején. Utána részletesen megbeszéltük Judittal, ki hogyan élte meg a történteket. Judit szerint nagyon ösztönös szülés volt, nekem pedig nagyon mély élmény, biztos vagyok benne, hogy erősen befolyásolta azon döntésemet, hogy én is ezt a szakmát válasszam, de végleg csak mostanában döntöttem el. Szerintem egyébként változnak az idők. Az egyik férfikolléga szerint ebben a szakmában kifejezetten előnyös, ha az orvos nő. Most a Semmelweis Egyetem I. Női Klinikáján vagyok gyakorlaton, és nagyon kedvező tapasztalatokat szereztem. A szülésznek készülő orvosok között egyre több a nő, ami jelentős változás a korábbiakhoz képest. Kifejezetten tetszik, hogy ez a szakma olyan mozgalmas, sokszínű: fiataltól idős korig mindenféle korú pácienssel foglalkozni lehet, s a problémák is igen szerteágazóak.
– BÁ: Nekem sem voltak kellemetlen tapasztalataim. Nyolc éve dolgozom szülész-nőgyógyászként. Eddigi munkahelyeimen mindenütt kulturált volt a légkör, odafigyeltek rám. Igaz, a szegedi klinikára, ahol a pályafutásomat



kezdtem, eleinte nem akartak felvenni. Aztán inkább tudományos munkára akartak rábeszélni, arra hivatkoztak, hogy egy nő nem bírja azt a fizikai megterhelést, amivel a szülészorvos munkája jár. S mivel még egyetemi hallgatóként ultrahangtechnikával kezdtem foglalkozni, folytattam ezt, s szakterületemmé vált a 3D ultrahang. Ugyanakkor tény, hogy a nővérek is három műszakban dolgoznak, s igencsak megerőltető fizikai munkát végzenek, mégsem kérdőjelezi meg senki, hogy vajon nőként alkalmasak-e erre. Amikor öt év után eljöttem a klinikáról, érzékelni lehetett a szemléletváltást, már hárman voltunk nők, és újabb kettőt vettek fel azóta. Bízom benne, hogy tíz év múlva ez már nem lesz kérdés, mert olyan sok nő lesz a szakmában, mint számos más országban a világon.
– A „nyers testi erő” valóban olyan fontos erény lenne egy nőgyógyásznál?
– BÁ: Manapság a kulturált helyeken – legalábbis nyilvánosan – elítélik azt a gyakorlatot, hogy a szülész „kinyomja” a kismamából a gyereket. Valójában erre gondolnak, amikor a fizikai erőnlétet emlegetik. Számomra egy nőgyógyász esetében az etikus magatartás, a szaktudás és a kézügyesség lényegesen fontosabb tulajdonságnak számít.
– BJ: Egyetértek Ágotával. Nyers testi erő helyett inkább állóképességet mondanék, arra ugyanis nagy szüksége van a szülésznek. Hiszen nem ritka, hogy huszonnégy órát dolgozunk egyfolytában, vagy mindössze néhány órányi alvás után hívnak szüléshez.
– Mi befolyásolta leginkább a szemléletmódjukat?
– BÁ: Szívesen és nagy lelkesedéssel vetettem magam a tudományos munkába. Amerikában is dolgoztam egy évig, tudományos munkát végeztem 3D ultrahangvizsgálatokkal kapcsolatban. Az ottani szemléletmód is befolyásolt természetesen, de azt örömmel tapasztaltam, hogy a hazai orvoslás színvonala nem alacsonyabb a tengerentúlinál. A szaktudás mellett a mindennapi munkámban fontosak számomra a megérzéseim is. A szülő nők részéről manapság óriási az igény az alternatívnak nevezett szülésvezetésre. Én is igyekszem figyelembe venni a kismamák elvárásait, bár bevallom, meglepődtem, amikor az első szülési tervvel találkoztam. Az én munkámat, szerepemet voltaképpen kevésbé befolyásolják azok a kérések, amelyek például a szülési testhelyzet megválasztására vagy a gátvédelemre vonatkoznak. Alkalmazkodom a kismamákhoz, a szülésznők örömét és munkáját pedig nem akarom elvenni: nálunk, a Kútvölgyiben a bábák végzik a gátvédelmet, ők kísérik végig a vajúdót. Rám, orvosra igazából csak akkor van szükség, ha valami probléma lép fel.
– BJ: Sokszor bábaként vagyok jelen a szüléseknél. Legalábbis így érzem, amikor én masszírozom a vajúdó derekát, amikor megengedem, hogy a nyakamba kapaszkodjék, vagy mellétérdelek a földre. A Péterfyben sokan szülnek epidurális érzéstelenítéssel. Amikor a fájdalmat kikapcsolják, nincs igény erre. Aki engem választ, általában aktívan éli meg a vajúdást, s én vállalom azt a testi-lelki közösséget, ami köztünk létrejön. Nem biztos, hogy ugyanez egy férfi orvossal is megvalósítható. A szülés közben zajló lelki folyamatok megismerésének igénye hozta, hogy pszichoterápiás képzést is végeztem. Rájöttem, milyen fontos, hogy a kismamának milyen a viszonya női mivoltához. Ez a szülés komplikációmentességét is befolyásolja, ezért én lelki támogatást is szeretnék nyújtani a kismamának. Ha történetesen andrológus lennék, ugyanilyen fontosnak érezném, hogy megértsem a férfiakat, akiket gyógyítani próbálok.
– Saját szülésélményeitek hogyan érintették a munkátokat?
– BJ: Első és második szülésem (tizennyolc és tizennégy évvel ezelőtt) „hagyományos” körülmények között zajlott. Magányosnak éreztem magam, pedig voltak körülöttem. Három évvel ezelőtt, a harmadik szülésemnél velem lehetett a férjem. Saját bőrömön tapasztalhattam, milyen fontos ilyenkor az érintése, az igazi együtt szülés, az egymásra figyelés. A szülés intim helyzet, melynél nem kell az orvosnak vagy a szülésznőnek folyamatosan jelen lennie. Fontos, hogy a férj ne csak néző legyen, hiszen a szülés bizonyos értelemben annak a szexuális aktusnak a befejeződése, mely a gyereket létrehozta. Fontos tapasztalat volt, hogy mindezt személyesen átélhettem.
– PA: Nehezebbre számítottam. A tizenhárom órányi vajúdás így utólag is soknak tűnik, de kipihenten érkeztem, és ezért jól bírtam. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy a szülést kísérő orvos empatikus legyen, vagyis átérezze, ami a szülő nőben zajlik. A munkámat biztosan segíteni fogja, hogy személyes élményeim vannak erről.
– BÁ: Az én szülésem nagyjából olyan volt, amilyenre számítottam. Tudtam, hogy kemény lesz, de azért elviselhető, és ez így is volt. Örülök, hogy átélhettem. Érdekes volt, hogy a szülésem idején sem tudtam kikapcsolni az „orvosagyamat”. Sokszor kívülről néztem magam, s mint egyébként is sokszor, elemeztem a helyzetet és magamat. Tudtam, hogy képes leszek megszülni a lányomat. A férjem, aki velem volt, és szintén nőgyógyász, aggódott értem. Talán nyugodtabb lett volna, ha császármetszéssel szülök.




De tudom, hogy egy nő számára mennyire fontos a szülés, illetve az a sikerélmény, hogy végigcsinálta. Orvosként csak igazán indokolt esetben végzek császármetszést. Ha valaki nagyon retteg a szüléstől, és eleve császármetszést szeretne, igyekszem idejében feltárni az okokat, hátha meg tudom nyugtatni. Felajánlom a fájdalomcsillapítás lehetőségét, valamint azt is elmondom, hogy abban az esetben, ha komplikáció adódik, bármikor császármetszést lehet végezni. Ez sokszor elég is, de a mélyen ülő félelmekkel nehéz szembeszállni.
– Hogyan egyeztethető össze a munkájuk során a huszonnégy órás készenlét azzal a ténnyel, hogy családjuk, kisgyerekeik vannak?
– BJ: Nehezen. Otthon is szükség van rám, de a munkaidő-beosztásom, az ügyeleti rend – éppúgy, mint más foglalkozások esetében – nincs tekintettel arra, hogy családanya vagyok. Ha a társadalom igényli, hogy nők is legyenek nőgyógyászok, akkor ezt is figyelembe kellene venni a munkarend kialakításakor. Nekem például nagyon nehéz a reggel nyolc órás munkakezdés, rugalmas munkaidővel jobban boldogulnék. Ha szabadságon vagyok, vagy valamilyen okból nem tudok dolgozni, nem tudom, kinek „adjam át” a szülő nőket, akik hozzám fordultak, és az én szemléletmódomra van szükségük.
– BÁ: Mindig megoldható valahogy, hogy távollétemben bébiszitter vagy a férjem vigyázzon a kislányomra. Nem vállalok sok szülést, mert nem akarom túlságosan gyakran és túl hosszú időre igénybe venni ezt a lehetőséget. Úgy érzem, a gyerekemnek szüksége van rám. Jó megoldás lenne, ha a mai gyakorlattal ellentétben nem meghatározott orvost választana a kismama, hanem egy „csapatot”, mely hasonlóan gondolkodó, hasonló gyakorlatot folytató orvosokból, illetve orvosnőkből állna. A hálapénzrendszer a legnagyobb probléma. Sokkal tisztább lenne a helyzet, ha az orvosok rendes fizetést kapnának.
– BJ: A jövő szülészeinek remélhetőleg nemtől függetlenül jobb lesz a munkamegosztásuk. A férfiaknak sem jó, hogy állandóan készenlétben kell állniuk, bármikor hívhatják őket.

Névjegykártyák

Pop Andrea
– 27 éves, egy négyéves kislány édesanyja
– Ötödéves a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán
– Szuggesztiós képzésen vett részt a Pszichológiai Intézetben Dr. Varga Katalinnál
– Szülész-nőgyógyászként szeretne majd dolgozni

Dr. Bábinszki Ágota
– A Szegedi Tudományegyetemen végezte az orvosi kart 1995-ben, ugyanitt szakvizsgázott
– Jelenleg a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje szülészeti-nőgyógyászati osztályának munkatársa
– PhD-t szerzett háromdimenziós ultrahangtechnika témakörben
– Egy egyéves kislány anyukája, jelenleg gyeden van

Dr. Boros Judit
– 1983-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen
– Integratív pszichoterápiás képzést végzett
– Három gyerek édesanyja
– A budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban szokott szülést vezetni és operálni

Helyszín: A Gundel Étterem különterme, a „Szalon”

Fotó: Békefi Dóri; divatszerkesztő: Király Gabi; smink: Békefi Zsóka
Ruhák: Emporium, Promod, La Calzissima

W. Ungváry Renáta, Hajnal Éva