Mi jár ingyen?
A terhesgondozás, szülészeti ellátás költségeit Magyarországon teljes egészében fedezi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. Ez azt jelenti, hogy szülésért 62 ezer, császármetszés után legalább 142 ezer forint illeti a szülészeti intézményt, ez utóbbi összeg szövődmények esetén magasabb. Az OEP az állampolgárok és munkáltatók egészségbiztosítási járulékából fizeti az egészségügyi szolgáltatásokat. (A jelenlegi jogszabályok értelmében a járulék összege a bruttó bér 15 százaléka, ennek kétharmadát a munkáltató fizeti.) Mindez azt jelenti, hogy a kismamának sem a terhesgondozásért, sem a szülésért nem kell külön fizetnie, hiszen ezek az alapellátás részeként minden biztosított állampolgárnak járnak. Számos olvasói levelünk bizonyítja, hogy azok a szülő nők is színvonalas, udvarias ellátásra számíthatnak, akik nem fogadott orvosnál szülnek, sőt arra is akad példa, hogy a hálapénzt nem is fogadja el az akkor éppen ügyeletes szülész. Sajnos ellenpélda is jócskán akad: a fogadott orvos nélkül szülni érkező kismama sokszor úgy érzi, nem figyelnek rá eléggé, nem figyelmesek vele, magára hagyják s mindezt annak tulajdonítja, hogy nem tartották fizető betegnek. Persze ha egészen őszinték akarunk lenni, azt is meg kell említenünk, hogy ilyen élményekről azok is beszámolnak, akik előre megbeszélt tarifát fizettek fogadott orvosuknak.
Az orvosi kamara állásfoglalása a hálapénzről
Már a TÁRKI 1999-es felméréséből kiderült, hogy a hálapénzkérdésben az orvosok és a lakosság megítélése szerint legnagyobb arányban a szülészek érdekeltek. A kamara szerint az előre kialkudott tarifa elítélendő és etikátlan, a kezelés után adott hálapénz viszont elfogadható. A szakmán belül a szülészek helyzete kivételes, nekik jár a külön díjazás, tőlük ugyanis folyamatos készenlétet várnak el a páciensek, amit más módon, mint külön pénzzel, nem lehet elismerni. A szülészeti-nőgyógyászati szakmai kollégium elnöke ugyanakkor elítélte az előre megbeszélt tarifát, ám úgy gondolta, az utólag adott (semmiképp sem kikényszerített) hálapénz nem kifogásolható. Maradna tehát a bizonytalanság? Ha a kismama tudni szeretné a várt összeg nagyságát, nyomozómunkát kell folytatnia? Úgy tűnik, igen.
Reform helyett látszatmegoldás
A hálapénzzel kapcsolatban véleményt nyilvánító közgazdászok érdekes módon nem sorolják fel a probléma lehetséges megoldásai közt a kismama pénzbeli hálálkodásának legalizálását. Egy közgazdász számára ugyanis nem létezik olyan pénzügyi kategória, hogy amennyit gondol. A gazdasági szakember az egészségügyet is a piacgazdaság egyik (speciális) színterének tekinti, s megállapítja, hogy Magyarországon a több évtizedes alulfinanszírozás miatt egyfajta hiánygazdasággal állunk szemben az egészségügyben, s ezt a hiányt a betegek fedezik a hálapénzzel. (A hálapénzzel a beteg az orvos személyre szóló törődését, az extra szolgáltatást szeretne megvásárolni.) Ez akár örvendetes tény is lehetne, ha a hálapénz az ellátórendszerbe folyna vissza, vagy legalább arányosan oszlana meg az orvosok és szakdolgozók között. Ez azonban nincs így, sőt, a Jelentés az orvosi hálapénzről című tanulmánykötetben olvasható elemzés további részéből az is kiderül, hogy a hálapénzből részesülő orvosok (ők csupán az orvostársadalom kisebbik hányadát teszik ki) érdekeltek a jelenlegi rendszer fenntartásában. Érdemes elgondolkodni azon a felsoroláson, melyben a hálapénzforgalom károsnak tartott következményeit sorolja fel Dr. Bordás István közgazdász:
Fenntartja az ágycentrikus ellátási struktúrát.
Túlápolást, túlgyógyszerezést, nem indokolt esetek kórházba küldését eredményezi.
Drága, túlértékelt vizsgálati eljárások indokolatlan alkalmazásához vezet.
Szakmán belüli feszültségeket kelt, az orvosi együttműködés, a teammunka szétzilálódik.
A szülészeti ellátás területén alighanem az összes felsorolt káros hatás érvényesül tehetjük hozzá csüggedten, ráadásul betegségről, kóros állapotról az esetek többségében szerencsére szó sincs. A tét mégis óriási, hiszen mindenki egészséges babát szeretne, s valójában azért fizet, mert úgy véli, ezzel vásárolhatja mindazt a törődést, gondosságot, ami e cél megvalósulásához szükséges.
Egy megoldás: “copayment”
Az egészségügyi reformról naponta hallunk, olvasunk. A hírekből kiderül, hogy nincsenek egységes elképzelések arról, hogyan kellene változtatni a jelenlegi helyzeten, abban azonban mindenki egyetért, hogy tiszta, átlátható, azaz legális viszonyokat kellene teremteni. Az orvosok jelentős fizetésemelése a szakértők többsége szerint önmagában nem oldaná meg a problémát, hiszen a páciens továbbra is úgy érezné, fizetnie kell. Sokan úgy gondolják, akkor történne mélyreható változás, ha a páciensnek kellene kifizetnie az egészségügyi szolgáltatás árának legalább egy részét (ez a copayment), miközben az alapellátás igénybevételére a kötelező járulék fizetése jogosítaná fel. Az embereknek ugyanakkor megvolna a lehetőségük arra, hogy magánbiztosító társaságoknál kiegészítő biztosítást kössenek. Ebben a vegyes rendszerben tehát a kevésbé tehetős páciensek színvonalas alapellátása is biztosított lenne. A hálapénzrendszer megszűnése ugyanakkor lehetővé tenné azt is, hogy fogadott orvos helyett, akinek munkaidőtől függetlenül bármikor rendelkezésre kell állnia jelenleg, a kismamák orvos teamhez fordulhatnának, melynek tagjai azonos szemléletmód szerint, azonos színvonalon látnák el őt, mindig a csoportnak az a tagja, aki éppen dolgozik a szülés, illetve a soron következő vizsgálat időpontjában. Olyan megoldás is létezik, amikor magát az alapellátást a biztosító finanszírozza, ám az úgynevezett készenléti díjat (a szülész munkaidőn kívüli behívásáért járó összeget) a szülő nőnek kell fizetnie. Németországban például a tervezett otthonszüléseknél működik ez a rendszer, a kórházakban nincs orvosválasztás. Így olyan esetek sem fordulhatnak elő, hogy egy kismamának azért indítják vagy gyorsítják a szülését, hogy választott orvosa ügyeleti idejében megszüljön.
A tettek mezején
A hálapénzzel kapcsolatos szociológiai kutatások, közgazdasági okfejtések, interneten zajló viták roppant érdekesek és tanulságosak még a kívülállók számára is. Az viszont a kérdés beható tanulmányozása után sem derül ki, hogy akkor itt és most mit is kellene tennie a kismamának, ha optimális szülészeti ellátásban szeretne részesülni, és orvosát sem szeretné megsérteni vagy elveszíteni, vagy éppenséggel alulfizetni. Először azt kellene tisztázni, kinek mit jelent az optimális ellátás! Az egyik nő még fizetni is hajlandó azért, hogy minél kevesebbszer vizsgálják meg, és minél kevesebb beavatkozást végezzenek nála, és lehetőleg saját ritmusában, saját elképzelései szerint szülhessen. Az orvos ebben az esetben voltaképpen csak biztos háttérnek kell. A kismama ebben az esetben paradox módon éppen azért fizet, hogy ha csak egy mód van rá, ne tegyenek vele semmit. Ám ha ezek az igények nem fogalmazódnak meg például szülési terv formájában vagy egy tisztázó beszélgetés során, az orvos talán éppen fordítva cselekszik. Mert másféle igények is léteznek. Van, akit az nyugtat meg, ha minden hónapban megvizsgálja az orvosa, és az összes létező vizsgálatot és szűrést elvégzik nála. Van, akinek a szülés alatti fájdalomcsillapítás vagy a császármetszés a leglényegesebb szempont. Ha a páciens és az orvos egymásra talál, az már fél sikernek számít. Hallgatólagos elvárások helyett mindkét fél akkor jár jól, ha világosan és érthetően megfogalmazza a maga szempontjait. A többit néma csend övezi, legalábbis egyelőre és jobb híján.
Illusztráció: Lévai Dóri