A Kitolás című könyv olvasása közben a sokat próbált szülőket is fenyegeti a
sikongva nevetés veszélye. A remekmű szerzője legnagyobb örömünkre a Kismamában folytatja!
Drága leendő vagy aránylag friss apák,
miközben ezt írom, lassan szárad a nyállal kevert vér a jobb vállamon, ahová Borisz a fejét hajtotta, miután a hirtelen üvöltésre felrohantam a víkendház emeletére, és három komolyabb vértócsa mértani középpontjában megtaláltam a kábán tántorgó gyereket, aki úgy nézett ki, mintha egy csintalan tündér álmában az arcára ejtett volna egy üllőt, aztán állcsúcson vágta volna. De mégsem a mesék közkedvelt szereplője tett kirándulást az extrém sportok kegyetlen világába, hanem annyi történt, hogy az alvó kisded legurult a matracról, merthogy még nincs két utazóágyunk. Rövid szemrevételezés után kiderült, hogy mégsem törtek ki a fogai, csak a szája repedt föl, így megkönnyebbült sóhajjal visszafektettem, lenyugtattam a rácsos ágyikójában eddig békésen szuszogó, az eseményekre megkergült angolna módjára reagáló Miriamot, aztán lemásztam a földszintre, és visszaültem a laptop elé.
Nem rossz dolog, ha az ember derűsen tud rápillantani egy nyílt sebre, de ez önmagában mégsem indokolja a gyerekvállalást, hacsak nem az volt életed álma, hogy fesztelenül tudjál mozogni egy kizárólag agysebészekből álló társaságban. Idővel mégis szinte mindenkivel megesik, hogy a csaja egy szép
A pillanat tehát úgyis el fog jönni egyszer, vagy talán már meg is történt, te pedig jó eséllyel boldog rémülettel reagálsz, feltéve, hogy a leendő anya nem egy harcművész élettársa, mert ekkor talán az érzés második összetevője fog dominálni. A kezdeti, semmihez sem hasonlítható érzés lecsengése után a legtöbb leendő apa tanácstalanul bámul maga elé: mi lesz most velem?
A csajoknak könnyű. A dolgok menete nekik ettől kezdve világos. Először is jól el fognak formátlanodni, aztán elvesztik az állásukat, hogy pár hétre rá a Nyolcadik utas a halál nagyjelenetét überelő külsőségek között kipréseljék magukból a gyereket, aki apró, de találékony rabszolgahajcsár módjára egzecíroztatni fogja őket a rákövetkező 18-42 évben, hogy amikor végre szusszannának egy cseppet, az ennivaló csöppség megjelenjen egy ráncos arcú, bömbölő unokával, és elhúzzon Thaiföldre kikapcsolódni. Nincs felszabadítóbb a kiszámítható jövőképnél.
Az apáknak viszont marad a rémisztő bizonytalanság. Tudok-e továbbra is heti háromszor önfeledten focizni, vagy kénytelen leszek rossz lelkiismerettel rúgni a labdát hétfőn, szerdán és pénteken? Hogyan reagáljak, ha a csöppség összenyálazza a kedvenc modellrepülőmet? Kérdések sora válasz nélkül. És ha az a furcsa gondolatod támadna, hogy ne csak bottal piszkáld meg a betolakodót, hanem mondjuk bepelenkázd, megfürdesd vagy játsszál vele, akkor még nehezebb a helyzet. A csajoknak ott van például az anyjuk meg a sok nőrokon információforrásnak. De próbáld csak meg megkérdezni apádat vagy a családban orákulumként tisztelt Putyi bácsit, hogy mondd csak, papa/Putyi bácsi, te mivel bányásztad ki a fikát az orromból csecsemőkoromban? Szerinted is jó a cigányfúró, vagy próbálkozzak kompresszorral?
Annak idején én is pont ilyen megoldhatatlan kérdésekkel viaskodtam, ezért már-már lelkiismereti kérdés volt, hogy igent mondjak a felkérésre, miszerint legyek én a Kismama korszerű Putyi bácsija, és fiatal apaként próbáljam meg oszlatni a sorstársaimat ledermesztő félelmet a kis betolakodótól. A gyerekvállalás ugyanis alapjában nagyon vicces dolog, én pedig a másfél év alatt kipréselt két gyermek után ma is pont 73 kilót nyomok, mint előtte, és a mellem sem lóg.
Ijesztő leleplezések a következő hónaptól, találkozunk októberben.