Máskor viszont az első mondatok után úgy érzem, ez telefonon nem fog menni. Mindenképpen látnom kellene a csecsemőt, a szoptatást akkor, ha például azért keres meg az anyuka, mert sebes a mellbimbója, vagy nem tudja rendesen mellre tenni a kisbabáját.
Jókedvűen és örömmel
Május utolsó napjaiban, egy igen késői órán ért el Szilvi e-mailje Újvidékről. Az ő története abszolút csúcstartó, mert még soha senkivel nem leveleztem ilyen sokat egyetlen, ám annál makacsabb probléma miatt. Első gyerekét, aki szájpadhasadékkal született, nem tudta szoptatni. Második gyereke, egy egészséges, életerős kisfiú rögtön ügyesen nekilátott a szopásnak, eleinte nem is volt gond. Ám másfél hónappal a szülés után a kétségbeesés szélére sodródott Szilvi, mert egy nyolcszor két milliméteres seb volt a mellbimbóján, amely öt hete nem gyógyult. Annyira szeretnék végre rendesen, jókedvűen és örömmel szoptatni, de csak fáj és fáj. Az első e-mailváltás után rögtön kiderült, hogy Szilvi nagyon tájékozott, sokat olvasott a szoptatásról, s nem használ sem cumit, sem cumisüveget, azt tehát kizárhattuk, hogy Gergő cumizavaros lenne, s emiatt szopna rossz technikával. Küldtem neki egy hosszú kérdéssort, amire Szilvi azonnal válaszolt is. Kiderült, hogy befelé fordul a mellbimbója, a sebet pedig fújta már hajszárítóval, kente fertőtlenítős oldattal, antibiotikumos kenőccsel, aloé vera géllel és még egy-két másféle készítménnyel, amelyeket különféle sebekre szoktak javasolni. Arra gondoltam, biztosan a szokatlan bimbóforma a sebesedés oka, és csak azért nem javul, mert nem mellbimbóra való szerekkel kezelték idáig. Ráadásul a hajszárítózás kifejezetten káros. Mindezt gyorsan megírtam Szilvinek, s csupa olyasmit javasoltam, ami ilyenkor segíteni szokott: hagyja levegőn száradni, ne csomagolja be, ne kenjen rá semmit, figyeljen arra, hogy minél jobban kapja be Gergő a mellbimbót.
Ezen a ponton véget érhetett volna a történet. Tegyük fel, hogy Szilvi nem jelentkezik többé, és én sem írok neki, mert a családom, a munkám és a napi rengeteg telefonos és személyes segítségnyújtás után erre egyszerűen nincs energiám. Szilvi megállapíthatta volna, hogy én sem tudtam neki semmi hasznosat mondani, pedig azt állítom magamról, hogy szoptatási tanácsadó vagyok. Neki annyira súlyos a baja, hogy mindenki csak tanácstalanul hümmög a probléma hallatán. Abbahagyja a szoptatást, majd pár hónappal később megírja egy babamama újságnak, hogy szoptatni bizony nem tud mindenki, például neki sem sikerült, mert senki sem tudott segíteni a baján. És milyen igaza lenne!
De Szilvi nem így tett. Nemsokára azt írta, hogy ezeken a tanácsokon már részben túl van, de továbbra sincs változás, és nagyon fáj. A leírtak alapján nem volt újabb tippem, ezért kértem, küldjön e-mailen fotókat Gergő nyitott szájáról ahol jól látszik a nyelve , a szoptatásról, valamint a sebről. Másnap vagy harmadnap meg is érkeztek a képek. A seb nagyon csúnyán festett, a szoptatási testhelyzet a képen nem volt rossz, ám a kisfiú nyelve határozottan úgy nézett ki, mintha le lenne nőve: középen jellegzetes behúzódás látszott, viszonylag rövidnek, szív alakúnak tűnt. A biztonság kedvéért elküldtem ezt a képet a többi szoptatási szaktanácsadónak is, és ők is ugyanazt látták rajta, amit én: egy lenőtt nyelvecskét. Tehát ez a baj! A lenőtt nyelv nem tudja rendesen körülölelni és tartani a mellbimbót, ezért keletkeznek a csúnya sérülések. Szilvit tehát orvoshoz küldtem, ilyenkor fel szokták vágni a nyelvféket, s pár napon belül rendeződik a helyzet. Mivel épp hétvége volt, váltottunk még néhány e-mailt erről a témáról. Kiderült, hogy a nagylánynak is ilyen alakú a nyelve, s Szilvi most amiatt aggódott, nem fog-e fájni ez a művelet Gergőnek. Megnyugtatásul küldtem neki néhány képet lenőtt nyelvű babákról, magáról a kis nyisszantásról és az utána pár perccel békésen szopó babáról, majd pár héttel későbbi felvételt a gyógyult, immár szépen kiölthető nyelvecskéről. De még mindig ott tartottunk, hogy a seb a mellbimbón irgalmatlanul fájt.
Mélyponton
A gyerekorvos szerint nem volt lenőve a nyelv. Szilvi fül-orr-gégészhez is elvitte Gergőt, aki ugyanezt mondta. Nem akarom untatni az olvasókat hosszas levelezésünk részletezésével, de ezen a ponton úgy éreztem, jobb, ha nem fecsérelünk erre több időt. Ezt a sebet nem fogom tudni több száz kilométer távolságból, fotók alapján meggyógyítani. Talán fáradt is lehettem rendszerint késő este válaszolgattam Szilvi mailjeire. Már a huszadik-huszonötödik üzenetnél tartottunk anélkül, hogy a leghaloványabb javulás is mutatkozott volna. Ám Szilvi szerencsére nem hagyta annyiban, ő nem adta fel, mert neki nagyon fájt. Újabb és újabb kérdésekkel, kedves fotókkal, rajzocskákkal bombázott, így kénytelen voltam tovább gondolkodni, mert hát valamilyen megoldásnak csak kell léteznie.
Megint végigolvastam levelezésünket, elejétől végéig. A hosszú repedés akkor keletkezett, amikor Szilvi egyszer óvatlanul húzta ki Gergő szájából a mellbimbóját, anélkül, hogy előbb a kisujjával megszakította volna a vákuumot. És a másik sérülés? A seb valószínűleg felülfertőződött, talán gombával. A lapos mellbimbó a nem egészen tökéletes testhelyzet miatt szopizás közben újra és újra kicsúszhatott a kisbaba szájából. Tehát azt javasoltam Szilvinek, írasson fel az orvosával gombaölő hatóanyagot tartalmazó kenőcsöt, és bölcsőtartás helyett szoptasson hónaljtartásban.
A hónaljtartás tapasztalataim szerint azért nagyon hasznos, mert másféle pozícióban kerül a baba szájába a bimbó, jobban tartható és irányítható a baba feje, közelebb lehet vinni a mellbimbóhoz. Ebben a testtartásban a baba jobban ki tudja üríteni a mell hónalj felé eső részét. Ágy szélén lehet a legjobban megoldani, a kicsit összetekert takaróra, nagypárnára vagy szopis párnára lehet fektetni. Hátránya, hogy hosszú távon valóban fárasztó egy kicsit, hiszen az anya háta nem tud megfelelően támaszkodni, és a karja is elfáradhat, ha hosszúra nyúlik a szoptatás.
Ebben a körben ismét újabb tíz e-mailt váltottunk, Szilvi mindenre nagyon részletesen rákérdezett. Végül újabb fotókat küldtem, ezúttal a kéztartásról, a testhelyzetről.
Tíz nappal az első e-mailváltás után végre azt írta Szilvi: úgy tűnik, beválik a hónaljtartás, már nem fáj, de a seb változatlanul ott van, ugyanakkor a kenőcsöt hasznosnak érzi. Ezután úgy döntött, egy napig szünetelteti a szoptatást, kézzel óvatosan lefeji a tejet. Kíváncsian és némi kétkedéssel vártam az eredményt. Három nappal később az egyik seb már begyógyult, a másik viszont megint fájni kezdett, valamint Szilvi dereka is begörcsölt a hónaljtartástól, elég kényelmetlennek találta, de azért kitartott. Június végére a sebek begyógyultak, de jött egy túltelítődés és mellgyulladás. Ezt már csak utólag írta meg Szilvi, egyedül is boldogult vele.
Egy hónappal később
Már július utolsó hetében jártunk, amikor Szilvi ismét jelentkezett. A fájdalom megszűnt, a seb begyógyult. Továbbra is hónaljtartásban szoptat, bár kissé fárasztó és kényelmetlen, de bölcsőtartásban újra és újra előjön a fájdalom, szerencsére csak az egyik oldalon.
Akkor azért fellélegeztem. Túl vagyunk rajta. Búcsúzóul még újra megírom Szilvinek, hogy figyeljen oda Gergő ajkaira: biggyedjenek ki alul-felül, ha szopik. Az még hozzátartozik a történethez, hogy pár nappal később Szilvi ez idáig legutolsó kérdése arról szólt, egy vagy két mellből szoptasson-e, mert eddig kettőből szoptatott, de most rászólt a gyerekorvos, hogy egyszerre csak egyet adjon oda. Ez az a pont, amikor mélységes megnyugvás tölt el, pedig akár a hajamat is téphetném. Gergő remekül gyarapodik, Szilvinek végre semmije sem fáj (csak a dereka egy kicsit), pontosan tudja már, mikor, hogyan és mennyi ideig szoptasson, vagyis semmi szüksége semmiféle tanácsra, főként arról nem,
Kedvenc történeteiből válogatott W. Ungváry Renáta szoptatási tanácsadó IBCLC
Fotó: Rátkai Éva
Fotónk csak illusztráció! A történetben szereplő neveket megváltoztattuk.