Lassan egy hónapja családunk új otthona a Dél-Afrikai Köztársaság. Tíz hónapra jöttünk, férjem kutatását és az én gyerekkori álmaimat követve. Az álomban ugyan még nem szerepelt két pici gyerek, ma viszont már itt van velünk hároméves lányunk, Kendra, és egyéves kisfiunk, Patrik is. Velük igazán izgalmas ez az egész!
A váratlan események mindjárt a repülőn kezdődtek, amikor is az előre gondosan lefoglalt ülések ellenére nem egymás mellé szólt a jegyünk. Szerencsére néhány utas úgy vélte, talán mégiscsak jobb lesz mindenkinek, ha a gyerekek a szüleikkel ülhetnek a 11 órás úton
helycsere, és végül még aludni is tudtunk kicsit. Tapasztalt utazó barátaink jó tanácsa is bevált: egy tekercs cellux hosszasan elszórakoztat egy egyéves gyereket!
Johannesburgba érve várt az újabb meglepetés: a szintén jó előre megszervezett gyerekülések sehol. Mondták, hogy ugyan minek az, szokjuk meg, ez itt Afrika. Na, ezt ekkor hallottuk először, aztán azóta még számtalanszor! Mindenesetre megvártuk az üléseket öt óra elteltével meg is hozták őket.
Végre indulhattunk volna Giyaniba, leendő otthonunkba. Csakhogy leendő lakásunkból még nem költözött ki az előző lakó, és közölte, hogy ez nem is áll szándékában. Szerencsére egy ismerős befogadott minket gyerekestől, bőröndöstől, hiszen akkor még csak egy-két napról volt szó. Azóta megtanultuk az afrikai idő fogalmát: két nap lehet nyugodtan két hét is, a 11-re megbeszélt telefonhívás jó, ha délre befut, ha azt mondják szerdára kész, nem tudni melyik szerda lesz az. Nagylelkű ismerősünk ezt sejthette, mert tizenöt nap ottlét után még mindig nem panaszkodott. Hamarosan hol az egyik, hol a másik csemeténk lázasodott be, enni nem ettek, nem tudtuk mi van velük, vajon az utazás viselte-e meg őket ennyire, vagy máris maláriásak? Aztán az egyik esti fürdetésnél akkor éppen volt melegvíz gyanús pöttyöket vettünk észre, és kitört a bárányhimlő. Akkor hát karantén. Az új barátok egyelőre a lakásban és
A napok békésen teltek: nagyokat sétáltunk, homokoztunk, ganajtúró bogarakat hajkurásztunk, ismerkedtünk az afrikai vadon hangjaival. A családfő még gasztronómiai kísérletre is vállalkozott, finom lekvárt főzött marulából. Ez egy ringlószerű gyümölcs, amiből lekvár mellett még sokmindent készítenek a helyiek. A fő specialitás a marula-sör, amit az utak mentén az árnyékban üldögélő asszonyok hatalmas vödrökből árulnak naphosszat. Megkóstoltuk, engem cukrozott krétás vízre emlékeztet.
Alig három hét elteltével jött a hír, hogy üres a lakás, költözhetünk. Kifestettünk, takarítottunk, és egész otthonos helyünk lett. Pár napig még várnunk kellett az előző hétre ígért hűtőszekrényre, de sikerült, beköltöztünk! Következő beszámolómat már innen, Giyániból írhatom. Izgalmas lesz megismerni az itteni életet, szokásokat, ételeket, embereket!