Meglepetés Anyák napjára

nlc | 2005. Május 01.
Saját meglepetéseinket gyûjtöttük össze ebbe az ünnepi csokorba, melyet most kivételesen nem kiöltöztetett apróságok, hanem kismamák, édesanyák nyújtanak át Önnek, kedves olvasó.





Mi mindannyian meglepődtünk, mennyire más a valóság, mint amit vártunk. A kis „valóságokat”, legalább is fejenként a legkisebbeket magunkkal hoztuk, hogy a tavaszi fényben Tündi, a fotós, készíthessen rólunk egy igazi ünnepi képet. Míg igazgatott bennünket, megbeszéltük a meglepetéseinket:


Sárdi Enikő (Andris babával, legfölül):
Amióta gyerekeim vannak, képes vagyok arra, amire korábban sosem: jókat bőgni bármilyen romantikus jeleneten, ugyanakkor képtelen arra, amire régebben bármikor: a híradóban kettőnél több katasztrófatudósítást végignézni. Nekem már az is horror, amikor a Colombo-ban a gyilkos belekeveri a mérget az áldozat kávéjába.
Fodor Marcsi (ölében Borsika, a özépső sorban balról):
Amikor a császár után után felébredtem, az volt a legmeglepőbb, hogy milyen pici, törékeny és hogy egyáltalán ő az én babám. Először még félve kérdeztem a nővérkéket, hogy felvehetem, átpelenkázhatom, szabad megszoptatnom….? Mire ők meglepődve modták,hogy persze, anyuka, hiszen a magáé. Anyuka, én…?
Sződy Judit (mögötte Juli, s középső sorban jobbról):
Minden alkalommal újra felfedeztem, hogy egy újszülöttet, majd egy kisbabát ellátni egész embert kívánó, huszonnégy órás feladat. Még az utolsó szülés előtt is azt tervezgettem, hogy most aztán igazán rendesen megtanulok angolul, klasszikus gitárt fogok gyakorolni, és saját készítésű tárgyakkal díszítem a lakást.
Rist Lilla (Marcival és Domival, az alső sorban jobbról):
Miközben odaadtam az első fiamnak a nappalaim és az éjszakáim, és azt hittem, hamarosan belehalok a fáradtságba, lassan megváltoztam… Miért? Mert Benedek megtanított adni. Mert mindig egy kicsivel többet kért, mint amit adni jólesett volna. Ezért mélyre kellett nyúlni abba a lelki zsákba, amit mindannyian cipelünk magunkkal. És mert megtanította nekem, hogy mi emberek nem élhetünk magunkért, magunknak, hiszen egymás szeretetének vagyunk kiszolgáltatva.
Mellettük Balányi Klári (Danival, aki az ötödik gyereke):
Csak ennyi volt? Majdnem kiszaladt a számon, amikor Dani megszületett. Az előző négy szülésemhez képest ő szinte fájdalommentesen, szelíden, a család napirendjéhez alkalmazkodva jött a világra. Alig akartam elhinni, hogy már túl vagyunk mindenen, hiszen még el sem kezdődtek a fájások…
Bálits Éva (Petivel, aki két és féléves)
Nem alszik éjjel! De még három hónaposan sem, ahogy a babakönyvek írják! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen is van, és nekem ráadásul három is! De milyen csodásan megtanultuk, hogy lehet együtt a lehető legtöbbet pihenni…
W. Ungváry Renáta (mellette Füli)
Számomra az volt a legmeglepőbb, hogy gyerekeim érdekében sokkal többre lettem képes, mint amit valaha is képzeltem magamról. Személyes ismeretséget köthettem a bennem lakozó, és addig szunnyadó anyatigrissel.

Exit mobile version