Szülõszoba

Csupán néhány centiméternyi az út, amelyet a magzatnak meg kell tennie kifelé, mégis úgy tűnik, ez élete leghosszabb és legnehezebb kirándulása. A vajúdás alatt megváltozik a hagyományos tér- és időérzékelés. Néha évezredek telnek el egyetlen másodperc alatt, máskor hosszú órákat érzékelünk egyetlen pillanatnak. A szülő nő számára úgy tűnik, mintha valamiféle láthatatlan burok venné körül, amelyen még a szavak is nehezen hatolnak keresztül.

Az eggyé válás állapota
Sokak szerint a fájdalomérzet játszik kulcsszerepet e nem mindennapi állapot létrejöttében. Az ismert pszichológus, Feldmár András szerint eljön egy pillanat, amikor olyan fokúvá válik a fájdalom, hogy a folyamat átfordul, a szervezetben fáldalomcsillapító hatású anyag kezd termelődni. Ilyenkor a szülő nő „felülkerekedik a fájdalmon, egy olyan tudatállapotba kerül, amelyben már nem baj, hogy van fájdalom, mert amíg csak fájt, fájt, fájt, addig úgy érezte, hogy egyedül van. De ebből az egyedüllétből áttört az eggyé válás állapotába.”

Szerencsés esetben a befelé fordulás olyan szintet is elérhet, hogy a szülő nő nem érzékeli azokat a külvilágból érkező ingereket, amelyek közvetlenül nem rá tartoznak. Sokszor előfordulhat azonban, hogy egyik pillanatról a másikra kizökken ebből a különleges helyzetből. Abban, hogy ez ne történjen meg, és minden zavartalanul haladjon, a kísérőknek van kulcsszerepük – az orvosnak, a szülésznőnek, az édesapának. Az ő feladatuk, hogy óvják a nőt minden zavaró tényezőtől. Egy ajtócsapódás, egy idegen megjelenése, de akár az oda nem illő szavak is kizökkenthetik a szülés folyamatából, vagyis összességében minden olyasmi, ami a vajúdó ellenére van. Michel Odent francia szülészorvos szerint a vajúdáshoz senki és semmi nem kell, csak egy kellemes kuckó, ahol félhomály van és meleg. Az orvos, illetve a szülésznő feladata pedig a csendes szemlélődés. Méghozzá az ítélkezés nélküli szemlélődés. A megváltozott tudatállapot ugyanis gyakran készteti a vajúdót arra, hogy furcsán beszéljen és cselekedjen. Ellökheti magától a segítő kezet, ráordíthat a párjára, hogy hagyja őt békén, kiabálhat, táncolhat és énekelhet a szoba közepén. Az ehhez hasonló szokatlan cselekedetek nem azt jelzik, hogy a vajúdó összeférhetetlen és hisztis. Ellenkezőleg: azt, hogy jó úton halad!

Nagyon fontos tehát, hogy mindenki, aki a szülésnél jelen van, tiszteletben tartsa az életet adó nőt, és kellő alázattal legyen jelen ebben a nem mindennapi pillanatban. Még lényegesebb azonban, hogy maga a vajúdó képes legyen elfogadni ezt a szokatlan helyzetet. Hétköznapi életünkben egyáltalán nem szokványos ugyanis, hogy hangosan világgá kürtöljük érzéseinket, esetleges fájdalmunkat. A fájdalom a mi kultúránkban olyasvalami, amit azonnal meg kell szüntetni. Itt azonban igenis helye van ennek az érzésnek. A fájdalom ugyanis jó barát. A vajúdás egyik nagy csodája, hogy minél inkább támogató erőként gondolunk rá, annál kevésbé érezzük majd tűrhetetlennek és félelmetesnek. Talán segít az is, ha végiggondoljuk, a méhösszehúzódásokat az oxitocin nevű hormon okozza, az, amelyet hagyományosan örömhormonnak vagy szeretethormonnak is szokás nevezni. Akkor is ez termelődött a szervezetünkben, és okozott gyönyörérzetet, amikor a gyerekünk megfogant…

Beavatkozások a kórházban
A kórházba érkező vajúdó nők ma igen változó gyakorlattal találhatják szemben magukat. Ezért fontos, hogy előre tisztázzuk – magunkban –, mi mit várunk el, mit szeretnénk. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO sok olyan beavatkozást sorol a kerülendők közé, amelyeket még ma is alkalmaznak a legtöbb szülészeti intézményben. A WHO például nem támogatja a rutinszerűen végzett beöntést és borotválást, de a magzat folyamatos monitorizálását (IDE CERUZA) sem, csak akkor, ha valami miatt szövődményre lehet számtani, mint például indított szülések esetében. Azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyáltalán nem minden szülő nő érzi kellemetlennek vagy zavarónak ezeket a beavatkozásokat, sokak számára kifejezetten megnyugtatóak. Folyamatos NST-vizsgálat mellett is haladhat a szülés a maga belső ritmusa szerint. De érdemes tisztában lenni azzal, hogy a monitorizálás egyúttal ágyhoz kötöttséget is jelent, és ezzel azt is, hogy a kismama nem választhatja meg szabadon a testhelyzetét. Ez gyakran bizonyul hátráltató tényezőnek, a szülés üteme lelassulhat.
A szülészeti tankönyvek szerint a vajúdás hossza általában hat-nyolc óra, ami ettől eltér, azt többnyire kórosnak tekintik a fertőzésveszély miatt. Ezért, ha a szülészorvos úgy látja, hogy a vajúdás üteme nem megfelelő, akkor további beavatkozásokkal vagy gyógyszerrel – oxitocinnal – segíti elő a tágulást. A szülés gyorsítására szolgálhat a burokrepesztés is. Ez erőteljesebb munkára ösztönzi a méhet, többnyire hirtelen fellépő, erős fájásokat okoz. Hátránya, hogy tovább növeli a fertőzés kockázatát, ezért a szülést meghatározott időn belül be kell fejezni. Vagyis újabb beavatkozásokat vonhat maga után. Érdemes tudni, hogy a gyakori belső vizsgálat is növeli a fertőzésveszélyt. A WHO ajánlásában ezért az szerepel, hogy „a korai burokrepesztés mint rutineljárás nem indokolt.”
Az oxitocin-infúzió a leggyakrabban alkalmazott beavatkozások közé tartozik. Gyakran indítják ezzel a szülést, és sokszor alkalmazzák „fájásgyengeség” esetén vagy akkor, ha a vajúdás valamilyen okból megáll, vagy a fájások hatástalanná válnak. Ez igen hatékony eszköze a szülés gyorsításának, ha a fertőzésveszély vagy más kockázati tényezők miatt hamarosan be kell fejezni. Komoly hátrányai is vannak azonban. Állatkísérletekből tudjuk, hogy a vénásan adagolt oxitocin leálltja a belső hormonképződést, nem jut el az agyba, ezért nem váltja ki az anyai viselkedésformákat sem. A vajúdásra azért is hat hátrányosan, mert ágyhoz köti a szülő nőt, és felborítja azt a kényes hormonegyensúlyt, amely hozzájárul a megváltozott tudatállapot kialakuláshoz, és ezzel megnehezíti a szülő nő munkáját.

Háborítatlanul
A tapasztalatok szerint a vajúdás akkor zajlik jó ütemben, ha a szülő nő biztonságban érzi magát, ha olyan környezetet teremtünk számára, ahol háborítatlanul, a maga módján és a maga ütemében szülhet. Erre kórházi körülmények között is lehet törekedni. Számtalan magyarországi szülészeti intézmény jó példája bizonyítja, hogy ez lehetséges. Michel Odent is egy francia kisváros kórházának szülőszobáját alakította át úgy, hogy emlékeztessen az otthoni kényelemre. A háborítatlan szülés lényege tehát nem a helyszín, hanem a nő igényeinek, a szülés folyamatának tiszteletben tartása.
– Otthon szüléseknél háborítatlanságra törekszünk. Soha nem végzünk például rutinszerűen burokrepesztést – magyarázza dr. Geréb Ágnes.

– Ezzel ugyanis a fertőzésveszély miatt elköteleznénk magunkat a szülés befejezése mellett. Holott a vajúdás bármikor leállhat, abbamaradhat. Ha ez megtörténik, akkor sem avatkozunk be. Várunk, amíg a folyamat magától újraindul. Ha a magzat és az anya is jól van, akkor álláspontom szerint ezt bármeddig megtehetjük. A burok egyébként általában vagy a vajúdás kezdetén, vagy a kitolási szakasz elején magától is megreped. Tartózkodunk a rutin belső vizsgálatoktól is, mert ezek is növelik a fertőzés veszélyét, és a vajúdónak is felesleges kellemetlenséget okoznak. Oxitocin-infúziót nem alkalmazunk, csak akkor, ha ez magzati vagy anyai indokból mindenképpen szükséges. A vajúdót nem befolyásoljuk testhelyzetének megválasztásában, hiszen számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a választásnak mindig megvan a jó oka. A vajúdó által választott testhelyzetben a baba kisebb fizikai ellenállásnak van kitéve. Elhisszük a szülő nőnek azt, amit mond. Ha a folyamat lassul, vagy elakad, akkor is csak javaslatokat teszünk. Tapasztalataim szerint a vajúdót segíti minden, ami közelebb viszi ahhoz az állapothoz, amelyben egy újszülött szeret lenni: ne fázzon, ne legyen melege, ne féljen, ne legyen szomjas, ne legyen éhes, ne kelljen magát tartania, legyen kibe kapaszkodnia, és legyen kinek a szemébe néznie.