Ez a hónap már egyre inkább a készülődés, és a búcsúzás jegyében telt. Készülünk édesanyám újabb látogatására és egy újabb hosszabb utazásra. Ez jó! Ugyanakkor lassan a vége felé jár az itteni megszokott életünk, és ez bizony szomorú. Hiába vagyunk még itt hetekig, az utazgatás már turistásabb dolog.
Elköszöntem a mamakörtől is, ahová hetente járok. Minthogy ezek a találkák többnyire a süti evés jegyében teltek, búcsúzóul mindannyian leírták kedvenc receptjüket, plusz kaptam egy csomag afrikai süti-villát. Nem felejtem el őket.
Közelgő búcsúnknak híre ment a környékbeli lakosság közt is: szinte naponta jön valaki érdeklődni, hogy mit csinálunk majd az autónkkal, a fridzsiderrel, a függönyökkel, a lábasokkal, a plédekkel… Nagyjából mindent szeretnének megvenni / kapni. Szívesen adnánk, csak szinte semmi nem a miénk, ami meg igen, annak rég van kinevezett gazdája. Csalódottak. Egy idősebb nő kifejezetten arra kért, vigyük magunkkal a fiát Európába, szerezzünk neki ott munkát. Persze nem lehet, de sajnálom szegényt: rossz ez a kilátástalan munkanélküliség, amikor a teljes ismeretlenbe (Honnan is jöttetek? Aha, Európa? Az nagyon messze van?) is elküldi a gyerekét a jobb jövő reményében.
Pedig akad azért itt is állás: pár hete kaptam eddigi életem legegyszerűbb, interjú nélküli állásajánlatát is: a helyi gimnázium igazgatónője is jár tornázni, ő kérdezte, nem szeretnék-e szombatonként irodai adminisztrációt tanítani a munkatársainak. Gondolom úgy vélte, fehérként biztos nagyon értek a dologhoz. Látszik, hogy nem ismer én és az adminisztráció!
Szintén a torna révén kaptam meghívást egy esküvőre is. Remélem, eljutok! A menyasszony szép, félig-meddig albínó. Az albínóság Giyaniban egész gyakori, mi négy albínót ismerünk. Feketékre jellemző arcvonások, de fehér, esetleg foltos, kifejezetten napérzékeny bőr és szemek. Nem a legjobb ezen az éghajlaton!
Egy másik megtisztelő meghívást is kaptunk, egy közeli faluba egy ünnepségre. Már a parkolóban megrohantak a fiatal lányok és ki akarták kapdosni a gyerekeket a kezünkből azok persze rémülten csimpaszkodtak. A továbbiakban tíz centinél messzebb nem merészkedtek tőlünk. Hatalmas tömeg, de sehol egy fehér! Középre, fehér abrosszal szépen letakart székekre ültettek minket. Minthogy az afrikai idő fogalmát ismerve eleve fél órát késtünk, így már csak húsz percet kellett várni a kezdésig. De megérte: bevonultak az állatbőrökbe öltözött törzsfők, és indulhatott a tánc, dobszó, zene. Kétségtelen, hogy csemetéim viszonylag hamar elunták a falu vezetőit méltató cirádás ömlengéseket, de a táncot ők is ropták ott helyben, a székek közt. Gyönyörű ünnepség volt, nagy kiváltság hogy részt vehettünk benne.
Ebben a hónapban volt Kendra szülinapja négy éves nagylány! Reggel már itthon felköszöntöttük, megkapta a Nagymama és Dédi által küldött ajándékokat is. Patrik hamarosan kezdte rosszallni, hogy mindent a nővére kap kérdezgette hogy hol az övé, majd egy óvatlan pillanatban felkapta az új játékkutyust és elszaladt vele. Volt nagy visítás! A rózsaszín napszemüvegnek is sikere volt, Kendra azóta abban jár-kel bent is, viszonylag ritkán megy neki a falnak.
Délelőtt az oviban is felköszöntötték. Papírkorona, torta, sütik tányérként a
De végül azt hiszem, valamennyien nagyon élveztük az egészet másnap az oviban is az volt a téma, hogy ki járt tegnap Kendránál és milyen volt ott. Jöttek is sorban hozzám a jelentkezők, hogy ők is el szeretnének jönni látogatóba megbeszéltük, hogy majd egyszer, talán. Csak ahhoz hosszabban itt kéne maradni, vagy visszajönni még egy kis időre. De jó is lenne