Névjegy
Anya: Rimaszombathy Mónika (30) adminisztrátor
Apa: Nagy Tamás (34) autószerelő
A nagyok: Petya és Bence (10)
A picik: Zsombor (2200 gramm) és Botond (2400 gramm)
Az első hét:
Még csak a 34. hétben jártunk, amikor megkezdődött a szülés. Este hétkor éreztem, hogy lesz valami, tizenegyre megszületett Zsombi, és Boti. Gyönyörű, sima szülés volt. Az intenzív osztályra kerültek, de csak a biztonság kedvéért, hiszen teljesen egészségesek. Éjjel már meglátogathattam őket. Mostantól háromóránként találkozunk. Aggódom, mert tudom, hogy akár fél óra alatt is rosszra fordulhat az intenzívesek állapota, az újszülött nagyon gyámoltalan jószág. Jól érzem magam, de az utófájások meglepően erősek. Ezt el is felejtettem az első szülés óta. Jólesik, hogy a család ellát finomságokkal, de egyáltalán nem hiányoznak a látogatók. Kitölti a napokat a próbálkozás a szoptatással, a fejés és egy kis pihenés. A gyerekgyógyász szerint csak cumisüvegből tudnak eleget enni a kicsik, ezért a fejés kerül előtérbe.
A hírek otthonról: Tamás mos, főz, takarít, füvet nyír. A nagyfiúk is nagyon készülnek az érkezésünkre.
A második hét:
Végre kikerültek a picik az intenzívről, két napot itt is gyakorolhatok, milyen velük együtt lenni, de már készülünk is haza.
Megérkeztünk. A lakás feldíszítve, Petya és Bence gyönyörű rajzot szögelt a falra. És azon nyomban beálltak segíteni. Pelenkáznak, etetnek, böfiztetnek. Sajnos a picik nem szopnak, kezdettől fogva cumisüvegből kapták a tejet. Marad hát a fejés, fejés, fejés. Béreltünk egy nagy teljesítményű mellszívót, ezzel nagyon jól megy a fejés. Nem is tudom, hogy bírnám a gép nélkül. Egyelőre elég így a tej. Szerencsére Tamás itthon van, éjjel ő etet, én fejek.
Látta őket a védőnő és a gyerekorvos. Elégedettek velük örülnek a dupla ikreknek!
Lassan nyilvánvalóvá válik a két babus közötti különbség. Botond él-hal az evésért, biztos be akarja érni Zsombort. Zsombi nyugisabbnak tűnik.
A harmadik hét:
Eluralkodik rajtam az aggodalom, hogy sose lesz rend ebben a lakásban. Csak a főzés és a mosás megy, mert annak muszáj. Arra sincs időm, hogy egy ültő helyemben megegyem az ételt vagy etetés, vagy fejés. Tamás éjszakázik a kicsikkel, a hajnali etetésig ébren van, azt mondja, így jobb, mint ha többször aludna keveset. Nagyon sokat segít. A nagyfiúk is helytállnak, de nem akarom rájuk terhelni a testvérkéket. Visszasírom a régi nagycsaládos életformát, ide nekem egy halom nagynénit és nagymamát!
A negyedik hét:
Maga a káosz. Mélyponton vagyok, néha rám tör a sírás. A babusok gyakran esznek, természetesen nem egyszerre. A gyerekorvos ezt előre megjósolta, nem hittem neki. Tessék Megpróbáltuk, hogy éjszakára ne anyatejet kapjanak, hanem tápszert, hátha többet alszanak, de ez nem jött be. Aztán elkezdtek nagyon sokat bukni. A védőnő azt javasolta, ne egyenek 120 grammnál többet egyszerre. Így kicsit éhen maradnak, de legalább a bukás megszűnt. Fejés, etetés, böfiztetés szeretnék legalább egy picit emberek között lenni. Csak hallani valamit a kinti világról. Bár ha valaki túl sokáig van itt valaki, az meg felforgatja a napot. Sehogy se jó
Az ötödik hét:
Kezdek kiegyensúlyozottabb lenni, már nincsenek sírógörcseim. Végre erőt veszek magamon annyira, hogy valamelyest irányítani tudjam a saját életem: előfordul, hogy az egyik babát én ébresztem föl evéshez. Így egy kicsit átláthatóbb a nap napirendről persze szó sincs. Az is sokat jelent, hogy elkezdtek velem szóba állni a picik: figyelnek, kommunikálnak, kezdem őket megérteni. És persze stramm kis kölkök lettek, sokkal életrevalóbbak, mint az elején. Úgy érzem, elindultunk végre valami élhető élet felé.
A hatodik hét:
Na, úgy néz ki, elbíztam magam. A babák felcserélték az éjszakát a nappallal. Reggeltől estig béke van. Alszanak az utazóágyban a kertben, aztán este: hajrá. Apával próbáljuk tartani a frontot éjjel. Fél háromig biztos a kitartó sírás. Se gyógycseppekre, se kerti babakocsizásra nem változik a helyzet. Úgy néz ki, kicsit segít, ha nem próbáljuk mindenáron elaltatni őket, hanem hagyjuk nézelődni, beszélünk hozzájuk. Reménykedünk…
Amúgy nagyon helyesek. Egyre jobban látszik köztük a különbség. Boti a nyüzsgősebb, ő már a pocakomban többet mocorgott. Gyakran sír, de viszonylag könnyen megnyugtatható. Zsombor békésebb, de rettentő kitartó. Ha egyszer rákezd a sírásra, akkor nincs mese. Amúgy nagyon helyesen elnézelődik, nem úgy mint az öccse. Bár az éjszakák még mozgalmasak, úgy érzem, túljutottunk a nehezén.
Tanulságok ahogy Mónika látja
– Az első hat hét tényleg kell az átállásra, arra, hogy belerázódjunk az új életbe. Ne várjunk magunktól sokat.
– Biztos sokan adnak tanácsot, de a problémákat igazán mi magunk tudjuk megoldani, hiszen mi élünk benne a helyzetben.
– Vonjuk be a nagyobb gyerekeket, de ne varrjuk a nyakukba a kistestvér istápolását. Maradjon meg a saját életük.
Köszönök mindent Dr Fábián Sándornak, Szökrényné Gyöngyi szülésznőnek. Hálásak vagyunk Edit nővérnek a Szent Margit Kórház csecsemő intenzív osztályáról figyelmességéért, őszinte érdeklődéséért, rugalmasságáért.
Összeállította: Sződy Judit