Kismamanaplók

1. Mindenkit megleptünk

Szabó Edit (26) irodai asszisztens
Hobbi: babázás, vezetés
Párja: Dobrovits Bálint (27) szobafestő-mázoló
Hobbi: vadvízi evezés (rafting), síelés

Napok óta érzem, hogy nemsokára jönnek a „nehéz napok”, annyira nem szeretem ezt az időszakot. Feszülnek a melleim, állandóan ideges vagyok és egész nap a hűtőben turkálok. Mintha lelkileg sem lennék a régi. A minap, ügyes-bajos dolgaim intézése közben, egy önkormányzati dolgozó utálatos viselkedése miatt azonnal elbőgtem magam. Mitől vagyok ilyen érzékeny? – kérdeztem magamtól. Felhívtam a páromat, hogy megnyugtasson, de csak azt sikerült elérnem, hogy őt is jól felhúztam. Bálint meg is jegyezte: – Ditti, nézd már meg, hogy mikor leszünk túl a nehéz napokon!
Na persze, már megint erre fog mindent… Viszont a naptárt nézegetve gondolkodóba estem.
Furcsa, de mintha jobban fájnának a melleim, és éjszakánként kétszer is felkelek pisilni. Eldöntöttem, veszek egy terhességi gyorstesztet. Gyógyszertárba menet megálltam egy cukrászdánál csokifagyit enni, amit mellesleg nem is szeretek, és csak utána vettem meg a tesztet. Talán negyedszerre, ha csináltam ilyet, de száz százalékig biztos voltam benne, hogy ismét negatív lesz. Valahol mélyen már elkönyveltem magamban, hogy nem lehetek soha terhes. Figyelmesen elolvastam a használati utasítást: ha két csík jelenik meg, pozitív, ha egy, negatív. Pár perc múlva mindkét csík láthatóvá vált. Ijedtemben rádobtam a tesztre a használati utasítást, és egy perc múlva szépen emelgetve a lapot alá-alá lestem. Nem hittem a szememnek! Újra elkezdtem böngészni a leírást, mert biztos voltam benne, hogy valamit félreértelmeztem. Még legalább öt percet szórakoztam ezzel, míg végre sikerült felfognom, hogy BABÁT VÁROK! A fejemben is ilyen nagy betűkkel jelentek meg ezek a szavak. Hihetetlen! Ahogy kicsit magamhoz tértem, bevágódtam az autóba és siettem a kispapához, hogy személyesen közöljem vele a jó hírt. Útközben azon gondolkoztam, hogyan mondjam el neki. Amióta ismerjük egymást, tudjuk, hogy szeretnénk közös gyereket és közös életet. Bálint kisgyerek kora óta állami gondozásban nevelkedett, ezért számára különösen fontos a családi biztonság.
Hamarosan megérkeztem a munkahelyére. Ahogy jött ki a kapun, folyamatosan kérdezgette, hogy mi történt, mert elég zavart voltam a telefonban. Fogtam a fejem, mosolyogtam, és egy szó sem jött ki a számon. Mikor nagy nehezen sikerült kinyögnöm, átölelt. Őt is láthatóan megbolondította a hír. El sem hittük, hogy ez velünk is megtörténhet!!!
Közvetlenül Bálint után Éva nővéremnek szerettem volna elmondani, hogy kisbabám lesz. Három gyereket nevel, és mindenkinél jobban várta, hogy én is megtapasztalhassam az anyaság örömeit. Kilencszer hívtam, de nem sikerült elérnem. Mikor visszahívott és elújságoltam neki, szerintem az első másodpercekben fel sem fogta, utána meg már csak az örömteli sikításokat lehetett hallani. Ebbe persze mindhárom gyereke besegített. Dodó, a nagyobbik fiú rögtön kifejtette igényeit, miszerint ő iker fiúkat szeretne unokatesónak. Robi és Norbi csatlakoztak bátyjukhoz. Éva második kérdése persze a dohányzás volt, mivel hosszú évek óta hódoltam e rossz szokásnak, de megnyugtattam, hogy pár hete már letettem a cigarettát. Így most már biztos, hogy nem fogok kísértésbe esni, hiszen a legfontosabb a babám egészsége.
De most jött még csak a neheze. Szüleim elé kissé félve álltam oda. Na nem mintha ellenezték volna, csak hát én vagyok az „örök gyerek” a családban. Végül is én lepődtem meg legjobban, mikor édesapám meghatottan gratulált, majd a boldogságtól mindketten elpityeregtük magunkat. Édesanyám is örült, és persze rögtön feltette a kérdést, hogy mikor lesz az esküvő? Bejelentettük, hogy ősszel összeházasodunk. Így most már esküvővel kapcsolatos tennivalók is színesítik mindennapjainkat. Hát nem csodálatos? Pár napja még csak egy fiatal lány voltam, aki szerelmével éli meghitt mindennapi életét, és most minden megváltozott. Mára kismama lettem, új értelmet nyert az életünk. Párommal és a kisbabával izgalmas és örömteli jövő áll előttünk!
Szabó Edit

2. Málna pocakjában…


Csóry Orsi(32) vállalkozó
Párja: Vámos Zsolt (39) mérnök
Gyerekük: Vámos Málna, két éves
hobbink: utazás, járkálás, szép helyek felfedezése






Ahogy elképedve és hitetlenkedve bámultam a kis papírt, rajta két halovány kék csíkkal, egy életre szóló információval, hirtelen pörögni kezdett velem a világ. Életemben kétszer éreztem eddig ezt a kozmikus, semmihez sem fogható sebességet. Egyszer két évvel és kilenc hónappal ezelőtt, majd pedig mostanában, nagyjából egy hónapja. Mindkétszer kis időbe telt, amíg lelassult a pörgés – vagy csak a szívem nem vert már olyan gyorsan –, és szépen lassan felfogtam: anya leszek.
Lélegzetvisszafojtva próbáltam feldolgozni az újabb csodát. Aztán kétéves kislányom törte meg a csendet. Kezében egy méretes felmosóronggyal szaladt felém; takarítani akar – közölte. Felocsúdtam. Ez a mostani már más lesz, mint az előző. Most itt a „nagy” is, akinek fel kell majd dolgoznia a testvére érkezését, és ez komoly feladat egy kétéves számára.
Elterveztem, hogyan tudatom az apukával. Öt napot kellett volna várni a házassági évfordulónkig, a gyertyafényig, a romantikus vacsoráig, csinosan, szép sminkben. Aztán másnap reggel a hatalmas tejeskávéval a kezemben álmosan, kócosan egyszer csak elmondtam neki: „Hihetetlen, hogy nem bírom magamban tartani…”– kezdtem. Egyik kezében egy egész óvodának elegendő kakaót rejtő bögre, a másikkal átölelt. Láttam, keresi a szavakat, és láttam, hogy boldog. És nem bántam, hogy nem vártam a gyertyafényig, és együtt örültünk ezen a tejeskávés-kakaós reggelen.
Málna – a kislányom – kicsit később tudta meg a nagy hírt. Sokat törtük a fejünket, mikor és hogyan kezdjünk el beszélni előtte a kistestvérről. Végül kiböktük: anyuci pocakjában van egy pici baba. A legkevésbé sem rázta meg a dolog, szinte viccesnek találta. A kisebb-nagyobb képzavart azért nem sikerült elkerülnünk. Egyik délután a konyhában állva nagy boldogan tudatta velünk: – Málna pocakjában van anyuci kistestvére!
Málna energiájával egy kisebb város közüzemi ellátása megoldható lenne – ez szent meggyőződésem. Elképesztő fordulatszámon tudja magát tartani akár egész nap, csak az alvásra hagy kis szünetet. És közben kommentál mindent, de mindent, ami körülötte történik. Közvetíti a világot egy kétéves nyelvén, mi pedig élvezzük egész kis lényét, kacagunk vele, ameddig bírjuk. De bírom-e majd? – ijedek meg egyik este, amikor úgy éreztem, hogy ha a férjem nem ér haza egy percen belül, nem bírok tovább ébren maradni, kész, elalszom, elájulok ott rögtön. Azt gondoltam és gondolom, hogy a lányom hasonlít rám, bennem is rengeteg az energia, a töltés. Mégis, mintha elvágták volna az utánpótlást, hirtelen olyan fáradtságot éreztem, mint még soha. Illetve, dehogynem, egyszer már igen! És aztán kicsit később, pár nap múlva már émelygés is, délután is, reggel is, mindig. Húúú – gondoltam –, ezek már nem az ismerős érzések. „Kisfiús” tünetek – kacsintott egy „kisfiús” barátnőm.
Várom már a szülést, kíváncsi vagyok, hogy az elsőhöz hasonlóan ennek is a vidám, majdnem bulizós hangulata marad-e meg bennem. Málna születése simán indult (naná, hogy éjszaka). Az orvos javaslatára epidurális érzéstelenítést kaptam, így négy órán át nevetgéltünk a szülésznővel és a férjemmel. Akkor sem estem pánikba, amikor az orvos császárt javasolt a lassuló szívhang miatt. Teljesen megbíztam benne. Fantasztikus volt, amikor megláttam, mélyen átéltem a dolgot. A papa számára – aki minden percben velünk volt, csak aludni ment haza – szintén hihetetlen élmény volt az egész. Az új baba születéséről még nincs semmilyen elképzelésem. Persze jó lenne, ha „simán menne”, de a császártól sem esem majd kétségbe.
Az élet persze szalad tovább, és én szaladok vele – néha utána. Barátnőmmel immár második éve tervezünk ruhákat gyerekeknek és szüleiknek. Végre egy olyan munka, amilyenre régóta vágytunk. A naptáram tömve, tele vagyunk tervekkel, ötletekkel, most is egy új terméken dolgozunk. Ismét megijedek. Aztán rájövök: épp ez a szép az egészben, ez a nyüzsgés, hogy zajlik az élet, hogy van minek és kinek örülni… és már eggyel több okunk van az örömre.
Csóry Orsolya

3. Muszáj rákapcsolni!

Sárdi Enikő (36) újságíró
Párja: Balogh László (39) fül-orr-gégész, Szt. László Kórház
a gyerekek: Zsófia Réka 2 éves 3 hónapos, András Botond 11 hónapos
hobbi: utazás. És mindketten szeretünk dolgozni is.





Két gyerekemmel épp a fűben csücsülünk, hangyákat, katicákat keresgélünk, mikor egyszer csak fémes ízt érzek a számban. Önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám, és még nagyobb lendülettel bogarászom tovább. Férjem ekkor ér haza, gyors puszi, de köszönés helyett csak annyit kérdez: „Semmi?” „Semmi.” Veszem a levegőt, hogy elmeséljem ezt a fémes érzést, de addigra már rég nem rám figyel: Zsófi és Andris köti le. Sebaj, ez még úgyis csak egy aprócska jel.
A tesztet a következő hétre időzítjük, a harmadik házassági évfordulónkra. Mivel egyikünk sem szervezett programot, gondoltuk, szűk családi körben lepjük meg magunkat. Merthogy mostanra már (majdnem) biztosak vagyunk a dolgunkban. Lehet-e ennél szebben ünnepelni? Míg férjem nyugodtan játszik a gyerekekkel, én a körmömet rágom… Nagy csalódás lenne, ha mégse… Aztán előbb csak sejteni lehet, végül határozottan kirajzolódik a függőleges szár is. A forgatókönyv a szokásos, egymás nyakába repülünk. Meglehetősen engedékenyek vagyunk aznap este: a gyerekek jóval tíz után kerülnek csak ágyba.
Amikor végre elcsendesedik a ház, elkezdem végiggondolni, mit is vállalunk. Zsófinak egy hónappal a harmadik szülinapja előtt már két kistestvére lesz. Ez eddig rendben is van – aki későn áll neki a családalapításnak, annak muszáj rákapcsolni. De melyik az az autó, amelyikbe három gyerekülés is elfér? Milyen lesz így a bevásárlás? Hogyan rendezzük majd át a gyerekszobát? Hogy fogok foglalkozni velük egyszerre? Hány évig nem lesz még olyan étkezés, amikor két falatnál többet tudok enni egyhuzamban? És különben is: meddig szoptathatom még Andrist?
Fiam pár hét híján egyéves, egyelőre nagyon cici- és anyafüggő. Zsófi féléves volt, mikor újra teherbe estem, de nála nem okozott gondot, hogy nyolc hónapos korára megtörtént az elválasztás. Folyamatosan kevés volt a tejem, azt hiszem, amiatt, hogy akkor még nem értettem az igény szerinti szoptatás lényegét, és túl ritkán tettem mellre. Meg hát elkövettem azt a hibát, hogy hónapokon át mértem őt minden evés előtt és után. Naná, hogy sosem evett annyit, amennyitől megnyugodtam volna! A fiam annyit szophatott, amennyit csak akart, és a mérleget jó, ha hetente egyszer elővettük. Kicsit őrlődöm magamban, de mintha egyre többször olvasnék arról, hogy szoptatni terhesen sem tilos. Nem fogom erőltetni az elválasztást.
Szóval újra babánk lesz! Három éve estem először teherbe, a nászútról már hármasban jöttünk haza. Második babánk az első szülésem után fél évvel fogant, és mivel gyerekeinkre bíztuk, mikor jöjjenek, nagyon örültünk neki is. Igaz, a párom azt mondta, jó lenne várni a harmadikkal legalább addig, míg Andris egyéves nem lesz, hogy minél később érjen véget az életünkben ez a kisbabás fejezet.
Apropó, harmadik. Korábban úgy gondoltam, beérem kettővel. Férjem viszont mindig is legalább három gyereket szeretett volna. Végül abban maradtunk, hogy meglátjuk, mennyire jön be nekem a babavárás és a szülés, és ha tetszik a dolog, nem lesz ellenemre egy harmadik poronty sem. Erre tessék! Miután megszültem Andrist, még a szülőágyon kiszaladt belőlem, hogy én ezt újra akarom. És komolyan is gondoltam!
Pedig az első szülésem tizenkilenc és fél órán át tartott. A tizenhatodik órában – szerencsére már későn – sírva könyörögtem, hogy mégis adjanak epidurális érzéstelenítést. A második szülésnél egy dolgot kértem az égiektől: ne kelljen újra végigvajúdni egy éjszakát. Nem vettek komolyan odafönn, mert az első összehúzódások éjjel tizenegykor kezdődtek. Aztán beültem egy kád jó meleg vízbe, és a fájások enyhültek. Végül reggel fél hatig szundítottam, nyolckor a kórházban voltunk, Andris pedig fél tizenkettőkor ott feküdt a hasamon. Itt az utolsó másfél óra volt rettentően fájdalmas, de nem baj, kellett ez az élmény is. Örülök, hogy újra szülhetek. Egyetlen dolgot szeretnék másképp: a kitolásnál többet koncentrálni a babára, és kevesebbet a fájásaimra. De ez még a távoli jövő! Egyelőre csak egy pozitív tesztünk van, még az orvosom se látott. Tényleg, azt hiszem, be is jelentkezem hozzá.
Sárdi Enikő