Egy kép és ami mögötte van… 2.

Békés Emőke | 2008. Április 08.
2007 októbere volt. Épp egy háromnapos dúlatréninget tartottam, amelynek utolsó órájában érkezett az SMS, elindult Judit szülése.

Azonnal ott voltam gondolatban mellettük. A képzésen már megszületett a csoport, meghitten búcsúztam a tizenegy nőtől. Dúlák lesznek ők is, izgatott csillogással a szemükben néztek utánam, hisz oda mentem, ahová ők is vágynak.

A csoda közelébe.

Akkor már nyolc hónapja ismertük egymást, hisz rendszeresen találkoztunk, hogy megbeszéljük az őket foglalkoztató kérdéseket a várandóssággal, szüléssel és szülővé válással kapcsolatosan. Nagyon megkedveltük egymást, és boldog voltam, hogy jelen lehetek kislányuk érkezésénél.

Békés Emőke

Általában a párokkal a kapcsolatunk legmélyebb óráit a szülés alatt élem át, majd a gyermekágy időszakában is meglátogatom őket. Megbeszéljük a szülés élményét, aztán a hónapok múltával a kapcsolatunk a hivatásom jellegéből adódóan némiképp elhalványul, bár szerencsére a legtöbbször nem szűnik meg. Időnként leveleket váltunk, fényképeket kapok a babákról, vagy néha találkozunk is.

Amikor azon a napfényes vasárnap délutánon beléptem a szülőszobába, még nem tudtam, hogy ez mennyire másképpen lesz most. Abban biztos voltam, hogy ebből a kísérésből is magammal viszek valami felejthetetlen pillanatot, mint mindig, ha jelen lehetek egy kisbaba érkezésénél.

Aztán az élet úgy hozta, hogy a kísérésük több mint négy napig tartott. Fönt és lent, fájdalom és gyönyörűség, kétségbeesés és megnyugvás, félelem és szétáradó boldogság, mardosó hiány és beteljesülés között teltek az órák éjjel és nappal.

Különleges, nem szokványos ajándék az életemben, hogy a családdá születésükkel családtaggá fogadtak engem is.

Nem gondoltam eddig arra, hogy előfordulhat ilyen.

Nem tudtam, hogy milyen az, ha egy csodálatos, háborítatlan szülés euforikus hangulata után egy váratlan komplikáció miatt az intenzív osztályra kerülő anya ébredésére várok.

Nem éreztem még, hogy mennyire nehéz támaszt nyújtani egy apának, amikor a neoncsövek fénynyalábjaival hasogatott folyosót rója a műtőajtó előtt.

Soha nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy a családoknak fenntartott gyermekágyas szobában az anya helyett napokig én lakjam az apával és a babával.

Ez bizony nem szokványos történet. Született benne egy kisbaba, újjászületett az anya, és hónapokkal később megszületett az anyában és az apában az az elhatározás, hogy beszéljenek arról, ami velük és bennük a várandósság és a kislányuk születésekor történt.

Ők lesznek az idén a Születés Hete országos rendezvénysorozat arcai. Arra kértek, hogy a rendezvényt hirdető képen is legyek mellettük úgy, mint akkor. Azt szerették volna, ha a kép kifejezi azt az intimitást és szeretetet, amely közöttünk ebből a speciális helyzetből adódóan kialakult.

Így született meg ez a fotó, amely a történetet még nem ismerőket érthetően most talán még meghökkenti.

A Születés Hete nyitónapján egy dalokkal kísért előadás formájában próbáljuk megosztani az élményeinket mindazokkal, akik szívesen meghallgatnák, mi van e kép mögött.

Dúla.lap.hu
Szülés.lap.hu
Baba.lap.hu

Exit mobile version