Legyen szó első vagy többedik gyermekünkről, úgy gondolom, az óvodakezdés nemcsak a gyermek életének, hanem a miénknek is egy izgalmas eseménye.
| Békés Emőke |
Ha a gyermekünk ősszel kezdi az óvodát, már tavasszal számtalan kérdés vetődhet fel bennünk. Hová írassam? Ki fog rá vigyázni a nap nagyobb részében? Hogy fog a kicsinyem alkalmazkodni a közösségi élet szabályaihoz? Óvodaérett-e egyáltalán? Hogyan készítsem fel a változásra?
Az óvodaérettség egyik jele, ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermekünk szívesen tölt el egy kis időt tőlünk távol. Ha örömmel megy el a nagyszülőkhöz, vagy szívesen játszik a szomszédban az ott lakó kisgyerekkel, akkor vélhetőleg könnyebb dolgunk lesz, mint ha azt éljük át, hogy a gyermekünk még szinte minden percet velünk akar tölteni.
A gyerekek jelentős része csak 4-5 éves korában válik óvodaéretté, ez az a kor, amikor már igazán élvezik a közösségi játékokat, a 3 éves gyermekek inkább még egymás mellett játszanak.
Megkönnyíthetjük a gyermekünk közösségbe való beilleszkedését, ha olyan helyre íratjuk, ahová a játszótérről már ismert társai is mennek. Ez gyakran van így abból adódóan is, hogy általában a szülők a lakóhelyük szerinti körzeti óvodát keresik fel. Ha van arra lehetőség, hogy időnként még az oviba járást megelőzően is belátogassunk az intézménybe, éljünk vele! Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy egy kicsit jobban megismerhessük az óvó néniket, dadusokat, és a környezetet is megfigyelhessük.
Amennyiben már tudjuk, hogy ki(k) lesz(nek) a gyermekünk óvó nénije(i), próbáljunk meg még a beszoktatás előtt személyesen is beszélni vele (velük). Ezen a találkozáson mesélhetünk a gyermekünk személyiségéről, jelleméről. Jó, ha tudják például, hogy milyen módon lehet őt a legkönnyebben megnyugtatni, van-e valamilyen szokása, milyen természetű, kell-e a gondozása során valamire különösen figyelni (pl. van-e valamilyen táplálék- vagy gyógyszerallergiája, esetleg betegsége?).
A beilleszkedés szempontjából kulcskérdés az, hogy mi, szülők mennyire tudunk együttműködni az óvónőkkel, és viszont. A pedagógusok által alkalmazott szakszerű és humánus elvek alkalmazása, valamint annak tisztelete és elismerése, hogy a gyermekekről a szülei tudják a legtöbbet, együttesen segítik a gyermek beszokását. Ha az óvónővel nyíltan, őszintén, konstruktívan tudunk beszélni, akkor van a legnagyobb esély arra, hogy az esetleges problémákat a leghamarabb és a legkisebb nehézségek árán sikerül majd rendezni.
Számomra a két legfontosabb dolog a beszoktatás idején az volt, hogy szeretettel fogadják a gyermekemet, és rugalmasan kezeljék azt a kérdést, hogy meddig maradok a lányom mellett az első hetekben. Nem lehet ugyanis merev szabályokhoz ragaszkodni, hiszen a gyermekek sem egyformák. Lehet, hogy az egyik kicsi könnyen elengedi az anyukáját már a harmadik napon, míg egy másik gyereknél ez akár hetekbe is telhet.
A gyerekek egy részének az óvodakezdés új élmények lehetőségét jelenti, másoknak viszont a szülőktől való elszakadás sok feszültséggel jár. Ha jól belegondolunk, könnyű ezt megérteni, hiszen a kisgyermekünknek mostantól olyan felnőttől kell elfogadnia a segítséget, akit eleinte még nem ismer, és nem áll hozzá közel. Ha nagyobb létszámú csoportba kerül, akkor ráadásul a sok hasonló korú gyerek jelenléte is ijesztő lehet számára.
A beszoktatás folyamán abban kell segítenünk őt, hogy úgy tudjon viselkedni, mintha mi ott sem lennénk. Emlékszem, milyen nehéz volt az ovi kertjében a padon ülve maradnom, amikor az ebéd előtti sorakozónál a kislányom nem tudta hirtelen, hogy melyik óvó nénihez kell szaladnia. Nem volt könnyű hagynom, hogy egyedül találja meg a csoportját, mint ahogy arra is rá kellett vezetnem, hogy ha pisilnie kell, az óvó néninek szóljon, és tőle kérjen segítséget.
Ha már úgy érezzük, hogy rövidebb időre otthagyhatjuk a gyermekünket, akkor mindig közöljük vele, ha elmegyünk, sohase surranjunk ki a háta mögött. Köszönjünk el tőle, és mondjuk meg, hogy mikor jövünk vissza (pl. „bevásárolok a sarki boltban, és mire tízóraiztok, visszaérek”).
Az első hetekben igyekezzünk korán menni érte. A megbeszélt időre mindig érjünk oda, mert ha elkésünk, azzal gyengítjük a biztonságérzetét.
Miután gyermekünk már megszokta az óvodát, akkor is előfordulhat, hogy a búcsúzás fájdalmas neki, és az elválásnál még sír. Ha az óvónő arról számol be, hogy távozásunk után a gyermekünk hamar megnyugszik és játszani kezd, akkor valószínűleg nincs okunk az aggodalomra. Fontos, hogy ne essünk kétségbe, mert ha azt látja, hogy szinte együtt sírunk vele, akkor úgy érezheti, hogy mi is veszélyesnek tartjuk, ha ott marad nélkülünk.
Ha a gyermeket megértő és szerető gondoskodás veszi körül az oviban, és ez párosul a gondozók és a szülők közötti kölcsönös bizalommal, minden reményünk megvan arra, hogy gyermekünk vidáman és önfeledten fogja érezni magát az új közösségben.
Óvoda.lap.hu »
Dúla.lap.hu »
Szülő.lap.hu »