Barnabás

A dúlatréning harmadik napjának hajnala volt. Akkor már két napja laktam együtt a csoport tagjaival. Tizenegy nő osztotta meg ebben a körben egymással az érzéseit, élményeit, gondolatait a szüléssel, születéssel kapcsolatosan.

A dúlák képzése számomra pontosan olyan, mintha szülésnél lennék. Amikor a tréning kezdetén leülünk együtt egy körbe, még nem tudható, hogy három nap múlva mi fog közöttünk, bennünk, az együtt töltött idő hozadékaként megszületni. A jelen lévő nők tapasztalataik, élettörténeteik megosztása útján nagyon sok mindenre tanítják egymást. Mi, trénerek pedig a bizalom légkörének megteremtése mellett szinte csak segítjük, kísérjük ezt a folyamatot.

Nagyon összeforrtunk már ennek a harmadik napnak a reggelére, így nem éreztem cserbenhagyásnak, hogy a csoport kíséréséből most egy másik kíséréshez, egy szüléshez megyek. A csoport is számított erre, hiszen egy két nappal korábbi SMS már sejteni engedte, hogy ez a kisfiú, akinek a születéséhez hívtak, hamarosan útnak indul.

A dúlák még aludtak, amikor halkan kiosontam a szobából. Indulás előtt még volt annyi időm, hogy egy levelet írjak nekik, amelyben elmeséltem, hogy hová, kikhez készülök.

Áginak és Jánosnak már van egy kislánya, Blanka. Ő két évvel ezelőtt császármetszéssel jött a világra. A most születendő kisfiuknak a szülők másféle utat reméltek.

Levelemben arra kértem a leendő dúlákat, hogy küldjenek pozitív gondolatokat az anyának és kisfiának, hogy sikerüljön az, amire vágynak.

Mivel a szülőkkel csak másfél hete találkoztam először, a szokásoktól eltérően így az utolsó pillanatban kértek föl kísérőjüknek. Bár annak ellenére, hogy előre tudták, hogy ezen a hétvégén tréninget tartok, és így nem biztos, hogy menni tudok, Ági az idő rövidsége miatt már nem akart más dúlával is megismerkedni.

Persze amikor megszólalt a telefon, nem volt kérdés, hogy azonnal indulok. Azt gondoltam, igazán jó kis energiákat viszek magammal, hiszen már két napja és két éjszakája élek együtt teljesen egymásra hangolódva tucatnyi dúlával.

Reggel hétkor érkeztünk a kórházba. Míg a felvételi procedúra és a szülőszobában való elhelyezkedés tartott, a vajúdás kissé lelassult, de ez természetes jelenség. Ahogy Ági megtalálta a számára legkényelmesebb pozíciót, újra ritmikusan jöttek a méhösszehúzódások. A vajúdólabdára ült, János a derekát masszírozta, én pedig meleg muskotályzsályás borogatást készítettem neki. Néztem a pocakját, és elképzeltem benne Barnabást, ahogy lassan halad élete első, de kétségtelenül legizgalmasabb útján.

Ági vajúdás közben azt mondta, hogy attól fél, nem lesz elég ereje. „Megkapod, amikor szükséged lesz rá!” – biztattam.

Nagyon szépen megadta magát a vajúdás örvényeinek. Ahogy múltak a percek, egyre inkább elcsendesedett, és befelé figyelt. Ha egy-egy pozícióban elfáradt, akkor testhelyzetet változtattunk. Amikor pedig már sehogy sem volt igazán jó, kimentünk zuhanyozni. Míg ő széken ült, és elmerült egy-egy hullámban, a párja körkörös mozdulatokkal engedte a vízsugarakat szépséges pocakjára.

Már nem volt sok idő hátra a tágulási szakból. Érezhető volt vizsgálat nélkül is, ahogy Ági viselkedése változott. „Kezd beszűkülni a világ” – fogalmazta meg ő.

A szülőszobába visszatérve a földre helyezett matracra feküdt. Nem sokkal ezután repedt meg a magzatburok. Szóltam a szülésznőnek, aki a vajúdás órái alatt alig tartózkodott a szülőszobában. Csak néha jött be, hogy meghallgassa a baba szívhangját, egyébként a pár azt tehette, amihez csak kedve volt, szabadon.

Hamarosan jelentkeztek a tolófájások. Ági négykézlábra ereszkedett, és tolni kezdte a babát. Olyan természetességgel, mintha már nagyon sokszor tette volna ezt.

És micsoda hihetetlen energiákkal! Mert az erő megérkezett, és hozta feltartóztathatatlanul a kisbabát. Két összehúzódás között néha odaszólt a pocakjának: „Meg fogjuk tudni csinálni mi ketten, Barnus!”

A kisfiú 12 óra 30 perckor született meg minden beavatkozás nélkül és makkegészségesen. Ági sírva-nevetve ölelte magához, én pedig meghatottan gyönyörködtem bennük.

Míg Ágit ellátták, János dédelgette a kisfiát, majd hamarosan az édesanya a mellére vehette őt. Barnabás azonnal és erőteljesen szopni kezdett. Ági sírt az örömtől és a büszkeségtől.

Mivel már nem volt szükségük rám, elköszöntem, és euforikus boldogsággal a szívemben mentem vissza a csoporthoz. A szobába lépve megláttam, hogy a körben, ahol ültünk, a helyemen gyertya ég, és a levelem mellett egy szép, színes kendő szimbolizál engem. Megható volt, ahogy szeretetükkel maguk között tartottak engem addig is, míg fizikai valómban távol voltam.

Mint megtudtam, a nap nyitásakor a trénertársam felolvasta a levelemet a csoportnak, majd meggyújtották és a kör közepére helyezték a gyertyát. A láng táncának látványában csendesen elmerülve minden dúla Ágira, Jánosra és Barnabásra gondolt. Hiszem és újra megtapasztalhattam, hogy az ilyen érzékeny nőkből álló kör energiája hatalmas.

2008. október 18-án tizennégy dúla támogató energiájával született egy kisfiú.

Talán ennek a szép rítusnak is köszönhető, hogy útján a természet rendje szerint érkezett a világra.

Dúla.lap.hu »
Baba.lap.hu »
Szülés.lap.hu »