Gábor szülei sokáig értetlenül álltak a fiuk változása előtt: a korábban nyitott, vidám és barátkozó gyerek egyre zárkózottabb, egyre érzékenyebb lett. Aztán amikor édesanyja saját szorongásos problémái miatt fordult szakemberhez, a beszélgetésekből lassacskán kibontakozó családterápia során kitisztult a kép. „Gábor egész egyszerűen nem akarta egyedül hagyni a szüleit, mert tudta, amint elmegy otthonról, anyu és apu azonnal egymásnak esnek – avat be dr. Battonyai Tünde pszichiáter, a család orvosa. – A szülők kezdetben azért nem értették a gyerek viselkedését, mert a jelenlétében sosem kiabáltak egymással. Csakhogy a kisfiú, mint később kiderült, valószínűleg éjszakánként nemegyszer volt fültanúja a szülei marakodásának, ezért egy idő után nem akart máshol aludni, és táborba sem akart menni, egyszerűen nem szívesen hagyta kettesben az anyját és az apját.”
„Ilyenkor a gyerekek úgy érzik, nekik kell megoldaniuk a problémát. Ez a viselkedés persze nem tudatos, és csupán egy utolsó, kétségbeesett kapaszkodó a kicsik számára, akik azt gondolják, azért kell a szülők közelében maradniuk, mert akkor a felnőttek legalább fegyverszünetet tartanak” – magyarázza a szakember.
Két tűz között
Sajnos egyáltalán nem egyedi ez az eset, nagyon sok családban töltik be a kicsik a villámhárító szerepét. „A lányom úgy kilencéves lehetett, amikor az anyjával egyszer nagyon egymásnak estünk – meséli Karcsi. – Akkor már tudtuk, hogy vége a kapcsolatunknak, teljesen eltávolodtunk egymástól, és a feleségem szerelmes is lett valakibe. Nyilván meg akart szabadulni tőlem, amit persze nyíltan nem tehetett meg, ezért tulajdonképpen kiprovokálta a verekedést. Azelőtt sosem veszekedtünk ilyen durván, ráadásul akkor a szerencsétlen gyerek is ott volt. Egy darabig ijedten nézte, ahogy téptük egymást, aztán egyszer csak odaugrott közénk, és azt kiabálta: „Hagyjátok abba! Nektek el kell válnotok!” Az apa szerint a gyerek attól félt, hogy a feleségével megölik egymást, és kétségbeesésében ő mondta ki azt, amit már régen a szülőknek kellett volna.
Csakhogy a szülők között izzó feszültséget akkor is megérzik a gyerekek, ha a felnőttek a jelenlétükben igyekeznek úgy tenni, mintha nem lenne semmi gond. „Nem tudtuk eladni a lakásunkat a válás után, ezért kénytelenek voltunk együtt maradni – mesélte a Nők Lapja Cafénak egy oroszlányi anyuka, Ildi. – Ebben a kényszeres együttélésben viszont teljesen tönkretettük egymást, és kis híján a hétéves fiunkat is, aki hosszú hónapokig iszonyú feszültségben élt otthon. Már a válás előtt is szörnyű volt a helyzet, de utána még rosszabb lett. A gyerek előtt sosem ordítoztunk, de hát ki tudhatja biztosan, hogy éjjel mit hallott meg, amikor elég hangos veszekedések is előfordultak. Aztán Bencének többször is hirtelen eleredt az orra vére, egyszer annyira, hogy kórházba is kellett vinni, pedig azelőtt sosem fordult elő ilyen baj nála. Az iskolában is egyre több gond akadt vele. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttünk, hogy külön költözünk. Beláttuk, hogy nem bírjuk tovább cérnával, de az még jobban kiborított, hogy a gyerek így reagált. Nem lehetett tovább feszíteni a húrt. Azt hiszem, a tünetek már felértek egy segélykéréssel, és talán így, a testén keresztül üzent, hogy nem bírja tovább” – gondolkodik el az anyuka.
Sokszor még a szakemberek is meglepődnek, hogy a gyerekek teste a stressz hatására milyen furcsa dolgokra képes. „A fejfájás, hasfájás, a rossz közérzet mellett nagyon gyakoriak a legkülönfélébb bőrpanaszok, például ekcémás megbetegedések – mondja dr. Battonyai Tünde. – De ezeken kívül még számos más testi tünet is megjelenhet, olyanok, amelyekről egyébként nem is gondolnánk, hogy lelki okai lehetnek. A gyerekek ráadásul érzékenyebbek, intenzívebben reagálnak a stresszre, ezért sokat segíthet, ha tudunk a gondokról beszélgetni. Ha meg tudjuk élni a problémákat együtt, akkor nem alakulnak betegséggé, testi tünetté” – magyarázza a szakember.
Tettetett alvás
Azt is tudomásul kell venni, ha a csemete ki akar maradni a cirkuszból. Vannak gyerekek, akik magukra csapják az ajtót, mások valahogy megpróbálják magukra vonni a figyelmet, elterelni a témát, csak hogy a szülők ne civakodjanak. De az is jelzés, ha a gyerek például úgy tesz, mintha elaludna. „A kocsiban ültünk a férjemmel és a tízéves lányunkkal – meséli Réka, egy egygyermekes anyuka. – A párommal már régóta megromlott a kapcsolatunk, és akkor is vitatkozni kezdtünk. Nem kiabáltunk, de elég feszült volt a hangulat. Hátra is néztem a gyerekre, mert nem szeretem, ha hallja ezeket a beszélgetéseket, és azt láttam, hogy csukott szemmel egyre beljebb simul az ülésbe. Furcsának találtam, hogy esetleg álmos lehet egy délelőtti órában. Aztán az apja pár perc múlva kiszállt a kocsiból, ő meg kicsit később nyújtózkodni kezdett, mint aki éppen ébredezik. Utána beszélgettem erről a barátnőmmel, és ő is azt mondta, amit amúgy is gyanítottam, hogy a lányom valószínűleg csak színlelte az alvást.”
Olykor még a legóvatosabb szülőket is elsodorják az indulatok, és a gyerekek kénytelenek végighallgatni, amit egymás fejéhez vagdosnak a felmenői. De egy családban nehéz is lenne mindig félrehúzódni a vihar elől. „Még csak nyolcéves voltam, de konkrétan emlékszem, ahogy a bátyámmal az ágyból füleltünk, mert nem tudtunk elaludni – meséli a huszonéves Attila. – Akkor már ismertük apu szándékait, hogy el akarja hagyni a családot. Anyám és apám a konyhában vitatkoztak, és hallgattuk anyánkat, amint sírva könyörög apunak, hogy ne menjen el. Valamit sutyorogtunk a bátyámmal, de hogy mit, nem tudom már. Ami biztos, hogy kimenni nem akartunk, nem akartuk még jobban fokozni a feszültséget.”
Anya és apa vitái, váratlan érzelemkitörései megviselik ugyan a gyerekeket, de azért az sem jó, ha mindentől óvni akarjuk őket. „A konfliktusok is hozzátartoznak az élethez, és ezt a kicsiknek is meg kell tanulniuk, hogy később kezelni tudják az ilyen helyzeteket – mondja a pszichiáter. – A saját szintjükön elmagyarázhatjuk nekik, miért vitatkozunk, és hogy azon vagyunk, hogy megoldjuk a problémákat és mindenkinek jobb legyen. Fontos, hogy megnyugtassuk a gyereket akkor is, ha ő úgy csinál, mintha nem hallott volna semmit. Ha elmenekül, azzal azt jelzi, hogy nem bír el a helyzettel. És ha mi sem beszélünk róla, akkor bizonytalanságban hagyjuk, ami rengeteg feszültséget okoz.”