Betiltanák a házi feladatot a franciák

nlc | 2012. Október 18.
Szerintük nincs esélyegyenlőség, amíg a jobb családokban otthon segítenek a szülők a gyerekeknek a háziban.
Betiltanák a házi feladatot a franciák

Bár az iskolás gyerekek még nem választhatnak, ha tehetnék, biztosan elmennének szavazni a jelenlegi francia elnökre, aki be akarja tiltani a házi feladatot az AP hírügynökség híre szerint.

„A tanulás az iskolában folyik, és nem otthon” – mondta az oktatási reformra készülő François Hollande, és kijelentette, hogy ez a gyerekek érdeke is, mivel az esélyegyenlőséget segíti.

Úgy gondolják, most túl nagy előnyhöz jutnak azok a gyerekek, akiknek műveltebbek a szüleik, és van arra idejük, hogy közösen készítsék el a házit, vagy kikérdezzék a tananyagot. Az ellenzők szerint viszont ennyi erővel a különórákat, a karácsonyra kapott könyveket és az egészséges vacsorákat is el kellene törölni, ami lehetetlen.

A szülők tiltakoznak

Más kérdés, hogy a francia gyerekek sokkal több időt töltenek az iskolában, mint a többi európai diák, a nap 8:30-kor kezdődik és délután 16:30-kor ér véget. Viszont kétórás az ebédszünet, és csak négy napon át van tanítás. Most ezen is változtatni szeretnének, mivel késő délután már úgysem tudnak rendesen odafigyelni a gyerekek.

A szülőket felháborították a bejelentett új tervek, nem értenek egyet a házi eltörlésével, és felháborodtak azon is, hogy mostantól valami fizetős megoldást kellene találniuk arra, mivel kössék le délután a gyerekeket, amíg ők dolgoznak. A változás valószínűleg mégis elkerülhetetlen, mivel a francia diákok rosszabbul teljesítenek az uniós átlagnál a nemzetközi teszteken.

Exit mobile version