Az anyai test mint inkubátor – így maradhatnak meg a koraszülött babák

Takács Eleonóra és férje három évig vártak kislányuk érkezésére. A várandósság teljesen problémamentes volt, legalábbis az első hat hónapban. A 26. hét környékén azonban hirtelen elkezdett szivárogni a magzatvíz, és mivel Eleonóráék és az orvosok versenyfutása az idővel sikertelennek bizonyult, Bogi alig több mint hat hónaposan meg is született. Testsúlya ekkor 760 gramm volt.

„Amikor megtudtam, hogy meg kell indítani a szülést, mert Bogi veszélyben van, két érzés kavargott bennem: a kétségbeesés és az aggodalom – idézi fel Eleonóra. – Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy minden igyekezetem ellenére anyaként kudarcot vallottam. Az én hibám, hogy a testem nem tudta tovább megtartani a kisbabámat. Épp ezért a szülés – az orvosok összes igyekezete ellenére – ijesztő volt és traumatikus. Utána Bogit természetesen azonnal inkubátorba tették.” A kórház pozitív hozzáállásának köszönhetően Eleonóra már a második napon kézbe vehette a csöppnyi kislányt, akit eleinte egy-egy órára tettek a mellkasára, de párhuzamosan a kislány fejlődésével nőtt az összebújva töltött idő is. „Bogit folyamatosan figyelték, függetlenül attól, hogy az inkubátorban feküdt-e vagy rajtam – folytatja Eleonóra a mesélést. – Mivel a kórházban ismerték és támogatták a kengurumódszert, meg sem lepődtek azon, hogy az életfunkciói mérhetően jobbak voltak azokban az órákban, amikor fizikailag érintkezhetett velem. Közben bennem is hatalmas változások mentek végbe. A fáradtság és a feszültség ellenére összehasonlíthatatlanul könnyebb volt ott ülni vele a karomban, mint az inkubátor mellett. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, hogy végre tehetek valamit érte, úgy éreztem, kaptam egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam, jó anya vagyok. Mire hazamentünk a kórházból, az önvád helyét átvette a megnyugvás és a remény, hogy minden rendben lesz vele.”

Előny a hiányból

A kengurumódszer Kolumbiából származik, ahol a nyolcvanas években a koraszülöttek halandósága a hetven százalékot is meghaladta. Inkubátorok híján az orvosok elkezdték kiadni a csecsemőket az anyáknak, akik ösztönösen betették őket a ruhájuk alá, innen ered a módszer neve. Az eredmények mindenkit megdöbbentettek, a halálozási arány ugyanis hamarosan a harmadára csökkent. Pedig a dolog egyáltalán nem bonyolult. Lényege mindössze egy nagyon szoros, intim, biztonságot jelentő testkontaktus a baba és az anya vagy az apa között, melyben bőr a bőrrel, mellkas a mellkassal érintkezik. Mindez kedvező hatással van – többek között – az általános életfunkciókra, a súlygyarapodásra, az alvásra és az idegrendszer fejlődésére. Ami a kihűlésre vonatkozó félelmeket illeti, a kutatások bebizonyították, hogy a baba testhőmérséklete az anya testén nem csökken, alacsonyabb viszont a fertőzések kockázata, ráadásául duplájára nő a szoptatás sikeressége.

„Ma már nem kérdés, hogy a kengurumódszernek kizárólag pozitív hatása van – erősíti meg Kulcsár Judit, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület alelnöke. – Közel háromszáz kutatást végeztek ezzel kapcsolatban, és mindegyik ugyanarra a megállapításra jutott: azok a babák, akiket odaadnak az édesanyjuknak, gyorsabban fejlődnek, mint azok, akik kizárólag inkubátorban töltik életük első néhány hetét, hónapját. Kiderült az is, hogy az anya teste csodával határos módon tudja szabályozni a baba hőmérsékletét. Ha ugyanis a szükség úgy hozza, akár két fokot is tud melegedni kettő perc alatt.” Kulcsár Judit szerint a kedvező fizikai változások mellett ugyanilyen fontos a kengurumódszer hatása a baba-mama kapcsolatra. A módszer segíti ugyanis a korai kötődés kialakulását, melynek hiánya később csak nagyon nehezen pótolható. „Természetesen egy alig egy kilogramm súlyú újszülöttet először félve vesz kézbe egy szülő, ahogy bizonytalanok azok az intézmények is, melyekhez még nem jutott elég információ a módszer sikerességéről. Itthon tíz éve tudnak az eljárásról, ennek ellenére még a tájékozottabb kórházakban is előfordul, hogy elegendőnek tartják, ha hetente néhány alkalommal és mindössze fél órára biztosítják a testi kontaktust, pedig ez nem elég: naponta többször és alkalmanként legalább egy órára lenne szükség. A kenguruzás lehetőségét egyelőre csak néhány intézményben biztosítják. Az a legáltalánosabb gyakorlat, hogy ugyan ott ülhet a szülő az inkubátor mellett, de legfeljebb egy lyukon nyúlhat be, hogy megérintse a picit. Ennek változnia kell, nemcsak azért, mert a szülőknek törvény írja elő, hogy ott lehessenek a gyerekük mellett egy kórházban, akár az intenzív osztályon is, hanem azért, amit tudományos érvek bizonyítanak.”

Ötórányi melegség

Dr. Nádor Csaba (osztályvezető, Honvédkórház ÁEK, újszülött intenzív osztály) blogjában a látogatási idő kontra kengurumódszer témában az alábbi bejegyzés olvasható: „Valódi sztori, hogy Levente nevű kis koraszülöttünk gyakran felejtett el levegőt venni, ami az 1000 gramm alatti babáknál nem számít ritkaságnak. Megfigyeltük, hogy amikor édesanyja az inkubátorához közeledett, jobban lett, amikor pedig kenguruzott vele, megszűntek a légzéskimaradások. Elmúlt egy óra, nincs apnoé, kettő, még mindig nincs, három, anyu jelezte, hogy neki már mennie kellene, de a nővérek kérlelték, hogy maradjon még, mert ezek Levi legbiztonságosabb órái. Végül öt órát maradt, félig ülő, félig fekvő helyzetben kenguruzva kisfiával. Ezt akarjuk elvenni holmi látogatási idő kitűzésével?”