Legyen élmény a pelenkázás – így válassz pelenkázóasztalt!

nlc | 2013. Június 17.
Bár a pelenkázó asztal nem tartozik a legfontosabb babás "kellékek" közé, azért nem árt végiggondolni, hogy milyen darabot választunk. Segítünk.

1. Ha nincs elég hely

Nem ritka, hogy az új jövevény szobája nem túl tágas, vagy a szülőkkel osztozkodik az első hónapokban, a pelenkázás azonban ilyen estekben sem maradhat ki a család életéből. Nekik találták ki az összecsukhatós asztalkokat, amelyeket egy mozdulattal, tábori ágyhoz hasonlóan ki lehet nyitni. Használat után pedig mehet az egész vissza a szekrény vagy a mosógép mellé. Fontos, hogy ebből a típusból is olyat keressünk, amely elég stabil, ugyanis a kezdetben 3-4 kilós baba, hamar eléri a 8-10 kilót, amit az asztalnak simán illik kibírnia.

2. Ha magatok szeretnétek csinálni

Ha akad a családban olyan, aki szeret barkácsolni, akkor egy hagyományos zsúrkocsiból is könnyen lehet pelenkázóasztal, amely aztán igény szerint néhány év múlva visszakaphatja eredeti funkcióját. Fontos, hogy a zsúrkocsinak legyen pereme, nehogy a baba lecsússzon róla, és arra is érdemes gondolni, hogyha átfestjük, akkor valamilyen gyerekbarát festéket válasszunk.

3. Ha hosszú távra terveztek

Már számtalan bolt kínál olyan pelenkázóasztalt, amely az újszülöttet egészen az iskolás korig kíséri. A pelenkázóasztalt később szekrényként, vagy íróasztalként használhatjuk, egészen addig, ameddig a gyerek ki nem növi. Az ilye asztaloknál azt kell figyelembe venni, hogy nem érdemes megvenni a legocsóbb változatot, hiszen a jobb minőségű alapanyagból készült darabok nagyobb eséllyel indulnak a pelenkástól-iskolásig versenyben.

4. Ha tárolóhely is fontos

Mivel a babák elég sok járulékos “tárggyal” járnak (krémek, hintőpor, gyógyszerek) így azt is érdemes kitalálni, hogy ezeket a holmikat hova szeretnénk elrakni. Ha nincs a lakásban elég tárolóhely, vagy szeretnénk kézközelben tudni az összes hasznos dolgot, akkor mindenképpen olyan asztalt keressünk, ahol bőven vannak tárolóhelyek is. Ne féljen senki, olyan nincs, hogy túl sok a tárolóhely…


5. Ha takarékos megoldásban gondolkoztok

Ha nem szeretnétek sokat költeni, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha vesztek egy egyszerű pelenkázóbetétet, amelyet csak akkor vesztek elő, ha szükség van rá. Ezt pedig simán rátehetitek az íróasztalra vagy akár az étkezőre is. Fontos, hogy olyan betétet válasszatok, amelynek van pereme, nehogy egy óvatlan pillanatban leguruljon a kicsi.
    

Exit mobile version