Diafilm
Már gyerekkorunkban elvarázsoltak a sötét szoba falára vetített képek. Nyári délutánokon leengedtük a redőnyt, ám télen volt a legjobb, mert korán sötétedett, és csak rá kellett beszélni aput vagy anyut, hogy vegye elő a vetítőt.
A diafilmeket nem lehet megunni – nem csak a gyereknek hatalmas élmény, nekem is édes nosztalgia – és bárki bármit is mond, nem ugyanaz a számítógépen kockáról kockára végigmenni a diafilmen, mint a falon vagy kifeszített lepedőn megjelenő színes képkockákat bámulni. Sőt még abban is van valami szép, amikor elakad a film, vagy éppen azt találgatjuk, hány könyv is kell a vetítő alá, hogy semmi se lógjon bele a képbe.
Igaz, a diavetítő nem olcsó mulatság, de nem is elérhetetlen. Ha nincs a családban egy régi darab, akkor az új 15 ezer forint körül kapható, a diafilmek darabja pedig 1000 Ft. Nemcsak a régi, gyerekkorunkból ismert diafilmeket lehet megvásárolni (Vízipók-csodapók, Vuk, A kiskakas gyémánt félkrajcárja), hanem új kedvencek (Bogyó és Babóca, Maszat, Finy Petrától, Az ovi-ügy) is kaphatóak ilyen formában.
Papírszínház
A papírszínház, azaz eredeti nevén a kamishibai az 1920-as évektől Japánban a szegények és a gyerekek mozija volt: a mesélők kerékpáron járták a vidéki falvakat, és egy a csomagtartóra erősített, lakkozott fakeretben mesét és édességeket hoztak magukkal. A tévé elterjedésével a kamishibai népszerűsége csökkent, azonban a japán óvodákban és iskolákban a mai napig használják. És így otthon is nagyon egyszerűen varázslatos színházzá alakíthatjuk az esti mesélést a segítségével.
Kell egy ajtós fakeret (ennek ára 7500 Ft), amelybe be kell tárazni a sorszámozott lapokat. A keret ajtaja feltárul, és már kezdődik is az előadás. A gyerekek a képet látják, míg a mesélő – aki szemben áll velük – az illusztrációhoz tartozó szöveget olvassa a lapok hátuljáról. A képek nagyok, 37×27,5 centis lapok, ezért a papírszínház nemcsak otthoni, de közösségi meseolvasáshoz is tökéletes. Minden gyerek jól látja az illusztrációt, és a képek tényleg úgy váltakoznak, mint a színházban a jelenetek. A papírszínházas „mesekönyvek” keret nélkül is működnek, elég magunk elé tartani a stócot, és lapról lapra haladni. A varázslathoz viszont hozzátartozik a körítés: a gyerekek leülnek, kitárulnak a fakeret ajtajai, és tudják, hogy most rendkívüli dolog vár rájuk.
Eddig 18 papírszínházas mese jelent meg magyarul, és a sima mesekönyvek árában kaphatóak. Az illusztrációk elképesztően szépek, a gyerekek nagy kedvvel nézegetik a képeket, és nagyon szívesen vállalják magukra a mesélő szerepét is.
|
Kapcsolódó cikkeink:
|
Klasszikus mesék dizájnosan
2006-ban indította a Csimota könyvkiadó a Designer-könyvek sorozatot, amelyben ismert meséket dolgoznak fel. A sorozat különlegessége, hogy minden mesét öt különböző illusztrátor „mond el” csak képekben, szöveg nélkül. Az első mese a Piroska és farkas volt, amelyet Baranyai (b) András, Kárpáti Tibor, Takács Mari, Rutkai Bori és Balogh Andrea illusztrált. Legutóbb pedig a Csizmás kandúr jelent meg Paulovkin Boglárka, Stark Attila, Bodonyi Panni, Carolina Búzio és Csernus Ági képes tolmácsolásában. A Hófehérke és a hét törpe, valamint A három kismalac 5-5 kötete is kapható. Minden könyv más-más világ, mindegyik másként érdekes, és azonnal egyértelmű, hogy a dizájn kortalan. Fontos, hogy a gyerekek korán találkozzanak különböző vizuális látásmódokkal, stílusokkal és a főbb elemek alapján el tudják mesélni a történetet. Igazi kaland ez nekik és a felnőtteknek is.
A sorozat további leleményessége, hogy a szöveg nélküli könyveknek külföldi címet adtak. Finom utalás ez arra, hogy ezeket a klasszikus meséket minden nemzet kicsit másként meséli, és egyben görbe tükör a gyerekkönyvet vásárló felnőtteknek: fennakadunk a címen – valami idegen nyelvű furcsaság, és elvetjük –, miközben miért számítana a könyv nyelve, hiszen nincs benne szöveg, a képeket pedig mindenki érti.
+1: tévés mese
Egyrészt örvendetes, hogy az M2 gyerekcsatornaként működik, és egészen jó meséket tűznek műsorra, ráadásul olyan kezdeményezések is vannak, mint a Mesélj nekem! este hatkor. Okostévéken, amelyeken hangsávokat lehet választani, ki lehet kapcsolni a mesélő hangját, azonban a zene és a felirat megmarad, tehát a tévézés nem egy magányos, passzív dolog lesz, hanem a szülő vagy nagyszülő leülhet a gyerekkel a tévé elé, és felolvashatja a mesét könyv helyett a tévéből. A szöveg a képernyő alján jól látható, és a mesélés ritmusát is mutatják, mint a karaokeszövegeknél, de aki szeretne, improvizálhat is. Egy-egy mese 10 perces, és ismert történetek szerepelnek a repertoárban.