Bizonyos törvényszerűségeket azonban érdemes észben tartani:
- A kisgyerek a mostban él, nincs tisztában a következményekkel, és nagyon gyakran az előzményekkel sem (a kor előrehaladtával ez nyilván változik).
- A szülő háta mögött évtizedes praktikus élettapasztalat áll, és a szülő dolga, hogy terelgesse, nevelje a gyerekét. Ez eleve egy fölérendelést jelent, amit nem mi terveztünk meg, hanem az élet alakított így; nem felülírható és sosem évül el.
- A következetesség és kiszámíthatóság az egyik legfontosabb tényező saját magunk és gyerekeink életében.
Amikor konfliktus merül fel, abban bizonyosak lehetünk, hogy nyiladozik a gyerekünk önálló akarata. Emellett abban is, hogy az ellenkezés mögött gyakran nincs racionalitás, pusztán erőpróbálgatás (főleg a dackorszakban). Nem mindig nekünk szól vagy az aktuális helyzetnek, sokkal inkább a világnak, amiben a saját határait keresi.
A konfliktus során sarokpontokat tűzhetünk ki. Határokat önmagunk és a gyerekünk számára. Ezekre a határokra szükség van, hiszen külön-külön életet élünk, és nem tudjuk egymás gondolatait és érzéseit folyamatosan kitalálni. A határok biztonságot és keretet adnak. Mindig akkorát, amit a praktikus életünkkel és felelősségünkkel be tudunk járni. Ez éppúgy igaz ránk, mint a gyerekünkre. Ha ezeket a határokat elmossuk, mindketten elbizonytalanodunk, és újra elkezdjük tesztelni őket.
Mivel a saját határainkat érzékelhetjük igazán, és a gyerek ránk van bízva, jól tesszük, ha ezzel foglalkozunk és a saját komfortérzetünket keressük. Ugyanakkor néhány dolgot nyugodtan vizsgáljunk felül:
- Biztosan szükségünk van-e arra, hogy adott esetben beavatkozzunk a gyerek tevékenységébe?
- Biztosan fontos határhoz érkeztünk-e el?
Minden olyan esetben, amikor a saját komfortérzetünk és bizonyosságunk sérülne (akár szülőként, akár emberként), határt kell húznunk, mert később a gyerek is ez alapján tartja majd tiszteletben saját határait és önmagát. Ilyen esetekben a határozottság és a tudatosság oldhatja meg a helyzetet. Még akkor is, ha konfliktus által tudatjuk azt, hogy az adott határra szükség van.
Ne féljünk sem visszavonulni, sem kitartani – egyet azonban mindkét esetben tegyünk meg: legyünk tudatosak és határozottak a saját szükségleteinkben emberként és szülőként egyaránt.
A konfliktusok tehát segítenek, nélkülük a nevelés műfaja és a hosszú távon eredményes szülői működés megvalósíthatatlan lenne.