Engem fáraszt a folyamatos szájtépés, a gyerekemet pedig nem hatja meg a könyörgés. Lehetne még veszekedni és akaratot akaratnak feszíteni, hogy a helyére kerüljön a játék, hogy felhúzza a zokniját, vagy megkóstolja a citromos joghurtot, amit éppen utálni menő az ovis csoportban, de a veszekedés is fáraszt, és amúgy is túl rövidnek találom hozzá az életet. Így marad a trükk. A trükk lényege pedig nem más, mint a gyereket rávenni, hogy ő önként és dalolva megcsinálja a feladatait.
Na, ki lesz az első?
A trükköt lehetne hívni motivációnak is, de az feltételez némi tudományosságot. Fáradt anyaként nekem csak annyi megy, hogy ismerem a gyerekemet, és tudom, hogy mivel lehet hatni rá. Általában a versenyzést, a győzelmet és a különleges próbatételeket szeretik az ovisok, és azt is, ha meglephetik a felnőttet azzal, hogy ők ügyesebbek, okosabbak, mint gondolták róluk, legvégső esetben pedig ott a fődíj, a dupla esti mese vagy egy kis finomság.
Nálunk az első trükk rögtön reggel, ébredés után bevetésre kerül és “Na, lássuk, ki tud gyorsabban felöltözni!” a neve. Mindig van fődíj is, éppen a gyerek kívánsága szerint, viszont a győzelem sohasem kiszámítható. Néha hagyom nyerni a fiamat, néha viszont kemény és legyőzhetetlen ellenfél vagyok. A gyerek szereti ezeket a versenyeket. Nekem pedig jól indul a nap, mert a hosszadalmas “vedd, a zoknid, vedd a pólód, még mindig nincs rajtad a nadrág” körök helyett fél perc alatt egyedül felöltözik az 5,5 éves. Kicsiként nem a teljes öltözés volt a versenyfeladat, hanem Ki veszi fel előbb a zokniját? Ki tud gyorsabban nadrágot húzni? stb.
Soha, de soha…?
Válogatós gyerekkel nincs tapasztalatom, viszont tudok egy nagyon jó könyvet és egy jó trükköt. Lauren Child Charlie és Lola sorozatából a Sohadesoha nem eszem paradicsomot pontosan arról szól, amire a címe utal. “Nem szeretem a körtét, sem a répát, sem a krumplit, sem a gombát, sem a spagettit sem a tojást, sem a virslit. – mondja Lola. – Nem fogom megenni a karfiolt, a káposztát, a babot, a banánt meg a narancsot. És egészen biztos, hogy sohadesoha nem eszem paradicsomot!” Charlie, Lola bátyja azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, és egy szép napon a répából jupiteri ropogtató, a zöldborsóból zöldbigyó, a halrudacskából tengeri rágcsa, a paradicosmból pedig holdpriccentő lesz, és Lola megeszik mindent, amit eddig nem. Nem szégyen nagyoktól tanulni, és az ételek átváltoztatása jó trükk, érdemes felvenni a repertoárba.
Evésnél én két csellel szoktam élni, mármint azon kívül, hogy a kedvenceit főzöm. Az első, hogy a citromos joghurtra azt mondom, hogy ezt most ne kóstolja meg, mert ez az én kedvencem és jobban örülnék, ha ő nem kapna rá, és akkor nekem több maradna. És legyen bármi is menő az oviban, már kéri is a kanalat és falja a joghurtot, amiről persze én tudtam, hogy szeretni fogja… A másik trükköm a gyerekmunka. Valahogy finomabb a répa, amit ő pucolt meg, jobb az a piskóta, amit ő kevert, és finomabb az a házi tészta, amit ő vágott fel. Szeret főzni, és szereti az ételt, amit együtt főzünk.
Jó tipp fürdetéshez
És ha a nap végéig sikeresen elnavigáltam a gyereket, jön az esti szeánsz: fürdés, fogmosás, mese, alvás. A fiam tud egyedül mosakodni, de néha nincs hozzá kedve. Válogatott eszközeim vannak, a megvesztegetéstől, akarom mondani a motiválástól a játékig. Legjobban azt szereti, ha autómosósat játszunk, és ő az autó. Ilyen hatékonyan és alaposan fürdést ritkán látni. Fogmosáskor olyan csillogóra kell sikálnia a fogait, hogy “elvakítson a fényük”. Ha nem mosta meg elég alaposan, akkor megkérem, hogy még sikálja, hogy még tisztább és fényesebb legyen.
A hegyibeszédeket és a nagy beszélgetéseket nem lehet kihagyni, de a “most mutasd meg!” játék segít átlendülni a holtpontokon. Ha más nincs, akkor csendkirályt – az veszít, aki előbb megszólal – játszunk a dupla mese után, és abba mindig bealszik vagy ő, vagy én…