Napi mese: Pöttyös Panni – Csupaszín

Szepes Mária | 2014. Június 13.
Mindennap olvashattok egy mesét a Nők Lapja Cafén. Ha nincs épp tippetek esti mesére, akkor azért, ha inspirálódni szeretnétek új könyvekkel kapcsolatban, akkor azért, de legfőképpen azért, hogy békés és szép legyen a nap lezárása.

A csillagjáték utáni napokban nagy rajzolás, festés következett. A gyerekek mindent lerajzolhattak, ami eszükbe jutott. Eszter nénivel együtt azt is elhatározták, hogy a legsikerültebb rajzokból kiállítást rendeznek. Lelkesedésüket fokozta, hogy Eszter néni közölte velük, díjak is lesznek. Az első, második és harmadik legeslegszebb rajzért Aranymackó-érmet, aranyecsetet és ezüst festéktálacskát kapnak a nyertesek.

– Mit rajzoljunk? – kérdezte Hajni türelmetlenül.

– Mondtam, hogy rátok bízom. Amihez kedvetek van. Színeseket, ecseteket szabadon választhattok hozzá!

Alig várták, hogy hozzálássanak a jóízűen pacsmagoló színbeszédhez. Egyedül Matyi Tamás boldogult nehezen a festéssel. Csak ült, ült a rajzlap előtt, és egyetlen vonást sem ejtett a papíron.

– Tudod már, mit fogsz festeni? – kérdezte tőle Eszter néni.

Matyi Tamás buzgón bólogatott. Eszter néni lehajolt hozzá.

– Mondd el nekem. Ha nem szeretnéd, hogy a többiek meghallják, súgd a fülembe!

– Mindenfélét akarok – súgta Matyi Tamás halkan. – Olyan sokat, hogy nem is férnek el ezen a papíron!

– Kezdj hozzá, jó? Van elég rajzlapunk.

 

Matyi Tamás sápadt arca kipirult. Elővette a legnagyobb ecsetet. Belemártotta egy tálka égszínkék festékbe, és mázolni kezdett. Először bátortalanul, azután egyre inkább nekibuzdulva festett; pirossal, sárgával, zölddel, lilával pacsmagolta tele a rajzlapot. Rengeteg festéket használt el. A színek felismerhetetlen mázolmánnyá folytak össze. Keze, arca, ruhája, haja is csupa festék lett. Eszter néni figyelte egy ideig, azután kivette a kezéből az ecsetet.

– Most menj ki szépen a mosdóba, és áztasd le magadról ezt a sok festéket. Egyedül is meg tudsz mosakodni?

– Igen – súgta Matyi Tamás, és zavartan forgatta könyökig festékes kezét. Mielőtt kisietett volna a teremből, egy doboz zsírkrétát gyorsan a zsebébe csúsztatott. De ezt csak Panni vette észre, mert Eszter néni elfordult.

A gyerekek tovább festettek, mázoltak, nem is gondoltak Matyi Tamásra. Csak Eszter néni és Panni tartották számon, milyen feltűnően sokáig marad a mosdóban.

– Menj ki, és nézd meg, mit csinál Tamás – szólt oda Eszter néni halkan Panninak.

Panni a mosdó ajtajában hirtelen megtorpant. Azt hitte, álmodik, vagy betévedt valami bolondos mesébe. Matyi Tamás egy székre zsámolyt tett, s arra állva összevissza rajzolta a mosdó világoszöld falát a zsírkrétákkal. Panni földbe gyökerezett lábbal bámulta az egyszemélyes rajzkiállítást, de már ott állt mögötte Eszter néni is a nyomában tolongó gyerekekkel.

– Ezek igazán ügyes rajzok, Tamás!

Eszter néni hangjától annyira megijedt az óvodás művész, hogy majdnem lebillent a székről. Szerencsére Eszter néni idejében elkapta.

– Nézzétek – fordult a gyerekekhez –, Tamás valóban le tudott rajzolni mindent, amit akart!

A gyerekek nagy hurrázásban törtek ki.

– Ennek a faliképnek lerajzolod majd minden részletét a teremben, külön rajzlapokra! – mondta Eszter néni Matyi Tamásnak. – De mert a tiszta falat összekented zsírkrétával, sajnos büntetést érdemelsz!

Matyi Tamás szorongva várt, de vártak a többiek is, tele aggódó részvéttel. Eszter néni lehajolt. Arca egészen közel került Tamás arcához.

– Igazságos büntetést! – mondta halkan, nagyon barátságosan. – Remélem, te is belátod.

Matyi Tamás bizonytalanul bólintott.

– Először is alaposan megmosdatlak! És a falat neked kell lemosnod, mielőtt a takarító néni meglátja. Büntetésből pedig nem indulhatsz a következő versenyen.

– Igen – súgta Matyi Tamás.

– Én majd segítek neki a lemosásban! – ajánlkozott Panni buzgón.

– Én is! – kiáltotta Bácskai Csibi.

Eszter néni persze nem bízta rájuk a nehezét. Ő dörzsölte le először a zsírkrétát a falról. A mosószerek hamarosan eltüntették a rajzok nyomait is. Olyan gyorsan ment minden, mint a karikacsapás. Matyi Tamás most nem a büntetésre, csak a dicséretre és az éljenzésre gondolt.

 

 

Szepes Mária: Pöttyös Panni – Csupaszín (Móra Kiadó

Illusztráció: F. Győrfy Anna

Exit mobile version