Jancsi és Lackó nem a rendőrségre szaladt, hanem csak az erdő széléig. Jól elbújtak a bokrok között, és vártak. Mikor látták, hogy Torzonborz elvitte a ládát, elégedettek voltak.
– Tulajdonképpen sajnálom szegény ördögöt – szólt Lackó.
– Hogyhogy? – csodálkozott Jancsi.
– Mert egyedül kell elcipelnie azt a nehéz ládát. Remélem, nem lesz tőle lúdtalpa!
– Ennek? – méltatlankodott Jancsi. – Felőlem a háta is meggörbülhet a sok cipekedéstől! Ne felejtsd el, hogy egy rablóval van dolgunk, aki elvette Nagymama kávédarálóját!
A biztonság kedvéért egy kicsit még a rejtekhelyükön maradtak. Azután óvatosan visszatértek arra a helyre, ahol Torzonborz megtámadta őket. Az üres kézikocsi égnek meredő kerekekkel az árokban hevert.
– Jó helyen van ott – állapította meg Jancsi. – Ott is marad, míg vissza nem térünk.
No és a homoknyom? Nem kellett sokáig keresniük: ott kígyózott, és az erdő sűrűjébe vezetett. Jancsi máris indulni akart, hogy kövesse, de Lackó megfogta a zubbonya csücskét.
– Várj! Először álcáznunk kell magunkat!
– Álcáznunk?
– Hát persze! Nehogy ránk ismerjen Torzonborz!
– Hm… Igazad van. De honnan szerezzünk álcát?
– Szörnyen egyszerű: én odaadom neked a kalapomat, te ideadod nekem a bojtos sipkádat.
– És mit kezdjek én a te kalapoddal?
– Buta kérdés, tedd föl a fejedre. Na! Nem túl nagy?
– De igen – elégedetlenkedett Jancsi.
Úgy nézett ki benne, mint egy madárijesztő. De Lackó szerint a kalap a célnak éppen megfelelt.
– Nagyszerű! – lelkendezett. – Nem lehet rád ismerni! És nekem hogy áll a bojtos sipka?
– Meg kell szakadni a röhögéstől – közölte Jancsi. – Ha Nagymama most meglátna, megint elájulna.
– Akkor jó – nyugodott meg Lackó. – Biztosan nem fog ránk ismerni Torzonborz. Gyere, induljunk!
Jancsi és Lackó elindult, és követte a nyomot, amit Torzonborz hagyott maga után. Könnyű volt észrevenni a finom homokcsíkot, csakhogy az erdő egyre sűrűbb és sötétebb lett.
– Juj! – rémüldözött Lackó. – Igazi, rablóknak való sűrű erdő! Még szerencse, hogy álcázzuk magunkat!
Már egy órája talpalhattak, mikor Jancsi megtorpant.
– Mi van? – kukkantott ki a válla mögül Lackó.
A homokcsík kétfelé ágazott! Hát ez meg hogy lehet? Eddig egy nyom vezette őket, most meg hirtelen kettő lett belőle! Az egyik jobbra, a másik balra vezetett.
– Mivel magyarázod ezt, Lackó?
– Én értem, Jancsi. Az egyik hamis nyom.
– Én is attól félek. De melyik az igazi?
– Nehéz megmondani. A legjobb, ha te mégy erre, én meg arra.
– Jó ötlet, Lackó. Biztos, hogy te akarsz erre menni?
– Nem tudom, sorsoljuk ki!
– Jó!
Feldobtak egy pénzérmét. Lackó kétszer dobott fejet, egyszer írást. Ez azt jelentette, hogy neki kellett balra indulnia.
– Jó utat, vigyázz magadra, Lackó!
– Jól van, Jancsi, igyekszem. Te is vigyázz magadra!
Otfried Preußler: Torzonborz, a rabló
Fordította: Nádori Lídia
Illusztráció: F. J. Tripp