Ikrek a családban: csak az első 2 évet kell túlélni!

cafeblog/nőfeleséganya | 2014. Július 03.
Bloggerünk írása arról, milyen is az első két év ikrekkel.

Ha túléled az első két évet, nyert ügyed van. Így szól az ikres szülők egyik szupertitkos, szigorúan szájhagyomány útján terjedő szentenciája, szabálya, mantrája (ahogy tetszik).

Akkor hallottam először ezt a mondatot, amikor terhes voltam az ikrekkel. Akkoriban a nagy pocakommal lakást es bútorokat kerestünk, így számtalan helyen megfordultunk. A legtöbb embert, akikkel kapcsolatba kerültünk, nemigen érdekelte a pocakom, de akadt néhány, aki ránézésre tudta, hogy ikreket várunk. Honnan? Onnan, hogy ők maguk is ikresek voltak. A fent említett szentencia már a második mondatnál elhangzott, és eleinte nem is ütötte meg igazán a fülemet, csak akkor, amikor már többedik alkalommal hallottam. A beszélgetések valahogy így kezdődtek:

– Ikreket vártok?
– Igen.
– Csak az első két évet kell túlélni.

 

Értjük, persze, köszönjük az infót, és reméljük, túléljük majd mi is. (Természetesen akkor még nem értettük, mire készít fel ez a – kizárólag megnyugtatásképpen elhangzó – mondat, és hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy egy ikres szülő pont ezt a tudnivalót osztja meg elsőként leendő ikres szülőkkel.)

Persze akkoriban még nem foglalkoztam igazán sokat az első két évvel, hiszen azok az energiáim, amelyeket nem emésztett fel a terhesség, a fekvés, az állandó, rendszeres orvoshoz járás, a lakáskeresésre mentek el… aztán, amikor megszülettek a babák, és eltelt az első néhány hét, akkor egyik este, amikor épp ráhajtottam a párnámra a fejem, hogy 2-3 órát aludjak a következő etetésig, akkor eszembe jutott a mondat. Persze az újszülött ikrek mellől, az egész napos kisbabás küzdelmek mellett bizony nagyon messzinek tűnt az a két év… Emiatt egyáltalán nem volt vigasztaló, hogy a birtokomban van a tuti recept. Másrészről viszont nagyon is az volt, hiszen elképzeltem, hogy valamikor, a távoli jövőben lehetséges lesz, hogy normálisan felöltözve, normális hajjal, kisimult arccal, mosolyogva legyek a már nagy, kétéves gyerekeimmel, és élvezzem az ikres lét minden pillanatát.

Folytatásért katt ide!

 

Exit mobile version